Novák Katalin;Varga Judit;kegyelmi botrány;

- Elmaradt katarzis

 „A politika kemény, olykor kegyetlen világ. Vannak, akik azt gondolják, hogy nekünk, nőknek ezért nem is való. Ezzel nem értek egyet. Ne hagyjuk magunkat! - Ezt Novák Katalin mondta pontosan egy évvel ezelőtt, 2024 február 10.-én a lemondó nyilatkozatában. Vele együtt mondott le akkor Varga Judit igazságügy-miniszter is, aki viszont egy formális, a Facebookra kitett közleményt leszámítva néma maradt.

Pedig a magánéletében állítólag igencsak temperamentumos Vargának is lett volna mit mondania. Például arról, hogy mindenféle idősödő, gyáva férfiak előbb kirakat-politikusnőt kreáltak belőlük, majd csőbe húzták őket, végül velük vitették el a balhét. Szabatosabban: a Fidesz velük demonstrálta, hogy a politikában a nő nekik csak segédeszköz, illetve a baj esetén kidobható ballaszt.

Azóta az idő igazolta ezt a tételt. A kegyelmi botrányért súlyosan felelős, Novákot a pedofilsegítő K. Endrének adott pardonra rábeszélő Balog Zoltán azóta is a református egyház egyik püspöke. A reformátusok pedig látványosan nem tudnak megszabadulni az egyházat belülről folyamatosan mérgező alaktól - alkalmasint pontosan tudják, hogy Balogh kirúgását Orbán személyes sértésnek venné.

Az orosz kollaboráns, a magyar hagyományokat lábbal tipró, morális csődtömeg Orbán Balázs politikai igazgató pedig nemhogy maradhatott a pozícióján, de még díszpáholyt is kapott a miniszterelnök mellett. Visszasomfordálhatott a párt húsos fazekához a kettős életet élő, a rendőrségi eljárás elől ablakon át menekülő Szájer József is, sőt, a fideszes homofóbia egyházi reklámarcaként melegpornó-partizó Bese atyát nemrégiben műsorára tűzte a Duna Tévé, ami nyilvánvalóan a fideszes sztárpap rehabilitációját készíti elő.

A Novák-Varga duó távozása, lemondatása egyben annak a kísérletnek is véget vetett, hogy a NER-politikában van helyük a tanult, okos és ambiciózus nőknek. Azóta a Fidesz már csak amolyan kvázi politikusi szerepben tart nőket. Szentkirályi Alexandra feladatköre például a pálya széli söprögetésre korlátozódik. Előbb az önkormányzati választásokon a magyar politikatörténet legdebilebb kampányával megpróbálta a Fidesz számára szimpatikusabb Vitézy Dávidhoz terelni a szavazókat, utána megkapta a pártjának újabban túl kemény diónak bizonyuló főváros fideszes frakcióvezetését, értsd: a következő, menetendszerű kudarcot is majd neki kelljen elvinnie és ne egy értékes férfikollégának.

Szentkirályit a kormányszóvivői poszton Vitályos Eszter váltotta, aki amúgy egyéniben is mandátumot szerzett, méghozzá egy városias régióban, ergo önálló politikai szereplő lehetne. Azonban erre egyre kevesebb az esély, miután például a Rogán-stáb vele mondatja el azokat a zsibbasztó hülyeségeket, hogy a Direkt36 dokumentumfilmje és a Robert Fico elleni gyilkossági kísérlet az valahol egy lényegű. Ja, és amúgy ő nem is látta ezt a filmet.

Az eltelt egy évben a magyar politika immáron pontosan olyanná lett, mintha idősödő, kapuzárási pánikos műmacsók csinálnák. 

Örök harciaskodó kiskakasodás, néphergelés, mindent mérgező, passzív-agresszív toxikus szemétkedés.

Pedig lehetne máshogy is.

„Kellenek a nők a közéletbe is, mert hitem szerint akkor idővel méltányosabb, békésebb és bizonyára tartalmasabb lesz ez a világ.” Ezt is Novák mondta búcsúzóban. Akár folytathatta volna is a gondolatát. Mondjuk, hogy elküldi a fenébe az őket fel-és kihasználó, majd irhájukat az ő feláldozásukkal mentegető, gyáva, hazug öregembereket.

Alighanem az lett volna az igazi katarzis. Ami elvezet az igazi rendszerváltozáshoz, amikor egy nap majd nő lehet a miniszterelnök Magyarországon. Olyan, aki a folyamatos külpolitikai légvárépítés, meg ezoterikus világösszefüggések kutatása helyett a magyar élet praktikus napi dolgaival foglalkozik, a mindenféle hergelésben utazó passzív-agresszív politika helyet békét és együttműködést keres.

Hogy ennek a lehetősége elnapolódott, az persze Novák és Varga Judit felelőssége is. Akik egy évvel ezelőtt ezer és ezer nőtársukhoz hasonlóan inkább nyeltek egyet, majd szépen visszasomfordáltak a tűzhelyhez, hogy onnan hallgassák apuci asztalcsapkodását.