Az első és legfontosabb kérdést rögtön az elején tisztázni kell, azaz a magyar gazdaság nem tud lemondani a vendégmunkásokról. Ennek számos oka van. Így például egyes ágazatok – az építőipartól a feldolgozóiparon át a logisztikáig – jellemzően a kétkezi feladatok terén olyan mértékű munkaerőhiánnyal küzdenek, hogy a határon túlról érkezők nélkül a termelés visszaesne. Ennek pedig egyenes következménye lenne, hogy idővel egyes cégek az országot is elhagynák. Ilyen formán talán furcsa, de a vendégmunkások sokszor éppen a hazai alkalmazottak helyeinek fennmaradását „biztosítják”. Sokkal inkább tehát az a kérdés, hogy miként kezeljük ezt a helyzetet társadalmi és főleg politikai szinten.
Utóbbiakkal viszont igen mély problémák akadnak, mert egy nagyon önös érdekű politikai klíma veszi körbe a kérdést. A kormány egyszerre hívja és démonizálja őket, miközben a társadalmi feszültségeket szándékosan élezi. Ne legyen kétségünk arról, hogy a kabinet tagjai pontosan tisztában vannak a vendégmunkások szükségével. Ezért a legutóbbi korlátozás alkalmával nem egyszerűen kitiltották őket, hanem osztva-szorozva, megnézték a jelenlegi gazdasági helyzetben milyen szükségek mutatkoznak, és ott meghúzták a vonalat. Ezek után pedig úgy tettek, hogy megint jól megvédték a magyarok helyeit. Hamis szavak, mert annyian azért jöhetnek, amennyien kellenek. Ez így ismét csak fájdalmasan kisstílű hangulatkeltés a szavazatok érdekében, arra viszont jó, hogy az ellenérzéseket fenntartsa a határon túlról érkezőkkel szemben.
A kérdés tehát nem a vendégmunkások "igen vagy nem" dilemmája. Hanem hogy milyen társadalmat és milyen munkaerőpiacot akarunk létrehozni. És itt hangsúlyoznám: egy egészséges munkaerőpiac nem lehet ellenséges a saját dolgozóival szemben – legyenek azok magyarok vagy külföldiek. Kérem, ilyet kellene építeni.