Ha az ember fogékony a kortárs képzőművészetre, az előbb-utóbb meg fogja szólítani. Persze mindez fiatalon elkezdődhet, noha ahhoz a gyereket először múzeumba kell vinni. Ezt gondolja Hemrik László, a Ludwig Múzeum múzeumpedagógiai osztályának vezetője, aki szerint a legfontosabb, hogy a néző és az alkotás között eleven kapcsolat jöjjön létre. – Ahhoz, hogy valaki megszeresse a kortárs képzőművészetet, legyen az gyerek, kisiskolás, középiskolás vagy felnőtt, először is találkoznia kell a művekkel, ami azt jelenti, hogy a nézőt, a potenciális múzeumba járó embert el kell juttatni a kiállítótérbe. Ha ez megtörténik, akkor elindulhat a kommunikációs folyamat a mű és a befogadó között, aki lehet kisgyermek, felnőtt vagy aggastyán is. Szerencsésebb esetben pedig az alanyból múzeumba járó, kortárs művészetfogyasztó ember lesz.
Dekódolni a művet
Hemrik László szerint a műalkotás tudatos befogadó attitűd nélkül is képes hatni az emberre. Mindennek az adott mű megértése, tetszése is lehet az eredménye, de az is előfordulhat, hogy a néző elutasítja azt, vagy teljesen hidegen hagyja az alkotás. Kérdés, hogy a múzeumpedagógus hogyan tudja támogatni a befogadás bonyolult kommunikációs folyamatát? – Ennek egyik hatékony módja, ha az öt elemből felépülő Mazzola-módszert alkalmazzuk, melyet Lisa Mazzola, a New York-i MOMA múzeumpedagógusa után neveztem el – mondja Hemrik László. A gyakorlat minden korosztályban működik, csak a súlypontokat és a nyelvhasználatot kell megváltoztatni, továbbá figyelembe kell venni a gyerekek, diákok kulturális és civilizációs háttérbázisát.
![](/i/16/9/0/1502442.jpg)
– A múzeumpedagógus munkájához tartozik, hogy felkészüljön, amennyire lehet, a hozzá érkező csoportokból. Nem mindegy, hogy a fiatalok egy fővárosi elit gimnáziumból vagy művészeti szakgimnáziumból érkeznek, vagy hogy kisiskolásokról vagy akadállyal élő látogatókról van szó. Bárkivel is foglalkozzunk, az első dolog az, hogy mindig el kell érni, hogy alaposan megfigyeljék a műveket, lehetőleg mindenki azt lássa, ami előtte van. Ehhez nyílt végű, a megfigyelést támogató kérdéseket tehetünk fel – mondja Hemrik. A műalkotások megfigyelése, „dekódolása” után fontos, hogy a pedagógus megosszon néhány lényeges, a látványhoz kapcsolódó háttér-információt a műről. – Csak egy példa a Ludwig gyűjteményéből: Joseph Beuys Pecsétes levél című művének lényegéhez visz közelebb, ha tudjuk, hogy a művész a második világháborúban szerzett súlyos sebesüléséből azoknak az anyagoknak köszönhette a gyógyulását, amelyek a műtárgyat is felépítik, vagyis a filcnek és a zsírnak. Vagy hogy modern klasszikust említsünk, Chagall képei előtt releváns arról beszélni, hogy a művész egy orosz faluban, Vityebszkben töltötte a gyerekkorát.