Heti abszurd;

Heti abszurd: Trump-tornádó, álávjú!

Nehéz év volt ez a január, és politikai szempontból a február sem ígérkezik verőfényesnek. Donald Trump három hete bontja légkalapáccsal a felvilágosult(abb) világ jogi, gazdasági, szociális, természeti és emberi szövetét. 

Ki az, aki ennek még örül is, álávjús emodzsikat dobálva? A békegalambhadtest önjelölt üdvöskéje, szerény miniszterelnökünk, akinek posztja szerint „Brüsszelben mindenki látja, hogy jön a Trump-tornádó, de a legtöbben még azt hiszik, ők megúszhatják. Nem fogják.” És most fölöttébb elégedett, mert „nehéz hónapok előtt áll az Európai Unió, és kemény hónapok elé néznek a brüsszeli bürokraták”. Ha magát időnként, amikor úgy szottyan kedve, nem is tekinti az Unió részének – holott ő személyesen is részt vesz a brüsszeli bürokráciában, a fényes soros elnöksége mellett a vétóit ne is említsük –, mi magyarok azok vagyunk. Uniós polgárok, akik majd ha globális szinten is lecsorognak a trumpi téboly kellemetlen következményei, megtapasztalhatják, milyen a frusztrált, konzervatív fehér férfiak istene, ami most bosszúállóként elszabadult az Amerikai Egyesült Államokban.

Valószínűleg Trump sincs teljesen tisztában a szerepével, hogy ő a hasznos hülye, miközben a világ leggazdagabb embere formálhatja a világ legrégebbi demokráciáját a saját képére az új, neki létrehozott kormányzati hatékonysági minisztérium, a DOGE élén. 

Aminek Elon Muskra nézve van némi kockázata: ha Trump rájön, hogy csupán eszköz volt a hatalomra juttatása, méghozzá potom 200 millió dolláros kampánytámogatásért adta át az amerikai kincstári szerverterem kulcsát, talán vörös fejjel fogja üvölteni, hogy „ki vagy rúgva!”. Ámde addigra a techmogul és a heti 120 órát robotoló botcsapata rég beépült a szövetségi ügynökségekbe és legfontosabb intézményekbe, elsőként a pénzügyminisztériumba. Spórolási feladatát komolyan véve máris elzárta a pénzcsapot több fontos, például hajléktalanellátó és fogyatékkal élőket segítő civil szervezetnél (azóta párat visszanyitott, ezek munkájára mégiscsak szükség van), kinyírta a haszontalan, woke, meg persze a saját cégei számára versenytárs kutatás-fejlesztéseket, beszántotta a szerinte csak csalókat meg terroristákat pénzelő humanitárius szervezetet, a USAID-et. Orbán Viktor, aki most teljesen rácuppant az X-re, ahol együtt homokozhat a nagyfiúkkal, persze ennek is tapsolt: „az egész világ hálával tartozik Trumpnak, amiért leleplezte és megszüntette az ultraprogresszív brüsszeli Politicót és lényegében a teljes magyar baloldali médiát is finanszírozó, sötét összeesküvést”. Még hogy őt nevezték „az év rendbontójának”… ezek… Amellett, hogy az európai és az amerikai Politico két külön szerkesztőség, sosem nevezték Orbánt az év rendbontójának. Azt ki is kell érdemelni, hogy első legyen a listán, csak ennyire mégsem fontos szereplő: két éve egy második helyre futotta, tavaly a harmadikra, mintha csöppet csökkenne is az ázsiója a rendbontók között.

S aztán ahhoz is távolról gratulálhat majd, ha a Trump-adminisztráció a genderőrülettel leszámolva megtizedeli saját katonaságát, meg a régi-új migránsellenesség jegyében lábon lövi a bevándorlók munkájára épülő iparágakat, a mezőgazdaságot, egészségügyet, idősgondozást és a többit.

