Annyira békepártinak néz ki Donald Trump második elnöki ciklusa, hogy Dánia most sietve fegyverzi fel az elmúlt években katonailag meglehetősen elhanyagolt Grönlandot. A Reuters hírügynökség szerint Koppenhága a mai napon azt közölte, hogy 14,6 milliárd dán koronát (átszámítva nagyjából 800 milliárd forintot) költ arra, hogy megerősítse a sarkvidéki területek (tehát Grönland) katonai védelmét.
Dánia mindezidáig feltehetően nem számított arra, hogy egy esetleges amerikai agressziótól kell majd tartania, a terület védelmét ugyanis igencsak félvállról vette az elmúlt években. A Reuters szerint jelenleg mindössze négy elöregedett felderítő hajóból, egy megfigyelő repülőgépből és 12 kutyaszános őrjáratból áll a grönlandi dán katonai jelenlét, ezt kellene valamiképpen felpumpálni.
Troels Lund Poulsen dán védelmi miniszter sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a katonai beruházás egyebek közt a sarkvidéki hadiflottát és a műholdas megfigyelőrendszert erősítené, továbbá a nagy hatótávú megfigyelő drónok számát növelné. A dán parlament eközben megállapodott abban, hogy az év első felében több pénz elkülönítéséről fognak dönteni Grönland védelmére.
A békepárti Donald Trump nem zárja ki, hogy katonai erővel foglalja el Grönlandot és a Panama-csatornátEU-tagországok csapatait állomásoztatnák GrönlandonEgyébként az amerikai hadsereg most is jelen van Grönlandon, Donald Trump azonban ennek ellenére a minap nem zárta ki, hogy katonai agresszió keretében elfoglalja a szigetet, valamint a Panama-csatornát, arra hivatkozva, hogy stratégiai okok miatt ezek a területek fontosak az Egyesült Államok számára.
„Ez hidegzuhany” – Európai tisztviselők szerint Donald Trump agresszív és konfrontatív volt, amikor a dán miniszterelnökkel beszélt