- „Aki nem sportol, nem érti, minek a rokiknak maratonra menni, vannak ennél fontosabb problémák”

– Milyen érzés egy egykori politikai ellenféltől állami elismerést kapni?

– Előfordult, hogy Révész Máriusszal gyilkoltuk egymást parlamenti vitákban, de ez egyikünket sem befolyásolja. Tudom, hogy szívügye az Aktív Magyarország program, hogy sportoljunk és éljünk egészségesen. Úgy látom, jó helyekre kerülnek a pénzek, eredmények vannak, mérik is ezeket, és van komoly társadalmi hatása, úgyhogy innen jó érzés díjat kapni. Az elmúlt másfél évtizedben csak a közmédia környékén merült fel, hogy a múltam akadályt jelent, bár azért is vonultam ki a politizálásból, mert tudtam, ahhoz, hogy az alapítvány sikeres legyen, el kell hagynom ezt a pályát. A kezdettől politikamentesek vagyunk, és a legkülönbözőbb gondolkodású emberek vannak tagjaink és önkénteseink között. Ez egy kis sziget, és jó érzés ezt visszaigazolva látni. Az állami díj pedig fontos mérföldkő.

– Szijjártó Péterrel is futottál már együtt.

– Találkozunk néha futóversenyen. A sport összehozza az embereket, és a pályán mindenki csak egy futó a sok közül. Azt tapasztalom, hogy a Suhanj! munkáját politikai meggyőződéstől függetlenül elismerik, akik találkoznak vele.

– A futás, vagy általában a sport felül tudja emelni az embert az érdekein, az egóján?

– Igen, a fogyatékkal élők ügye pedig minden értelmes és jólelkű emberből pozitív viszonyulást, segítő szándékot vált ki. A 15 év alatt alig volt olyan vállalati támogatónk, akit mi kerestünk volna meg. Általában látnak bennünket, olvasnak rólunk, és bejelentkeznek. Gyakori kapcsolódási pont a családi érintettség, illetve működik a „futómaffia” is. Amikor a cégvezető maga is fut, lát bennünket versenyeken, ezért ismeri, értékeli, mit csinálunk, vagy ahol van futóközösség, és egy belső szavazáson megkérdezik, ki legyen az adott évben a támogatott civil szervezet, akkor mi sokszor eszükbe jutunk.

– A Margit-szigeten is szoktatok futni?

– Olyannyira, hogy 15 éve minden szombaton 10 órakor találkozunk a Hajós uszoda előtt, ez fontos hagyományunk és sokak számára a belépési pont. Ha megkeres bennünket valaki azzal, hogyan lehet hozzánk csatlakozni, a mai napig azt mondjuk, szombaton 10-kor gyere ki a szigetre futócuccban, a többit ott megbeszéljük. Van egy szerényen Suhanj! Körnek nevezett útvonalunk: a budai oldalon indulunk el az Árpád híd felé, a bringóhintós büfénél bejövünk, és a középső úton vissza. Egyrészt ez rövidebb, mint a szigetkör, lesétálni is egyszerűbb. A kerekesszékek, handbike-ok (kézikerékpár – a szerk.) miatt az aszfalt nekünk jobb, mint a rekortán, és van ebben márkaépítési megfontolás is: ha szembefutunk az emberekkel, több az interakció, jobban látni bennünket. Edzésen, versenyen kötelező a Suhanj!-mez, sokan így jegyeznek meg bennünket, hogy ők azok, akik ott futnak kint a látássérültekkel és a mozgássérült gyerekekkel.

– A látássérültekkel hogyan futtok együtt?

– Összekötve, szalaggal, ami érdekes művelet, mert ha összhang és bizalom van a két ember között, a szalag mintha ott sem lenne. Ahol összeszokott a párost és ügyes a guide-futó, ott nincsen rángatás, legfeljebb vészhelyzetben, de alapvetően a szalag laza, U betű alakú közöttük. Magam kísértem is sokszor és ki is kipróbáltam még 2013-ban, milyen vakon futni egy maratont, ami a mai napig meghatározó élményem.

– Ugyanígy beültél kerekesszékbe is?

– Még 2012-ben szerettem volna ezt a vakon futott maratont megcsinálni, de előtte két héttel futottam egy másikat, és lesérültem. Megkértem a szervezőket, hadd üljek be egy handbike-ba, és letekertem. Az amatőrök 2-3 óra, a profik úgy 1 óra alatt célba érnek. Nekem 5 órába telt, fizikailag erre teljesen felkészületlen voltam. Pusztító volt, de fontos tapasztalat.

