A Fidesz kemény frontvonalat épített ki az ország társadalmában, nemzeti és nemzetellenes pólusra bontva azt, és a lőrésekből folyamatosan tüzel. Ebben a helyzetben érdemi vitára, nemzeti párbeszédre buzdítani megmosolyogtató. Más kérdés, hogy a front alapját képező törésvonalat nem a jelenlegi kormánypárt jelölte ki, hanem döntően a múlt századi történelem. De ezt a kérdéskört sem érdemes újrarágcsálni. Világos benne a nacionalista, antiszemita, németbarát kurzus, majd a tradicionális osztályviszonyokat felrúgó, külső erővel érkező szocialista átalakulás szerepe. Mint ahogy az is, hogy a polgári demokratikus rendszerváltásnak szintén kapóra jött saját legitimálására. A Fidesz a NER össznemzeti igézetében elhalványíthatta volna, de a hatalom biztosítása inkább arra ösztönözte, hogy lövészárkot ásva frontot formáljon belőle, „nemzeti” és „nemzetellenes” oldalra osztva a társadalmat.
Ezzel a politikai elittel, rangos támogatóival, propagandistáival már nem lehet vitatkozni. Amiért a demokratikus oldal is felelős, mert nem vette észre időben, hogy a Fidesz árokásása nem játék, nem operettmanipuláció. Az ellenzéki értelmiség elhitette magával, hogy a politikai józanság majd megállítja a folyamatot, nincs igazi veszély. Amíg az egzisztenciáját nem fenyegette veszély, nem lázadt keményen. Se a média-, se a választási, se egyéb törvény ellen, mosolygott a Soros- és Európai Unió-ellenes propagandán, politikusok, közéleti szereplők ügynökké bélyegzésén. Hitt szimpla ellenvéleményének erejében, a józan észben.
Ma már világos, hogy nincs hova hátrálni. A kormánypártnak egyvalamit lehet üzenni: Takarodjatok a francba!
Cinikus cinkosok
A helyzet lélektani és morális szinten (ami szerencsére nem végzetes) kicsit hasonló az ukrán–orosz háborúhoz. Tessék, máris ott vagyunk a Fidesz egyik lőrésénél, a háború- vagy békepártiság kérdésénél. Vitatkozhatunk az előzményeken, a körülményeken, a történelmi kontextuson, de egyetlen tény fontos: Ukrajnára fegyveresen, gyilkos erővel rátámadtak. El akar szakadni Oroszországtól, de az geopolitikai érdekekre hivatkozva nem engedi. Az ár, százezrek élete nem számít. A józan ész sem, hiszen ahol közös érdekek, gazdasági kapcsolódások, sokágú rokonsági viszonyrendszerek vannak, oda hiába húznak politikai határvonalat, az összetartozás kiköveteli a maga formáját. Jól mutatja ezt Csehország és Szlovákia vagy a délszláv térség államainak megbékélő viszonya. De nem számít, Putyin indítja a tankokat, a rakétákat. Akinek fontos Ukrajna függetlensége, a katonai agresszió megállítása, az európai béke őrzése, harcba vonul. Gyilkolja a gyilkosokat, amíg meg nem hal. Aki közömbös vagy fél, felemeli a kezét vagy megbújik valahol. Totális tragédia.
Ha valakik erre cinikusan úgy reagálnak, hogy a függetlenségi harc, a védekezés támogatóit háborúpártiaknak, önmagukat, az agresszor híveit pedig békepártiaknak minősíti, azoknak csak egyet lehet mondani: Fogjátok be, és takarodjatok!
