"A Fővárosi Közgyűlés szakbizottsági ülésén ma összenőtt, ami összetartozik. A Fidesz és az óellenzéki pártok kéjes örömmel szavazták le azt a pályázati kiírást, amely lehetővé tette volna az eddigi budapesti „mutyik” lezárását és a nagy fővárosi cégek, így a BKV, a BKK, valamint a Budapesti Közművek Zrt. vezetőinek transzparens, piaci módon történő kiválasztását" – írja kedd esti Facebook-posztjában Magyar Péter. A Népszava tudósítása szerint a tulajdonosi bizottság ülésén valóban a levették a napirendről a Tisza Párt javaslatát a cégvezetők kiválasztására kiírandó pályázatról, amely szerintük objektív kritériumokon alapuló, átlátható, széles körű részvételt tenne lehetővé.
A tanácsozásról szóló beszámolónkban azt írtuk, hogy „megtévesztően magas fizetéssel csábította volna a felső vezetőket a fővárosi cégekhez a tiszás vezetésű bizottság”. Az ellenzők szerint ugyanis havi 3-3,5 millió forintos bruttó fizetést és 25 százalékos prémiumot ajánlottak volna fővárosi önkormányzat tulajdonában álló társaságok vezérigazgatóinak. Az előterjesztést több ponton is kifogásolta Számadó Tamás főjegyző, aki szerint a megajánlott bérezés nincs összhangban az arra vonatkozó törvénnyel, de a pályázati eljárással, és az abban megadott határidőkkel sem értett egyet.
Ezzel szemben Magyar Péter leszögezte: „A Tisza-frakció képviselői arra tettek esküt, hogy minden döntésüket a budapestiek érdekében hozzák meg. Mivel nem először fordul elő, hogy a Fidesz, a DK, az MSZP és a Párbeszéd képviselői összejátszanak és a fővárosi polgárok érdekével ellentétesen szavaznak, ezért a TISZA képviselői a holnapi közgyűlésen erős jelzést küldenek a hatalmi elit levitézlett tagjainak. Elég volt a mutyikból, elég volt a fővárosiak átveréséből.” Emellett megerősítette, hogy frakciójuk természetesen megszavazza, hogy – szóhasználata szerint – a Maxi-Dubaj projekt kapcsán a főváros éljen az elővásárlási jogával, de megismételte, hogy a „mutyikhoz” viszont nem asszisztál.
Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője posztjában egyértelművé tette, hogy támogatták, támogatják a Tisza előterjesztésére a fővárosi cégvezetők újrapályáztatását, amelyről – hívták fel a figyelmet – a decemberi közgyűlési tanácskozáson kompromisszum született. – A javaslatot azonban a DK javaslatára a baloldali képviselők a Fidesszel közösen levették napirendről. A választók nem azért szorították kisebbségbe a várost korábban vezető MSZP-DK-Párbeszéd koalíciót a Közgyűlésben, hogy átlátható szempontok szerint kiválasztott szakemberek helyett továbbra is kizárólag általuk delegált cégvezetők vigyék tovább a fővárosi közszolgáltatásokat – szögezte tel Vitézy Dávid.
– Az átláthatóság és a demokratikus, mutyimentes kiválasztás érdekében megoldást ajánlunk a Közgyűlés frakcióinak – tette közzé ugyancsak a Facebookon a gorduszi csomó átvágására tett javaslatát a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP). A patthelyzetet komoly problémának tartják, hiszen az érintett cégek több mint 200 milliárd forint és a legfontosabb városi közszolgáltatások felett diszponálnak. A kutyapárti képviselők be is adtak egy módosító javaslatot, amelynek lényege, hogy a cégvezetők meghallgatásának és kiválasztásának joga visszaszáll a bizottságról Közgyűlésre. – Ezzel minden állampolgár láthatja azt a vitát, amelyet a budapestieket képviselő pártok lejátszanak. Ez egy olyan megoldás, amelyben a legjobb kiválasztási rendszert alakíthatjuk ki, teljesen átláthatóan, egy plenáris vita kereteiben – tették hozzá.
Megtévesztően magas fizetéssel csábította volna a felső vezetőket a fővárosi cégekhez a tiszás vezetésű bizottságEzt a Tisza Párt nyerte, sikerült kicsavarni a cégvezetők kiválasztásának jogát Karácsony Gergely kezébőlKarácsony Gergely a hivatal munkatársaival tölti fel a felügyelőbizottságokat, a Fidesz maga szavazta le a saját Diákvárost érintő javaslatát a Fővárosi Közgyűlésben