A kormánypárt és a fizetett rajongók hada próbál úgy tenni, mintha nem tudnák, mi ez a Majka által megénekelt bindzsi-világ. De azok a milliók, akik az elmúlt napokban rongyosra hallgatták a dalt, pontosan tudják: itt van körülöttünk, mindenütt, amerre nézünk.
A bindzsi az a fajta kelet-európai mutyi, amit a közemberek többsége akkor is utál, ha kénytelen naponta részt venni benne. Hogy érthető legyen a geográfiai különbség, muszáj újra felidézni, amit egy korrupció-tárgyú norvégiai sajtóúton mondtak nekünk az ottani tisztviselők a frissen, és mellesleg a Müpánál olcsóbban elkészült oslói Opera bejáratánál: a jelenség Norvégiában is előfordul, mondjuk a bekerülési ár 2-3 százaléka erejéig, de az elkövetők nagyon vigyáznak, hogy időben és jó minőségben elkészüljön minden, mert tudják, hogy különben börtönbe mennek – ez differencia a skandináv korrupció, és a hatszoros áron is selejtet produkáló magyar bindzsi között.
Bindzsizni megalázó: jobban szeretnénk inkább egy olyan országban élni, ahol minket is tisztességesen megfizetnek, meg mi is könnyen meg tudjuk fizetni mindennek a valódi árát; meg olyanban, ahol minden szolgáltatás működik, akár adóban fizetünk érte, akár saját zsebből. Nálunk viszont a tisztességtelen (az ugyanakkora GDP-t termelő horvátokénál egyharmadnyival alacsonyabb) béreinkhez tisztességtelen (már-már ausztriai) árak társulnak, és még ezen az árszinten se működik semmi. De leginkább azért utálatos, mert közben látjuk, hogy akik odafönt vannak, hatalmas pénzeket kaszálnak a mi – éppen őáltaluk előidézett – nyomorunkon. Akik a közjavak fölötti rendelkezés jogát a kezükben tartják, a legegyszerűbben a hiányt tudják magántőkévé konvertálni: mint amikor például a mesterségesen lerohasztott állami egészségügyből az ahhoz képest már-már működőképesnek látszó, Tiborcz-Mészáros-féle magánba terelik át az ügyfeleket. De jól keresnek azon is, hogy fölszámolják a határokat az állami és a magánbindzsi között – lásd például Lázár János vagy Habony Árpád esetét a szuverenitással meg a mohamedán tőke Hősök teréig tartó útjának egyengetésével.
Magunkban megvetjük és mélyen elítéljük, még ha jobb opció híján néha használjuk is. Magánál a bindzsizésnél is jobban gyűlöljük ugyanakkor azokat, akik visszaélve az ezer évente egyszer adódó lehetőséggel, egy közepesen normális ország felépítése helyett ezt a csődtömeget bindzsizték össze nekünk, miközben ők maguk annyit szedtek ki belőle, hogy az utódaik következő ezer éve anyagi gondok nélkül fog eltelni. Ahogy egy másik szerző egy másik nótában oly’ találóan megfogalmazta: „Tőled loptam, de érted loptam, érted? / Itt vagy a zsebemben darabokban / És ha néha felmegy a pumpa / Fojtsd a mérgedet olcsó rumba nyugodtan”.
Erre a frusztrált érzületre tapint rá a Majka-muzsika, és erre a vonatra ülnek fel mindazon közszereplők, akik megérezték, hogy itt most valami nagyon el lett találva. És azért nincs ellenszere, mert nincs az a (szintén lopott) milliárdokból kifundált narratíva, ami erősebb tudna lenni az ismerős valóságnál.
