A Tisza Párt ma elhozta az óvodát a Fővárosi Közgyűlésbe - közölte egy szerda esti Facebook-posztban a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKPP) társelnöke, XII. kerületi polgármester.
Kovács Gergely szerint a Tisza Párt képviselői megsértődtek, amiért a fővárosi frakciók nem támogatták egyik előterjesztésüket, és emiatt úgy döntöttek, hogy inkább a főváros működését is akadályozzák. „Ismerős logika, pontosan ezt csinálja a Fidesz is hosszú évek óta. Épp ez az arrogancia az, ami mára az ország jelentős része számára végtelenül unalmassá vált” – fogalmazott a politikus, hozzátéve, „a Tisza Párt képviselői eddig sem igazán tudták, hogy hol vannak, és jobbára értelmetlen előterjesztésekkel álltak elő, de legalább eddig nem okoztak nagyobb kárt. Eddig.”
Rákosrendező: a Fővárosi Közgyűlés megszavazta Budapest elővásárlási jogát
Az MKKP társelnöke szerint az érintett előterjesztés jogilag aggályos volt, ezért napirendre sem lehetett volna venni. A javaslatban szereplő cégvezetői javadalmazás ellentmondott a hatályos törvényi szabályozásnak, továbbá figyelmen kívül hagyták a főpolgármester törvényben biztosított javaslattételi jogát, ráadásul adatvédelmi szempontból is problémásnak bizonyult.
„De őket mindez nem zavarta. Bedurcáztak, és úgy döntöttek, hogy jól megbüntetik a fővárost. És sikerült is nekik” - ismertette, majd felsorolta azokat az elmaradó döntéseket, amelyek a főváros működését veszélyeztetik. Néhány ezek közül:
a Hálózat Alapítvány támogatása, amely lakásrezsi-támogatásokat biztosított volna;
a BKV fizetési haladéka a NAV felé, amelynek elmaradása miatt a NAV akár 1 milliárd forintot is leemelhet a főváros számlájáról;
közterületi hibabejelentő szolgáltatás elindítása, amely a lakossági problémák gyorsabb megoldását segítette volna;
EIB-hitel felvétele az M2-es metró akadálymentesítésére és a kisföldalatti járműcseréjére.
„Sok esetben az alapvető működéshez szükséges dolgok a Tisza Párt miatt most akkor egyelőre nem lesznek, szívből gratulálunk, nagyon megnyugtató lesz ezek után rájuk bízni az országot” - zárta posztját Kovács Gergely.