Parlament;Országház;Országgyűlési Őrség;

- Csaknem kétezer veszélyes eszközt próbáltak bevinni 2023-ban a Parlamentbe

„Kockázatot jelentő” küldeményeket is kiemeltek az Országgyűlési Őrség tagjai, egy esetben szükség volt tűzszerész kirendelésére.

Csaknem 1,2 millió belépő személyre, 552 ezer levélre és csomagra, tűzriasztásokra és rosszullétekre is figyelnie kell az Országgyűlési Őrségnek. Az őrök egy év alatt csaknem kétezer veszélyes eszközt vettek el a Parlamentbe érkezőktől, és ugyanennyi jogellenes cselekmény miatt is intézkedniük kellett a Kossuth téren – tudta meg a hvg.hu

Az Országgyűlési Őrség a feladatai teljesítéséről évente beszámolót készít, amit a következő év tavaszán tárgyal az illetékes parlamenti bizottság. Ugyan a legutóbbi, 2023-as év részletes adatait tartalmazó jelentés időben elkészült, a megvitatás sokat csúszott, csak tavaly december 10-én fogadta el azt a honvédelmi és rendészeti bizottság. Lisoczki László dandártábornok, az Országgyűlési Őrség parancsnokának éves jelentése egyébként nem nyilvános, de a beszámoló a hvg.hu birtokába került.

A portál a dokumentum alapján azt írja,

2023-ban az Országház veszélyeztetettsége „fokozott” szintű volt, ami az őrség őrzés-védelmi és rendfenntartó szerep miatt fontos.

A jelentés szerint abban az évben a Parlamentbe 723 934 belépést regisztráltak. Ennek csak kisebb részét, 146 597 belépést tettek ki a munkába igyekvő képviselők, vendégek és szakértők, mert a többség, 577 337 fő „idegenforgalmi céllal” – magyarán turistaként – érkezett az épületbe az Országház Látogatóközpontján keresztül. De kiderült az is, hogy

  • a közeli, Fehér Házként vagy Képviselői Irodaházként is ismert, a képviselők és frakciók irodáinak helyt adó, Széchenyi rakparti Barankovics István Irodaházba 262 027 alkalommal,

  • az Országházzal föld alatti folyosóval összekötött, a Kossuth tér sarkán álló, és főleg az Országgyűlés Hivatalának alkalmazottjait kiszolgáló Szabad György Irodaházba 84 438-szor,

  • míg a Kossuth tér másik sarkánál, a Parlament kazánháza mellett az Országgyűlési Őrség helyiségeit és a házelnök rezidenciáját is magába foglaló Tisza Lajos Irodaházba 118 361 alkalommal léptek be.

A jelentés alapján

  • a négy épületbe érkezőktől a biztonsági átvizsgálásnál 2031 db, jogszerűen tartott, de veszélyesnek minősülő eszközt vettek el átmenetileg az őrség tagjai. Messze a legtöbbet, 1994-et az Országházba belépőktől.

  • az Országgyűlési Őrség a négy épületbe érkező levél- és csomagküldeményeket is szigorúan ellenőrzi. Ez 2023-ban 552 030 küldemény „biztonságtechnikai átvizsgálását” jelentette. Közülük tíz, „kockázatot jelentő” küldeményt emeltek ki, egy esetben szükség volt tűzszerész kirendelésére is.

  • az őrséghez 2023-ban 658 hibás, vagy beavatkozást nem igénylő riasztás érkezett. Volt 146 éles jelzésük is, ebből 3 éles tűzeset volt, ezeket külső segítség nélkül elhárítottak, átlag 2,92 perces kiérkezési és beavatkozási szintidő mellett.

  • az őrség tagjai 23 esetben vonultak elsősegélynyújtásra, 7 esetben életmentést is végeztek.

  • az állomány a Kossuth tér rendjére is figyel, és 2023-ban 2192 esetben intézkedett is. A leggyakrabban olyan tiltott, jogellenes cselekményekkel szemben kellett intézkedniük az őröknek, mint a téren átvezető kerékpárútról való letérés, állatok sétáltatása, a parkosított területre belépés vagy a szobrokra mászás. 

  • külső drónos légtérsértés 139 esetben fordult elő.

  • az őrség feladata az Országgyűlés működését és a házelnök tevékenységét érintő „adatok és információk jogellenes megszerzésének megakadályozása” is. Ezért 2023-ban 36 esetben hajtottak végre technikai átvizsgálást, és 14 esetben „elhárító tevékenységet végeztek” a Nemzetbiztonsági Bizottság számára.

Az őrség látja el a volt államfők otthonainak biztonságtechnikai távfelügyeletét, és a házelnök személyi védelmét is. Kövér Lászlónak 2023-ban 85 budapesti és 25 vidéki programját biztosították. Ezt a sok feladatot a beszámoló szerint a szervezet 5,7 milliárd forintos költségvetésből oldotta meg 2023-ban.

A mintegy félezer fős szervezetnél 2023-ban egy méltatlansági eljárás indult, de az illető távozott a testülettől. Az őrök intézkedése ellen érkezett ugyan 3 panasz, de egyikből sem lett ügy. Volt 23 fegyelemsértés is: ezekből 6 figyelmeztetéssel, 9 feddéssel, 4 megrovással, 2 fizetéscsökkentéssel, 1 pénzbírsággal, 1 pedig fegyelmivel zárult.

Végleges döntés még nem született, a Kréta rendszeren keresztül a szülők véleményét is megkérdezték a témában.