egészségügy;Szentes;Demokratikus Koalíció;Varga Ferenc;Belügyminisztérium;

szentesi Dr. Bugyi István Kórház

- A DK szerint megszűnt a kemoterápiás kezelés a szentesi kórházban, Szegedre kell utazniuk a betegeknek

Varga Ferenc, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője úgy tudja, a traumatológiai osztályon a protézisműtéteket is áthelyezték, és a szülészeti osztály újranyitására tett ígéretek sem teljesültek. A politikus a Belügyminisztériumhoz fordul az ügyben.

Három hónappal azután, hogy tüntetést szervezett a szentesi Dr. Bugyi István Kórház leépítése ellen, Varga Ferenc, a Demokratikus Koalíció politikusa szombaton újabb aggasztó fejleményekről számolt be – írja lapunkhoz is eljuttatott közleményében az ellenzéki párt.

Varga Ferenc a Facebook-oldalán közzétett videójában elmondta,

a hírek szerint a helyi onkológiai osztályon már nem elérhető a kemoterápiás kezelés, a rákos betegeknek Szegedre kell utazniuk, ami 60-70 kilométeres megterhelő utat jelent számukra.

Szavai szerint a traumatológiai osztályon a protézisműtéteket is Szegedre helyezték át, a műtéten átesett betegeket pedig az információi alapján néhány nappal később szállítják vissza Szentesre. Varga Ferenc közölte, a szülészeti osztály újranyitására tett ígéretek sem teljesültek, sőt,

felmerült, hogy az idegosztályt helyeznék az osztály helyére, így végleg ellehetetlenítve a szülészet visszaállítását.

Emellett az egynapos sebészeti műtéteket is Szegedre vihetik.

A DK politikusa a Belügyminisztériumhoz fordul az ügyben. „Választ várunk az onkológia, a traumatológia és a szülészeti osztályos hírekre. Szomorúnak tartom, hogyha ezekből bármi is igaz, semmiféle tájékoztatás nem érkezett ismét a lakossághoz” – jelentette ki.

Február 6-i határozatában a legfelsőbb bírói fórum megtagadta a kérdés hitelesítését .