– Bemész olykor a terembe is órát tartani?

– Már nem, de a Suhanj! úgy épült fel, hogy sokáig ott voltam mindenhol. Még 2011-ben kitaláltam, hogy a spinning, a zenés teremkerékpáros-edzés mennyire jó lehet látássérülteknek, mert a tandemkerékpárral ellentétben nem kell hozzá kísérő, sem spéci eszköz, és nincs időjáráshoz kötve. Együtt lehet csinálni az épekkel, szól a zene, egy közösségi élmény, és jó buli. Először csak béreltünk egy helyet, vettünk használt eszközöket, közben jött az ötlet, hogy keressünk olyan helyet, ahol edzőtermet is csinálhatunk. Az első három évben mindenki önkéntes volt nálunk, nem volt pénzünk edzőkre sem. A spin­ning­edzé­seket én tartottam, miután elvégeztem egy oktatói tanfolyamot, később látássérült gyerekeknek vittem tovább az órákat. Nagyon szerettem csinálni. Egy salgótarjáni lakótelepen felnőtt self-made man vagyok, politikusként ragasztottam a saját plakátjaimat, és nehezen szoktam meg, hogy kávét főznek nekem. Nem gond dobozokat pakolni szombat reggel 6-kor, amikor kitelepülünk a Budapest maratonra. Fontos, hogy vezetőként jól ismerjem az összes tevékenységünket, és ez egy olyan szervezeti méret, ahol ez még járható.

– Végül szuper helyet találtatok, Újlipótváros sportos környék, Combinóval akadálymentesen elérhető, szinte egész Budapest-viszonylatban.

– Két évbe telt megtalálnunk ezt a helyet, amit a XIII. kerületi önkormányzattól bérlünk. Miután korábban bankfiók volt, az akadálymentesség adott, bár a miénk valójában egy Patyomkin-mozgássérültlift, a fél életünket azzal töltjük, hogy próbáljuk megjavíttatni. Most épp négy hónapja áll, alkatrészre várunk Németországból. Azon gondolkodunk, honnan szerezhetnénk 8-10 millió forintot arra, hogy lecseréljük, mert nagyon ciki, hogy az ország egyetlen akadálymentes edzőtermébe nem lehet bejutni hónapokon keresztül. Persze aki akar, az bejön, mert megfogjuk és lehozzuk azon a néhány lépcsőn, de ez mégis kellemetlen. Szóval fontos volt az akadálymentesség, és hogy központi helyen legyen, de hadd mondjak egy gondolatot Újlipótvárosról, ahol én is sokáig éltem, szeretem ezt a környéket.

Ide üzletileg is kellenek az ép vendégek, akik piaci áron jönnek be, míg a fogyatékkal élők a mai napig 1000 forint alatti belépőkkel, vagy ingyen sportolhatnak itt. Óriási kérdés volt, be fognak-e jönni az épek egy edzőterembe, ahol sok fogyatékkal élő van. Ehhez kellett Újlipótváros, ez a toleráns és befogadó közeg. Most 100 vendégünkből 20-25 fogyatékkal élő, a többiek épek.

– Hogyan működik az integrált sportolás?

– Minden értelemben integratív szervezet vagyunk, a különböző fogyatékossági típusokat egymással is integráljuk. Náluk találkozik a kerekesszékes és az autista, a látássérült és a hallássérült, nemcsak az épekkel, hanem egymással is. Sok olyan ép ember bejön is sportolni, aki életében nem menne be egy fitneszterembe, akár mert idősebb, nem olyan fitt, talán mindig fel volt mentve tesiből. Ide pedig bejönnek, mert ha itt elfogadják a fogyatékkal élőket, akkor nekik sem kell zavarban lenni. Létező dolog a fitneszfasizmus is, hogyan kell kinézned, mit kell viselned egy edzőteremben. Nálunk ilyen nincs, és ez egy csendes terem, nem dübörög folyamatosan a zene. Az ép vendégeink büszkék rá, hogy nálunk edzenek és ezzel segítenek egy jó ügyet. Fontos számunkra a futás, tandemkerékpározás, van egyéni és csoportos úszásprogramunk, amiben látás-, mozgás-, értelmi sérült és autista gyerekek vesznek részt. Az edzőteremben a legkülönbözőbb egyéni és csoportos foglalkozások vannak, olyan eszközök, amiket kerekesszékből is lehet használni, és vannak jó szakembereink.

