Milák Kristóf;

- Lex Milák

A kétszeres olimpiai bajnok Milák Kristóf zseniális úszó, de az élet más területein kevésbé lubickol. A külvilágot az életétől távol tartó sportoló másfél év után megtörte a csendet, egyik szponzora jóvoltából kedden megjelent videóinterjúban beszélt erről a periódusról, de közben megannyi fontos kérdés maradt megválaszolatlanul. Alighanem mindez már így is marad.

Nem úgy egy másik kérdéskör, amely ugyancsak Milák kapcsán korbácsolta a kedélyeket. A sportoló többszöri felszólításra sem nevezett meg senkit felkészítő, illetve nevelőedzőjeként, így több szakembert is megfosztott az olimpiai érmek után járó életjáradéktól. Virth Balázs nemcsak ezt bukta, hanem az Év edzője szavazáson sem került be a legjobb tízbe, noha ott lett volna a helye. A mesteredző most azzal „vigasztalódhat”, hogy helyet kapott a Kiemelt Edzői Programban, mindez arról árulkodik, hogy a sportirányítás szerint ő készítette fel Milákot a párizsi olimpiára.

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár – akit Milák barátjának tekint – eközben a sporttörvény megváltoztatásán dolgozik. A hírek szerint a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Sportegyesületek Országos Szövetsége, a Magyar Edzők Társasága, a Magyar Szabadidősport Szövetség és a Nemzeti Versenysport Szövetség azt javasolja, hogy amennyiben egy sportoló senkit nem nevez meg edzőjének, akkor ő maga se kapja meg a járadékot.

Szó mi szó, nem értek egyet azzal, hogy az olimpiai érmekért járó tízmilliókon túl 35 éves kor fölött valakit élete végig, ily mértékű állami juttatás illessen meg – persze sokkal jobban zavar a bukott köztársasági elnökök hasonló dotálása –, ugyanakkor, ha már jár, akkor egyetértek a javaslattal, miszerint egy sportoló saját kénye kedve szerint ne tudjon kiszúrni olyan emberekkel, akik hasonlóan sok időt és energiát fektettek a felkészítésükbe.