Donald Trump amerikai elnök szerdán utasította kormánya tagjait, ezen belül is a Pentagon és a belbiztonsági minisztérium illetékeseit, hogy készítsék elő több tízezer, korábban elítélt vagy bűncselekménnyel vádolt illegális bevándorló deportálását a Kubában lévő, az USA által bérelt guantánamói bázis gyűjtőtáborába.
„Harmincezer priccsünk van Guantánamón, hogy elhelyezzük az amerikai embereket fenyegető legrosszabb migránsokat”
– nyilatkozta Trump. „Egyesek közül olyannyira rosszak, hogy nem bízunk abban, hogy a kibocsátó országok visszafogadnák őket, ezért Guantánamóra küldjük őket” – tette hozzá az elnök.
Trump szerdán írta alá az úgynevezett Laken Riley Act törvényjavaslatot, amely szövetségi szinten kötelezi a bűnüldöző szerveket, az erőszakos bűncselekményt vagy akárcsak egy bolti lopást is elkövető illegális bevándorlók letartóztatására. Utóbbi passzus szimbolikus értékű is, miután tavaly februárban egy bolti lopásért elítélt venezuelai illegális bevándorló fojtotta meg azt a georgiai diáklányt, aki után a javaslat a nevét kapta.
Az elnök a nap folyamán egy memorandumot is kiadott, amely elrendeli a guantánamói haditengerészeti bázison működő gyűjtőtábor előkészítését az illegálisok fogadására. Az intézmény irányítását Trump a szövetségi Bevándorlási-és Vámügyi Hivatal vezetőjére, Tom Homanra bízta.
Az USA haditengerészeti bázisa a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után vált széles körben hírhedtté. A bázis egy kisebb, elkerített részén működik a Migrációs Műveleti Központ, amelyben a tengeren elfogott, főként Haitiről és Kubából érkező migránsokat helyezik el. Ettől szeparáltan működik a hadsereg börtöntelepe, ahol a Bush-adminisztráció idején indított terrorellenes háború 15 foglya, köztük a New York-i Világkereskedelmi Központ elleni támadás szervezőjeként ismert Hálid Sejk Mohamed tölti életfogytiglani börtönbüntetését.
Jelenleg valószínűtlennek látszik, hogy a terület alkalmas lenne 30 ezer fő elszállásolására.
Tom Homan kormánybiztos szerint bővíteni fogják az ottani Migrációs Műveleti Központot befogadóképességét.
Eközben szerdán sor került Robert F. Kennedy Jr. első szenátusi meghallgatására is, amelyen a felsőház tagjai az egészségügyi miniszterjelölt alkalmasságát vizsgálták. RFK Jr., aki évekkel ezelőtt oltásellenes nézeteket hangoztatott, most azt állította, nem nevezte veszélyesnek a vakcinákat, ám válasza nem győzte meg az őt kérdező Sheldon Whitehouse Rhodes Island-i demokrata szenátort.
„Nem vagyok vakcinaellenes”
– mondta Kennedy a bizottságnak. „Támogattam a bárányhimlő és a járványos gyermekbénulás elleni oltást. Egészségügyi miniszterként semmi olyan lépést nem terveznék, amely megnehezíti vagy lebeszéli az embereket az oltások felvételétől.” Ennek ellentmond a Fox News hírcsatornának adott korábbi nyilatkozata, amelyben „a Covid-19 elleni oltásokat az emberiség elleni bűncselekménynek nevezte”, és kitartott azóta megcáfolt elméletei mellett, miszerint az oltások a gyermekeknél autizmust okozhatnak. Ennek alapján még 2021-ben arra sürgette a pandémiában több mint egymillió emberét elvesztő ország lakosságát, hogy ne hajtsák végre a szövetségi járványügyi kontrollt végző hivatal útmutatóját.
A meghallgatáson Kennedy vállalta azt az álláspontját, hogy a 6 év alatti gyermekeket nem szabadna beoltani Covid-19 vakcinával, mert ők nem tartoznak a veszélyeztettek körébe. Az amerikai élelmiszer és gyógyszer engedélyeztetést végző hivatal már 6 hónapos kortól engedélyezte az oltások beadását. „A legtöbb szakértő egyetért abban, hogy a Covid-oltások biztonságosak és hatékonyak a gyerekek esetében”, fogalmazott James Campbell, az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia munkatársa, reagálva Kennedy álláspontjára.
A MAHA-mozgalom (Tegyük Újra Egészségessé Amerikát) kezdeményezés vezetőjének kiszemelt Kennedy súlyos kritikát kapott egyik családtagja részéről is. Unokatestvére, Caroline Kennedy egy „ragadozónak” nevezte őt, aki híján van a szakmai tapasztalatoknak, ezért alkalmatlan a feladatra. Fiatalkorukból olyan horrorisztikus történeteket is felidézett, amikor unokatestvére naposcsibéket és egereket tett egy turmixgépbe, hogy az így készült húspéppel etesse a háziállatként tartott héjáit, közölte szavait a Yahoo News.
Az oltásellenes összeesküvés-elmélet-hívő Robert F. Kennedy Jr. lesz Donald Trump egészségügyi minisztere Minden napra jut tisztogatás, most azokat az ügyészeket rúgták ki, akik a Donald Trump elleni büntetőeljárásokon dolgoztakMár be is adták az alkotmánymódosítási javaslatot, hogy harmadik ciklusra is meg lehessen választani Donald Trumpot