Az elmúlt években a súlyos, kórházi kezelést igénylő esetek száma jelentősen csökkent, a koronavírus hosszú távú hatásai azonban velünk maradtak: ez az úgynevezett hosszú Covid vagy poszt-Covid néven ismert szindróma. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslései szerint a világjárvány kezdete óta körülbelül 400 millió embert érintett a hosszú Covid, a fertőzöttek körülbelül 6 százalékánál alakulnak ki a tünetei.
A tünetek változatosak lehetnek, a hosszú Coviddal legalábbis eddig mintegy 200 különböző panaszt hoztak kapcsolatba: közéjük sorolható az extrém fáradtság, légszomj, agyi köd, szívdobogásérzés, szaglásvesztés és az ízületi fájdalmak is. Míg egyesek csak enyhén érintettek és gyorsan felépülnek, több tízmillió embernek éveken át tartó károsodással kell szembenéznie.
A Covid utáni agyi köd például azzal jár, hogy az emberek feledékenyebbé válnak, nehezebben idéznek fel egy-egy korábbi emléket, romlanak a koncentrációs képességeik.
Egy nemrégiben készült kutatás kiderítette, hogy a hosszú Covid nagyobb arányban okoz problémát a nőknél, mint a férfiaknál.
A Jama Network Open című folyóiratban megjelent tanulmány 12 276 felnőttnél vizsgálta a betegség elhúzódó tüneteinek előfordulását, számolt be róla a The Conversation tudományos portál. A résztvevőknek – akiknek mindegyike legalább hat hónappal korábban átesett a koronavírus-fertőzésen – egy kérdőívet kellett kitölteniük, amellyel a kutatók be tudták azonosítani a hosszú Covidban szenvedőket.
Az eredmények azt mutatták, hogy a nőknél 31 százalékkal nagyobb az esélye a hosszú Covid kialakulásának, mint a férfiaknál. Az is érdekes, hogy míg a fiatal felnőttek, pontosabban a 18-39 év közöttiek körében nem volt különbség ezen a téren a nemek között, a 40 felettiek korcsoportjában jelentősen megnőtt a long-Covid-szindróma előfordulási kockázata.
Ha viszont a tünetek súlyosságát nézzük, akkor egészen más a helyzet – ezen a téren ugyanis a férfiak számoltak be súlyosabb panaszokról. Noha a kutatók még nem tudják biztosan, hogy miért gyakoribb a hosszú Covid a nők esetében, azt feltételezik, hogy az immunrendszer fertőzésre adott reakcióiban rejlik a válasz, ami eltérő lehet a két nem esetében.