Egy rozsdaövezeti ingatlanfejlesztés politikai ellenszél nélkül is kemény meló. Nem véletlenül van annyi parlagon hagyott egykori iparterület Budapesten. A jövő évi választások kavarta politikai forgószélben különösen reménytelen vállalkozásnak tűnik. Karácsonyék elsunnyoghatták volna. A fővárosi önkormányzat szisztematikus kivéreztetése közepette semmi meglepő nem lett volna abban, ha csak a háttérből szörnyülködnek az emirátusi felhőkarcoló-mágus rákosrendezői erőszaktevésén. Ha nem húzzák elő a sifonérból a hulladékégetőért kapott milliárdokat, senki nem szerzett volna tudomást a dugipénzről, az elszalasztott lehetőségről. De van a politikai arcátlanságnak a hazaáruláshoz eléggé közeli foka, amikor nem lehet félrenézni. Jobb lenne, könnyebb lenne úgy tenni, de mégsem megy. Akkor se, ha józan észjárással előre tudható, sokszor elverik ezt még rajtuk. S nem csak a Fidesz.
A sokaság gyorsan felejt és könnyedén hisz. Főként, ha mindennapos a sulykolás. Az Orbán-kormány miniszterei egymást váltva ismételgetik az aktuális üzenetet: a főváros nem veheti meg a telket, vagy ha mégis, akkor fizessen rögtön, vigye el a szemetet azonnal. Szentkirályi Alexandra várhatóan bérletet vált Rákosrendezőre, hogy tanítómesterétől Tarlós Istvántól ellesett módon türelmetlenül toppantgasson. Csak a „miért nem zenél a zenélőkút” helyett azt mantrázza majd, hogy miért nem épül már valami. Ügyeletes segítőként időnként odapenderül mellé jogi furkósbotként Sára Botond budapesti főispán, Kovács Péter polgármester, aki tudván tudja, hogy a Fidesz-központból megmondják, „hogy mik a jó válaszok a kellemetlen kérdésekre”.
Felvonul az egész média-arzenál is napilapostól, tévéstől, publicistástól, hogy felénekeljék a rogáni-habonyi dallamot Rákosrendezőről, ami aranyló mező lehetett volna csuda házakkal, ha az alkalmatlan, Soros-bérenc, Városházát el(nem)adó, szolidáratlan főváros meg nem akadályozza. De megtette és lám se a szemetet nem hordja két marékkal Karácsony, se a síneket nem görbíti fogaival a Vitézy. Még egy bemutatótermet se bérelnek a Lázár által elhagyott cégtől a Párizsi Nagyáruházban, ahogy a rendes arabok tették. Tervezni akarnak, népet megkérdezni, pályázatot írni, végiggondolni. Dőreség. Beton kell ide gyorsan és főként megrendelés az érdemeseknek, utalások a még inkább érdemesek bankszámláira. Tartalékolni kell, jövőre akár az elképzelhetetlen is megtörténhet.
Még az is eljöhet, hogy a Smaragdvárosban nem csaló ül, a sárga köves út vezet valahová. Még az is lehet, hogy a kormány és a főváros közös projektcéget hoz össze, az egyik felüljárót épít, a másik design-könyvet ír. A kormány elfogadja, hogy a városvezetés megszabhatja mi épül abban a városban, amelynek az élére választották, a közgyűlés meghallgatja a kormány érveit a gazdaság felpörgetésére. Még az is lehet, hogy van az a kormány, amelyikkel meg lehet állapodni és tartja a szavát. Akár fel is ébredhetünk végre és kiderül, mindez csak valami hosszúra nyúlt, becsapós álom volt.