– Hogyan válhat a sport az életünk részévé? Melyik korosztályt hogyan lehet megszólítani?

– A Suhanj! Kölykök programunk a zászlóshajónk, mert gyerekkorban kell elkezdeni. Ha a sport beépül a gyerekek életébe, az elkíséri őket felnőtt korukban is. Itt a fogyatékkal élő gyerekek látnak fogyatékkal élő felnőtteket, akik sportolnak, ez kölcsönösen motiváló és inspiráló. Hétköznap délelőttönként speciális iskolákkal és más civil szervezetekkel együttműködve fogadjuk sérült gyerekeknek a csoportjait, gyógypedagógus, gyógytestnevelő segítségével testnevelés­órá­kat, sportfoglalkozásokat tartunk nekik. Vannak gyerekek, akik iskola után visszajönnek önállóan ide a terembe edzeni. Amikor még én tartottam edzéseket, volt egy kislány, aki még soha nem ült biciklin, az első egy-két alkalommal még sírt is, nem mert felülni. Ez volt szeptemberben, és decemberben az enyhén értelmi sérült, látássérült kislány szobakerékpárt kért karácsonyra a szüleitől.

Tavasszal indítunk egy túraszakosztályt, mert szeretnénk közös programokat szervezni azokkal is, akik futni nem tudnak vagy nem szeretnek, de sétálni, erdőbe járni, kirándulni igen.

– Valójában tehát közösséget építetek, melyben mozgásos programokon kapcsolódhatnak egymással az emberek.

– Egy közösen lefutott verseny, vagy szigetkör, egy közös túra nagyon komoly kapcsolatépítő. Amikor az a kérdés, hogy mit ad a Suhanj! a fogyatékkal élőknek, a sportolási lehetőség csak az egyik válasz, mert ennek hatása van az önbecsülésre, az önértékelésre, az egészségi állapotra és a szociális kapcsolatokra is. Most egy érdekes kísérletbe fogtunk. Bevezettük a Suhanj! krediteket: kettő kredit a belépés, plusz egy a csoportos óra, ezeket meg lehet vásárolni épeknek is, fogyatékkal élőknek is, utóbbiaknak fele annyiba kerül. Viszont jutalmazzuk is kreditekkel az önkénteseinket és tagjainkat, akik munkával, adománygyűjtéssel segítik az alapítványt, vagy sportolnak a közösségi edzéseinken. Akik nem szeretnék ezt felhasználni, a jutalom krediteket átadhatják fogyatékkal élőknek, vagy visszaadják a Suhanj!-os alapba, amire fogyatékkal élők pályázhatnak majd, hogy akiknek nincs anyagi lehetőségük bejönni ide, azok is tudjanak csatlakozni. Két évre visszamenőleg kiosztunk most bő 300 embernek több mint 13 ezer kreditet, ami sok ezer edzőtermi ingyenes belépést jelent.

– Honnan jön a know-how? Csapatként brain­stor­mingoltok, vagy esetleg külföldi mintákat is kipróbáltok?

– Vannak jó külföldi minták előttünk. Például hogy fegyelmezettek legyünk arculati dolgokban, egységes mezben legyünk a pályán, és olyan világító ciánkék színünk van, amit a tömegfutóversenyeken is észre lehet venni. De több programunk, vagy épp ez a kreditrendszer mind saját fejlesztés. Kis csapat vagyunk, alapvetően rá is vagyunk kényszerítve arra, hogy kreatívak legyünk, ha meg akarunk újulni, és életben akarunk maradni.

– Mindjárt kezdődik az 1%-os kampányidőszak. Arra készültök?

– Nincs rá forrásunk, hogy beszálljunk a hirdetési versenybe. A Suhanj!-os közösséget tudjuk megszólítani, és egy szép lassú, szerves fejlődés van. Most nagyságrendileg 10 millió forint az 1%-os felajánlásunk, 2023-ban 144 millió forint volt az éves bevételünk. Nem ez a legfontosabb bevételi forrásunk, de fontos. Láthatók leszünk tavasszal több vidéki nagyvárosban és budapesti téren egy szuper kerekesszékes akadálypályával, ami modellez mindent, macskakövet, küszöböt, villamossínt. Ki tudja próbálni a járókelő, milyen lenne kerekesszékkel közlekedni.

