Trump elnökségének első néhány napja után nem lett béke Ukrajnában, viszont dübörög a vámháború. Ez utóbbi hogyan alakítja át a globális gazdasági kapcsolatokat?
Még nem dübörög vámháború, de a helyzet kritikus. Donald Trump nem hazudtolta meg önmagát, ahogy a korábbi elnöksége idején, vagy üzletemberként is tette: blöffölt egy jókorát, amivel tökéletesen figyelmen kívül hagyta még az USA alapvető érdekeit is. A vámok bevezetését különböző feltételekhez köti, aztán ha valamit elér, akkor visszatáncol. Vagyis fenyegetőzik, és zsarol. Ez a habitusa. A mexikói és a kanadai vámokat például azonnal be akarta vezetni, de a két ország taktikusan engedett a zsarolásnak és megerősítette a határait. Mexikó nagyszámú katonát küldött hogy megelőzze az illegális migrációt, s intézkedett a kábítószer-export ellen. Kanada helikopterekkel, csúcstechnológia alkalmazásával erősítette meg a határvédelmét. Ami a kábítószer- kereskedelmet illeti, annak egyébként nemcsak kínálati, de keresleti oldala is van, vagyis az USA-beli kábítószer-fogyasztás korlátozására drasztikus belső intézkedésekre is szükség lenne, de erről Trump hallgat.
Nem teszi komolytalanná a kibontakozó vámháborút a hátraarc, amit az amerikai elnök csinált?
Nem lennék meglepve, ha sokan komolytalannak tartanák. A helyzet azt sugallja, hogy Trump választási ígéretei, illetve elnöki döntései mögött nincs világos stratégia, csak öncélú zsarolás. Ha időben felmérte volna programjának következményeit, akkor az amerikai társadalom – a lakosság és az üzleti élet – talán nem is támogatta volna. Gondolja meg, ha végül bevezetik az elhalasztott vámokat, akkor az azonnal megjelenik a fogyasztói árakban; az importőrök és a kereskedők a drágulást kénytelenek lesznek figyelembe venni. Beindul az infláció, ami szembe megy azzal a Trump által megfogalmazott ígérettel, hogy kézben tartja az áremelkedést. Nem tudja ezt megtenni, hisz ő maga gerjeszti az inflációt, amit a lakosság azonnal megérez. Zárójelben jegyzem meg, hogy előtte Biden és csapata tiszteletre méltóan kordában tartotta az árakat. Van még egy dolog, ami érintheti az amerikai embereket: a magas vámok egyrészt más országok felé terelhetik a mexikói és kanadai árukat, másrészt áruhiányt is okozhatnak az USA-ban, ha amerikai vagy egyéb beszállítók – természetesen magasabb árakon – nem tudnák kitölteni az űrt. Ezt pedig a amerikai fogyasztók azonnal Trump számlájára írnák. További és hosszabb távú negatív következmény lenne a termelési láncok megszakadása. Csak az autóiparban 2 millió kanadai és közel másfél millió USA-beli munkahely függ közvetve vagy közvetlenül az USA és Kanada között kiépült autóipari együttműködéstől. Ha ez megszakad, a kanadai autóipari beszállítások leállása számítások szerint 3000 dollárral emelné az autóárakat az USA-ban. És ez csak egy példa, mert ezer szála van az USA-Kanada-Mexikó közötti gazdasága összefonódásnak.
Trump elnök az Európai Uniónak is ígért vámokat. Ez esetben mi lehet a zsarolás célja?
Egyrészt számomra Trump erőfitogtatása öncélú, ami csupán annak bizonyításául szolgál, hogy „én vagyok az erősebb! Megcsinálom, mert megtehetem…” Másrészt Európát már eddig is zsarolta azzal, hogy az európai államokkal megemeltette a honvédelmi kiadásokat. Eddig a NATO tagok számára a GDP 2 százaléka volt a cél, a jövőben akár 5 százalékot szeretne. Különben szerinte az USA-nak nem lenne érdeke, hogy vezető szerepet játsszon a transzatlanti együttműködésben. Vagyis nem védené meg az európai országokat egy esetleges orosz támadástól.
