Ha valaki elköveti azt a súlyos hibát, hogy valamiféle logikát kíván felfedezni a kormány kommunikációjában, akkor magára vessen. Nem szabad ésszerű összefüggéseket keresni, mert nincsenek. A győzelmi propaganda és a valóság viszonyát bolygatni szintén felesleges önmarcangolással érne fel. Ezért is tartoznak a leghűségesebb Fidesz-szavazók közé azok, akik mindent úgy vesznek át, ahogy azt a kormány állítja.
A kormánypárt szavazóinak száma azonban fokról fokra apad. A lemorzsolódás nem gyors folyamat, de megállíthatatlannak tűnik. Aki ugyanis képes legalább a közelmúlt eseményeire visszaemlékezni, rögvest ellentmondásokat fedezhet fel a sokáig valamiféle csodaszernek tartott kormányzati kommunikációban. 2023 januárjában például a nyilván roppant sikeres nemzeti konzultáció ismertetésekor a kormány arra a megállapításra jutott, hogy a dokumentumot kitöltők 97 százaléka „elutasítja a súlyos károkat okozó szankciókat”. A kormányfő ugyan most be is lengette, hogy „behúzza a féket”, itt a szankciós politika vége, ehhez képest hétfőn a magyar kormány fékje most sem működött, a vétó elmaradt.
Sokszor hallhattuk már, milyen fantasztikus év vár ránk 2025-ben, és valóban a maga nemében szenzációs képességre vall az, ahogyan egy ósdi viskót akarnak kastélyként láttatni. Naponta hallhatjuk a kormányzat illetékeseitől, hogy a „mi” szuverenista, békepárti „politikánk” vált mainstreaemmé a világban Donald Trump beiktatásával és döntő győzelmet arattunk a liberális mainstream felett. Valójában azonban épp az új amerikai adminisztráció árazta be a magyar diplomáciát. Orbán Viktor nyilván azt remélte, hogy Trump feloldja a szankciókat Oroszországgal szemben, így zöld utat kapunk arra Washingtontól, hogy tovább bomlasszuk az EU egységét a szankciók meghosszabbításának megakadályozásával. Ehhez képest Trump éppen új büntetőintézkedéseket helyezett kilátásba abban az esetben, ha Moszkva nem hajlik a békére. Ez a fejlemény lefagyasztotta a magyar kormányzati kommunikációt. Szijjártó Péter külügyminiszter múlt héten már azt közölte, az amerikai adminisztrációval egyeztetnek az uniós szankciók fél évvel való meghosszabbításáról, ami egyfajta beismerése is volt annak, hogy nem azt kapták az új amerikai elnöktől, amit vártak: Trump a kormányfőnkkel közösen mosolygó fotókon kívül egyéb gesztusokat nem kíván tenni.
Jóindulattal mondhatnánk azt, hogy Orbán arcvesztés nélkül járult hozzá a büntetőintézkedések meghosszabbításához, mivel az EU tisztviselői nyilatkozatot tettek Ukrajna energetikai infrastruktúrájának fontosságáról. Külügyminiszterünk egyenesen ragyogó sikerről beszélt. Mivel azonban a dokumentum kötelezettségvállalással nem jár uniós részről, Magyar Péter szemléletesen fogalmazta meg, hogy ez a nyilatkozat annyit ér, mint egy kevésbé finom brüsszeli kávé a büfében.
A kormány szereptévesztése egyre kínosabb. Vezető politikusaink elhitték magukról, hogy világpolitikai tényezővé váltak, s amihez nyúlnak, az mind arannyá válik. Csakhogy nem mind arany, ami fénylik. Az pedig végképp nem az, ami még csak pislákoló fényt sem bocsát ki magából.