75 státuszból eddig 33-at sikerült betölteni a BKK-rendészetnél, ami idén január elsejétől állt fel a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) részeként Vitézy Dávid kezdeményezésére, és amit a teljes közgyűlés megszavazott – írja a Magyar Hang.
A lap megkeresésére a Főpolgármesteri Hivatal közölte, középfokú végzettséggel jelenleg bruttó 348 ezer 800 forint a BKK-rendészek alapbére, ezen felül a havi rendszeres egyéb juttatások bruttó havi 93 ezer 600 forintra rúgnak. Pótlékokkal is nőhet a rendészek fizetése, eredményességi pótlék 125 ezer forintig kapható, míg egyéb pótlékokkal további 45 ezer forintot is járhat. Így összesen akár bruttó 612 ezer 400 forintot is lehet keresni, ami még bővülhet az esetleges többletszolgálatok miatt, illetve cafeteriával.
A hivatal válasza szerint a FÖRI szolgálati igazgatóhelyettes alárendeltségébe tartozó állomány közül 2025. január 1-jétől 39 fő közterület-felügyelő és segédfelügyelő hajt végre BKK rendészeti feladatokat. Ebből a 2025. január 1. hatállyal felállt,
a FÖRI BKK Rendészeti Osztály létszáma jelenleg 33 fő (75 fő státusz biztosításával), melyet minden nap kiegészít a szolgálati igazgatóhelyettes alárendeltségében tartozó Közterület-felügyeleti Osztály I. és a III. szolgálattól vezényelt 2-2 fő közterület-felügyelője.
– A BKK zavarelhárító szolgálathoz nappal és az éjszaka folyamán is vezénylünk 1-1 fő közterület-felügyelőt, így 0-24 órában, az év 365 napján látunk el közös szolgálatot a BKK munkatársaival. A FÖRI közterület-felügyelőinek munkáját eddig is kiegészítő BKK személy- és vagyonőrök továbbra is napi 14 fővel hajtják végre a járatellenőrzéseket, valamint a BKV Zrt. személy- és vagyonőrei további 12 fővel látnak el éjszakai szolgálatot a frekventált járatokon – tette hozzá a Főpolgármesteri Hivatal. Emellett jelezte, a BKK Rendészeti Osztály létszámának feltöltése a jelentkezéseknek megfelelően az alkalmassági kritériumok betartásával folyamatos.
2025. január 1-től jön a BKK-rendészet, Budapest átveszi Iványi Gábor intézményeit