– Noha fizikailag az élet egyre több terében akadálymentesítünk, fejben még nem nagyon tudunk akadálymentesen gondolkodni. Látsz ebben előrehaladást?

– A legfőbb akadály mindig is a fejekben volt. Ez egy ördögi kör, ha az emberek nem találkoznak fogyatékkal élőkkel, akkor előítéleteik lesznek, másrészt zavarba jönnek tőlük. Ha vannak találkozások, beszélnek egymással, akkor a falak elkezdenek lebontódni. Nagyon fontosak az ilyen létesítmények, programok, és hogy a világ sokkal akadálymentesebb, akár a közlekedésről, akár a középületekről van szó. Szerencsére ez a trend érezhető, könnyebb is fizikailag kimozdulni fogyatékkal élőként, de azért még mindig sok az akadály és az elutasítás. Ezért tartunk szemléletformáló programokat is, vállalati sportnapokon veszünk részt, iskolákban tartunk előadásokat online, illetve személyesen. Ezeket fogyatékkal élők, látássérültek, mozgássérültek tartják, magyarul és angolul is.

– Hová, merre fejlődhet tovább a Suhanj! Alapítvány?

– Mindenképpen ki kell jönnünk a fővárosból, vidéken is megjelenünk hamarosan. Fölöttünk két üvegplafon van. Az egyik a sport. Aki nem sportol, vagy nincs a közelében ilyen ember, az nem érti, miért fontos ez, azt mondja, minek a rokiknak maratonra menni, vannak ennél fontosabb problémák. Ez igaz, de a sport nem lehet luxus: ez egy alapvető dolog a társadalom mentális állapota és a közegészségügy szempontjából is. A másik üvegplafon maga az ügy. Az 1%-os felajánlásokat nézve hazánkban van két domináns téma, az egyik a beteg gyerekek megsegítése, a másik az állatvédelem. Parlamenti képviselőként én kezdeményeztem azt a Btk.-javaslatot, hogy az állatkínzás ne szabálysértés legyen, hanem bűncselekmény.

– Talán a saját sebezhetőségünkre, törékenységünkre világítanak rá. Ez olyan tükör, amibe sokan nem szívesen néznek bele.

– Abszolút. A legtöbb ember, aki elfordítja a fejét, zavarban van, vagy fél attól, hogy ez vele vagy a családjával is megtörténhet. 2009 őszén én belenéztem ebbe a tükörbe, és ebből született a Suhanj! Alapítvány. Még politikus voltam, de már sokat gondolkodtam azon, mit szeretnék a választások után csinálni, és ez a téma évek óta a fejemben és a szívemben volt. A végső döntés akkor született meg, amikor láttam egy videót egy amerikai apukáról, aki a születéskori agyi oxigénhiány miatt szellemileg ép, de beszéd- és mozgásképtelen gyerekével maratonokat fut, meg Ironman-versenyeket teljesít. Akkor belém hasított, hogy amikor 2004 karácsonyán megszületett az első lányom, a nyakára volt tekeredve a köldökzsinór, újra kellett éleszteni. Nem tudom, hány perc választott el minket ettől, de a felismerés, hogy ez velünk is történhetett volna, olyan volt, mintha áram ütött volna meg. A másik személyes kapcsolódási pontom, hogy még Salgótarjánban kamaszként volt két mozgássérült barátom, akikkel állandóan együtt buliztunk, fesztiválra mentünk, a hátunkon vittük őket, együtt estünk-keltünk. Volt bennük egy fantasztikus életerő meg életöröm, ami nagy hatással volt rám.

– Sokszor megszólalsz a sajtóban a mentális egészségről, ami részben még tabutéma, de már túlmutat a sporton, a civil munkán is.

– Van ez a közhely, hogy „te mi elől futsz?”. Fogalmam nincs, velem mi történt volna, hova jutottam volna az életben, ha nem sportolnék és főleg nem futnék 9 éves korom óta. Biztos, hogy a sport tartott egyben gyerekként is, és ez tart meg felnőttként is. A sporttal rengeteg feszültséget, stresszt fel tud dolgozni az ember. Ez az egyik oldala, a másik, hogy mindannyian küzdünk az önértékelésünkkel, hogy mit gondolunk magunkról, mennyire vagyunk tehetségesek, szorgalmasak, ügyesek, jók, és a rendszeres sport iszonyatosan erősíti az önbecsülést. Erre épeknek és fogyatékkal élőknek egyformán nagy szükségük van.