Mit szól ahhoz, hogy elemzők szerint Trump az LNG gázt akarja rásózni Európára?
Ez spekuláció, amit én is hallottam, de sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudok. Viszont Ukrajnát a jövőben is támogatni akarja, aminek megkéri az árát. A zsarolás legújabb példájaként bizonyos ritka fémek és földek bányászatának felgyorsításához és amerikai exportjához kötné.
Ha a vámháború valóban kiterjedne Európára is, mennyire tudna egységes maradni az Európai Unió?
Meggyőződésem, hogy az Unió erőteljes válaszlépésekkel készül. Igaz, hogy a vámháború elsősorban azokat az országokat érinti, amelyek nagy mennyiségű árut exportálnak az Egyesült Államokba, gondolok itt Németországra, ahol a gazdasági növekedés megtorpant. De azt látom az Európai Unió sok évtizedes történetéből, hogy amikor jelentős külső kihívásokkal kellett szembe néznie, akkor össze tudott zárni.
Még akkor is, ha 27 ország együttműködése kellene hozzá?
Amikor az Európai Unió lényegét kell megmenteni, akkor szerintem a kialakuló közös stratégiához nem kell minden ország szavazata. Aki ellene tesz, az nincs mese, kimarad a kosárból.
És hogyan reagál az amerikai választó, aki aligha örül, ha az általa vásárolt autó megdrágul?
A tőlük jövő bírálatokra Trump úgy reagált, hogy rövid távon lehet, hogy „fájni fog” a vámháború az amerikaiaknak is, mert lesznek költségei, de hosszútávon hasznot hoz, s így lehet „Amerikát naggyá tenni”. Az tudni kell, hogy az amerikai külkereskedelemben a kínai, a mexikói és a kanadai termékek vezető szerepet játszanak. Ez a három ország adja ugyanis az import 44 százalékát, az amerikai export 40 százaléka pedig ebbe a három országba megy. Egyébként mindhárom országnak hatalmas kereskedelmi – Kínának különösen nagy - többlete van az USA-val szemben. Trump valódi célja az, hogy a beszedett vámokkal stabilizálja az amerikai államháztartást, ebből akarja fizetni az Egyesült Államok kereskedelmi hiányát, illetve az államháztartási deficitjét. „Fizesse meg a sok ingyenélő mexikói és kanadai, hogy velünk üzletel” – gondolja az elnök. Ezért blokkolja a különböző nemzetközi szervezetek tagsági díjait is, ezek célja is az amerikai költségvetés megerősítése. Meg kell jegyeznem, hogy Amerika pozícióját sokkal jobban erősíti a dollár kulcsvaluta-szerepe, hiszen aki dollárban tartja a pénzét, az automatikusan, gazdaságilag, de a bizalmi tőkét tekintve is az USA pozícióját erősíti, legyen az egy jegybank vagy bármely magánszemély dollárban tartott megtakarítása.
A lassan felálló Trump kabinetben van olyan közgazdász, aki mindezt érthetően el tudja magyarázni az elnöknek?
Van, úgy gondolom, hogy ez már meg is történt, én magam ezzel is magyarázom, hogy az elnök vám ügyben egy hét alatt hátra arcot csinált. Még valami: a Kanadában lévő termelés – amiből az USA-ba irányuló export lesz – jelentős része az USA-tőke kezében van. Ha végül bevezetik a 25 százalékos vámot, akkor Amerika lényegében saját magát sarcolja meg, de nemcsak az ipart és a közvetítő kereskedelemben részt vevő vállalatokat is.
Ugye azt lehet tudni, hogy Orbán Viktor kárörvendve azt nyilatkozta, hogy az európai országok majd jól megszívják, mi viszont kötünk egy jó dealt az Egyesült Államok új kormányzatával. Van ilyen esély?
