Több mint öt év telt el a Színház-és Filmművészeti Egyetem alapítvánnyá alakulása, illetve az emlékezetes egyetemfoglalás óta. Talán higgadtabban ma hogy látják az akkori történéseket?
Ascher Tamás: Akkor is ugyanolyan világos volt, mint ma, hogy ezzel a sietős, elvakult intézkedés-sorozattal nem lehet egyetérteni. A tanárok túlnyomó része így gondolta és ma is így gondolja ezt: zömmel azok is, akik ott maradtak, hogy már futó osztályaikat végigvigyék. Azok az osztályok, akik tanáraikkal együtt elhagyták az intézményt, mára már megszerezték diplomáikat, fajsúlyos európai egyetemekkel együttműködésben. Nem érdemes, felesleges volna az igazunkat bizonygatnunk, ellehetetlenült rég minden vita, érvelés. Az azóta zajló kultúra-körüli intézkedések döntő többsége szintén elfogadhatatlan elgondolásokat tükröz, bármilyen hangzatos jelszó is áll a címlapon. Mi, a Freeszfe tanárai nem felejtjük az elmúlt évek egyik fontos élményét: a diákok villámgyors érlelődését, haragjukat a számukra nyilvánvaló hazugságokkal szemben, mégis fegyelmezett döntéseiket.
A diákok viszont ennél továbbmentek, mert egyetemet foglaltak, tüntettek, lázadtak.
Forgács Péter: Az a néhány hét minden elemében teátrális volt, gondolok itt magára az egyetemfoglalás gesztusára, a fórumokra, az akciókra, a szalagra, a sárga maszkra. Visszatekintve olyan, mint egy előadás a múltból, ami a maga idejében rettenetesen fontos volt az alkotóknak s ami jelentékeny hatást váltott ki a nézőkből. De hasonlóan fontos élmény ahogy a diákok kitalálták és bevezették a bázisdemokráciát, az egyenlőséget mindenek felett, ami bármily nemes cselekedet, sajnos nehézkesen működik.
A. T.: Ne felejtsük el, ezek a diákok mind művészetet csinálni tanultak, ezért minden megnyilvánulásukban volt valami plaszticitás, méltóság, kreatív gondolat. Mi „felnőttek” ámulva néztük, mint megannyi imponálóan gazdag, szellemes produkciót. Még akkor is, ha egyáltalán nem lehetett reménykedni abban, hogy a tiltakozás eredményes lesz. Nem győzni, de legalább nyomot hagyni, példát mutatni; ennek a szándéknak a pátosza volt talán a legfontosabb.
Előfordult olyan helyzet, amiben ma önök másként döntenének?
F. P.: Az egyetemfoglalás egyik novemberi napján megjelent egy lényegében ránk szabott törvény, mely szerint a járvány miatt el kell hagyni az épületet. Volt akkor egy fórum arról, hogy feladjuk-e az egyetemfoglalást, vagy sem. És a végén arra a lírai kijelentésre jutott a közösség, hogy a blokádot nem befejezzük, hanem hazavisszük.
Ma én ezen a fórumon nemmel szavaznék. Nem mennék haza. Ha megbüntetnének, akkor is folytatnám.
A. T.: Ez a helyzet a hatalomnak kedvezett, de az is igaz, nem lehetett tudni, hogy a járványnak még milyen dimenziói lesznek. Egyetértek Péterrel, izgalmasabb lett volna, ha folytatjuk.
Önök mindketten hosszú ideig tanítottak az SZFE-n, mi történt utána?
F. P.: Nekünk akkor Tamással volt egy hét fős másodéves színház rendező szakos osztályunk, tavaly kaptak diplomát Salzburgban. Ők otthagyták az egyetemet, és a Freeszfe-n belül folytatták.
A.T.: Én a változás elején felálltam és eljöttem az SZFE-ről, a diákoknak nem javasoltam, hogy kövessenek, nem is volt jogom ilyet kérni. De az osztály szavazott és úgy döntöttek, ők is eljönnek. Ami akkor zajlott a sajtóban, a propaganda és a híresztelések elborzasztották őket. Kulturált ízlés az ilyet nehezen viseli – talán ez is motiválta a távozó diákokat. A színészosztályoknak viszont maradniuk kellett, Péter egy ideig maradt azzal az osztállyal, amelyikben még tanított.
A Freeszfe, amelyet többek között önök hoztak létre, milyen reményekkel indult?
F.P: Szerettük volna, hogy akik a kilépésre szavaztak, folytathassák a tanulást. Megkerestünk külföldi egyetemeket és az ő segítségükkel jutottak diplomához.
A.T.: Akkor a diákokat és tanárokat egybevéve százötvenen jöttünk el az egyetemről. Miután az osztályainkat diplomához juttattuk, mára egy átalakulóban lévő Freeszfe-ről beszélhetünk.
F.P.: Szerintem a mai Freeszfe legfontosabb feladata az iskola felépítése, hiszen valamennyien innen jövünk, ezt nem akartuk egykor elengedni.
Szeretnénk újrateremteni az SZFE szellemiségét, melyben a Freeszfe magas minőségű színházi és filmes iskolává és műhellyé, közösségi és befogadóhellyé válik. Olyanná, mint a jó színház, ami hol érzékenyen, hol indulattal, hol töprengve reagál a körülöttünk lévő valóságra.