Miután csak a tömeges deportálások miatt kieshet az amerikai GDP jelentős hányada, amit aligha lehet rögtön Optimus háztartási robotokkal, önvezető Teslákkal és tömegesen beültetett Neuralink chipekkel kiváltani, érdekes idők várnak az Egyesül Államok és ennek folytán a világ gazdaságára is. Illúzió lenne azt gondolni, hogy mi ez alól kivételek lennénk, csak mert miniszterelnökünk majd ügyesen kufárkodik és köt egy „!jó dealt!”, és onnantól odasorolódunk a nyertes oldalra, és nem kapjuk telibe az idézett tornádót, mint az idézett Brüsszel, mellyel egyelőre az Atlanti-óceánnak ugyanazon a felén tanyázunk.

Itthon pedig a szemünk előtt formálódik az új „kegyelmi botrány”. A rendőrség nevében bocsánatot kért Gál Kristóf, az Országos Rend­őr-főkapitányság szóvivője a pocsék kommunikációért, amit a Facebook-oldalukon folytattak a Budapesten meggyilkolt japán nő ügyében. Persze ha csak a kommunikációjuk szintje, minősége lett volna méltatlan, egy bocsánatkéréssel elboldogulnánk. Csakhogy a kétgyermekes nő a közelmúltban ötször kért segítséget a rendőrségtől, mert féltette az életét, de elhajtották, nem foglalkoztak vele. Mint megannyi más, hasonló feljelentéssel sem. S most, hogy a bántalmazó exférje már gyanúsított a korábban balesetként lesöpört gyilkossági ügyben, örüljünk tán, hogy végre igaz lett, a rendőrség csak akkor avatkozik be, ha vér folyik, hát most végezhetik a munkájukat? Persze rajtuk csattan a közfelháborodás, miközben az egész rendszer nem tud mit kezdeni a családon belüli és a kapcsolati erőszak súlyos társadalmi problémájával a vak komondorok országában. A jogvédők is csak annyit tehetnek, hogy most hallatják a hangjukat, hátha tovább érnek a felháborodás hullámai egy ilyen nagy nyilvánosságot kapott ügyben, mert áldozatok ezrei tűrnek most is némán, tudván, hogy ha meg is próbálják a hivatalos utat, szinte esélyük sincs védelemre. A kormányinfón Gulyás Gergely is csak kitérő válaszokat adott, hogy folyik még a nyomozás, és eleve az ilyen ügyeket nehéz kívülről megítélni, de elviekben nem zárkóznak el a jogszabály-módosítás elől, ha az ügy tanulságai alapján erre szükség lesz. Lássuk meg, ha egyáltalán eljutunk odáig.

A valóság itt nálunk eleve egy dinamikusan változó multiverzum, egyik oldalán a magyarok, a másikon a jóhír-kampány és hírnökei, Orbán Balázs meg az MCC.

„Ma Magyarországon jobban élnek a szegények, mint 2010-ben a gazdagok” – írta ki a Facebookjára Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője. 

Mindezt abból vezette le, hogy már a legszegényebb ötödnek is több a mobiltelefonja meg az elektronikus eszköze, mint a leggazdagabbaknak másfél évtizede, ezért „egyértelműen kijelenthető tehát, hogy nem a középosztály tűnt el Magyarországon, hanem a szegénység szűnt meg”. A szegénység már olyan sokszor megszűnt, avagy érdeklődés hiányában elmaradt Magyarországon, mi meg fel sem fogjuk, vagy hálátlanul tagadjuk, milyen jól élünk valójában, természetesen a 2010 óta regnáló kormányunknak hála. Aligha érdemes a CD-lejátszók számát összehasonlítgatni az akkorival, miközben az Egyensúly Intézet számításai szerint egyébként itthon 2,5-3 millió ember tekinthető szegénynek, közel felüknek az egészséges táplálkozásra alig futja, a társadalom harmadának pedig nehézséget okoz, hogy melegen tartsa otthonát. Mobiltelefonnal ez aligha sikerülhet.

Vajon hogyan lehet a gyerekekkel megkedveltetni a kortárs képzőművészetet? Milyen konkrét gyakorlatok, múzeumpedagógiai módszerek léteznek, amelyekkel közelebb lehet hozzájuk vinni a jelenkor alkotásait? Hemrik László, a Ludwig Múzeum múzeumpedagógiai osztályának vezetője válaszolt a kérdéseinkre, illetve két képzőművész, Gresa Márton és Keresztesi Botond is kifejtette a véleményét.