Semmi! Ahhoz előbb ki kellene lépni az Európai Unióból és akkor lehet bilaterális üzleteket kötni. Egyébként amíg az Európai Unió mind a 27 állama tagja a Közös Piacnak, addig ez nem képzelhető el, mert Európai Uniós közös kereskedelempolitika van, nemzeti kereskedelempolitika pedig nincs. Egyébként magyar szempontból az USA irányába induló export jelentős, tíz százalék lehet, az import ennél kisebb. Az exportunk onnan nézve viszont jelentéktelen, 0,23 százalék. Az USA szempontjából ez lényegtelen mennyiség. Így aztán illene felismerni, hogy Magyarország nem lesz az egyesült Államok befektetéseinek központja.
Pedig Orbán Viktor különösen kedvező elbánásra számít. Akkor hiába?
Spekuláns, vagy rabló tőke bejövetelére lehet számítani, de az csak a káoszt és a bizonytalanságot akarja kihasználni. De ha egy ország saját gazdasági biztonságára, védelmére is gondol, akkor rablótőkét nem enged az országába. Felelős, nemzetközi tőke pedig csak biztos piacokra megy, ahol megvan a megfelelő bizalom a politikai és gazdasági vezetés iránt. A ma hatalmon lévő „elit” azonban még a magyar vállalkozók bizalmát sem tudta megszerezni. A „mini-Dubaj kaland” éppen most világossá vált kudarca ugyanebbe a sorba tartozik.
Békéről pedig még szó sincs…
A békéről egyelőre hallgat a beiktatott elnök, pedig korábban nagy hangon azt mondta, hogy egyetlen nap alatt eléri, hogy az oroszok befejezzék a vérontást. Korábban persze azt is mondta, hogy ha ő lett volna az elnök, akkor az oroszok nem rohanták volna le Ukrajnát. Azt gondolom, hogy nem szájhősködni kéne, hanem illene úgy hozzáállni, ahogy ez a világ stabilitásáért felelős vezető hatalmától elvárható. Tudjuk azonban, Trump számára kizárólag az éppen aktuális személyes érdekeinek érvényesítése a fontos, még az amerikai emberek érdekei sem érdeklik, és átlép az amerikai törvényeken is. Ami Trumpnak fontos, azt megcsinálja, a többi nem érdekli…s ez nagyon veszélyes.
Trump szavai dermesztőek voltak, Grönland és a Panama kilátásba helyezett einstandolása után átvenné a Gázai övezetet is. Nem lesz ebből háború?
Csak remélni lehet, hogy a konfliktusok kezelhetőek maradnak még akkor is, ha Trump kilép néhány nemzetközi szervezetből. Emlékeztetnék rá, hogy a 2008-as gazdasági válság kitörése előtt egy héttel egyetlen nemzetközi bank jelentése sem tudta előre a párját ritkító krízist. Aztán egyik pillanatról a másikra kitört a globális pénzügyi válság. Azt ilyen kataklizmáknak a döntő tényezője pszichés. Mindenféle céllal lehet a húrt egy ideig feszíteni, de ha elpattan, akkor már nem lehet a kárt megelőzni. Egy ezernyi, gazdasági-pénzügyi-környezeti-biztonsági szállal összefonódott világban lavinaszerű és beláthatatlan következményekkel járó folyamatok indulhatnak el.
Inotai András közgazdász, professzor emeritus
A korábbi MTA KRTK Világgazdasági Intézet igazgatója volt 1991 és 2011 között, előtte 1989 és 1991 között a Világbank munkatársaként dolgozott. Két évtizedig oktatott a College of Europe-on, és jelenleg is a varsói intézményében, a Zentrum für Europaeische Integration posztgraduális képzésén. 2002-ben a Columbia University meghívott professzora volt. Fő területei: a globalizáció, a regionális integrációk, az EU fejlődése.