A. T.: Létezik egy legenda amelyet a régi SZFE-vel társítottak: hogy a színészképzés olyasféle laboratórium, ahol a diákok személyiségét ripityára törik, hogy aztán a szilánkokból újjáépítsék. Tipikus városi legenda, újra és újra hallom és olvasom. Terrorisztikus képzetek merülnek fel, de hát szó sincs arról, hogy ez valami nevelési elv volna, vagy lett volna... Ennek az ellenkezője igaz, vagyis a színészképzés legfontosabb összetevője, hogy a növendék gyakorlatokon keresztül megtalálja, vállalja önmagát. A pedagógus semmit sem akar összetörni – továbbépíteni szeretné azt, ami már megvan. Amikor ezzel ellentétes dolog történik, az az elvek ellenére történik.
A Freeszfe egyesületként működik, de jelenleg nem akkreditált képzés, nem tud itthoni diplomát adni. Ez változhat a jövőben?
F.P.: Dolgozunk rajta, keressük a megoldásokat.
A.T.: Színészek esetében talán nem a diploma a leglényegesebb. Sok nagyszerű színészről tudunk, aki nem végzett egyetemet: az ő számukra a tanulást egy konkrét színház jelentette, ahol megkezdték a pályájukat. A korábbi SZFE egyik legfontosabb tulajdonsága volt, hogy igyekezett folyamatosan megújulni. Ezt a csaknem 150 éves szellemiséget szeretnénk megőrizni.
Miért éppen önök ketten indítanak színész osztályt a Freeszfén?
A.T.: Én eddig csak egyetlen színészosztályt vezettem, nem is egyedül – de Péter tapasztalt sok osztály tanításában. Mint már említettük, régi az együttműködés közöttünk, úgy gondoltuk, hogy most eljött az ideje egy közös színész osztálynak.
F.P.: Számomra Tamás etalon és ezért is örülök ennek a lehetőségnek.
Lehet már tudni, hogy kik tanítanak majd ebben az osztályban?
F. P.: Több tanárjelölttel tárgyalunk, de egyelőre nem szeretnénk neveket mondani. Mint ahogy egy új, önálló helyet is keresünk. Ősztől a színészszak mellett több mint tízféle képzés fog elindulni. Jelenleg a Freeszfe a CEU épületében működik, de már most is nehezen férünk el.
Emellett fontos, hogy olyan helyet keresünk, ahol életvitelszerűen lehet tartózkodni, ahol időben és térben koncentráltan létrejön egy közösség.
A.T. Olyan helyet keresünk, ahol folyamatos közös munkára van lehetőség.
A mostani színházi kettészakítottság mennyire jelent hátrányt?
F.P. Nem feltétlenül. Megkeresünk fővárosi és vidéki színházigazgatókat, és felkérjük őket, legyenek a diákjaink mentorai. A felvételitől kezdve éveken át figyeljék, kövessék nyomon a hallgatók munkáit, s végül ha úgy látják, hívják el őket gyakorlatra.
A.T.: A kettészakítottság a hétköznapi, gyakorlati munkában szerencsére kevéssé van jelen.
Egy fiatal filmes, ha szereplőket válogat, rátermettség alapján választ, nem az motiválja, hogy melyik színész színházának ki a fenntartója, ki melyik iskolában tanul vagy tanult. És az együtt dolgozóknak már az elvégzett munka minősége számít, az egész bal-jobb ideologizálás nem nekik fontos, nem ők erőltetik.
F.P. Én például szeretném felkérni ifj. Vidnyánszky Attilát, hogy tanítson nálunk. Függetlenül attól, hogy történetesen ki az ő édesapja. Az számít, hogy tehetséges, egyedi és izgalmas világképű színházi ember. Ugyanígy számítunk más alkotókra, szakemberekre is, függetlenül attól, hogy hová ikszelnek.
„Megtettem, amit a közösségért tenni tudtam” – Lehet, hogy egyszer könyvet ír az ellenállásról az SZFE hallgatói önkormányzatának volt elnökeAscher Tamás
A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése előtt bölcsésznek tanult. Rendeződiplomáját 1973-ban szerezte és a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött. 1978-ban ment át a Nemzeti Színházhoz, Zsámbéki Gábor hívására. Kaposváron továbbra is dolgozott mint vendég, végül 1981-ben visszaszerződött. 1983–2003 között a Csiky Gergely Színház főrendezője. 1989 óta tagja a budapesti Katona József Színháznak, 2011. február 1-jétől a színház főrendezője. 2021-től a Művészeti Tanács tagja. 1983–2020 között a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanított színészeket, majd rendezőket. 2002 óta habilitált egyetemi tanár. 2006–2014 között az egyetem rektora volt. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.
Forgács Péter
1990–1994 között a jeruzsálemi Héber Egyetem hallgatója angol irodalom és színháztörténet szakon. 1995–2000 között a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanult színházrendező szakon. 2000–2009 között a Vígszínház rendezője. 2001-től óraadó tanár a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, 2008-tól egyetemi tanársegéd, majd osztályvezető tanár 2022-ig, amikor elbocsátották. 2015-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem doktori iskolájának hallgatója volt, 2018-ban DLA fokozatot szerzett. 2024 októberétől a Freeszfe Egyesület elnöke.
