A többség szeme viszont kiguvad. Annak dacára, hogy gyerekkorom óta rendszeres cirkusznéző vagyok, időnként én is alig merek levegőt venni. A venezuelai és kolumbiai négy férfi tényleg halált megvető. Egyikük a másik nyakában áll, és lazán átugrik az előtte lévőre. Vagy egymást ugorják át. Netán bicajoznak az alig több mint 22 milliméteres kötélen. Közben fene jó kedvük van. Olyanok, mint rossz kölykök, akik képtelenek abbahagyni a a díványon való ugrabugrálást. A szédítő magasban is játékosak. Vidáman kurjongatnak. Nem elég hogy nehéz mutatványokkal rukkolnak elő, még hangulatot is csinálnak a Fővárosi Nagycirkusz új, Cirkuszherceg című műsorában. Ráadásul humoruk is van, akár hülyéskednek is kicsit.
Az pedig egyenesen észbontó, hogy a csoport vezetője, Henry Ayala, aki többször is fellépett már a Városligetben, mielőtt felmegy a magasba, főszereplőként végigbohóckodja a műsort, aminek az alcíme, Egy bohóc kalandjai a jövővel. Azért a jövővel, miközben régi vágású tréfái vannak, mert a műsor kereteként Kristóf Krisztián rendező azt találta ki, hogy megkérdezik a mesterséges intelligenciát, mi a véleménye a műfajról, milyen irányba tart a cirkusz. A zenekar fölött fődíszletelemként van is egy villogó-berregő-dörmögő masina, az MI megtestesítőjeként. Demjén Natália konferansziéként tolmácsolja a véleményét.
Nem csak a bohócnak vannak klasszikus tréfái, például amikor kétbalkezes pincérként több mindent tálal a vendégre, mint az asztalra, de az egész műsor is az. A cirkusz versenyt fut a korral, a szuper költségvetésű filmek, „színes, szagos, szélesvásznú” musicalek divatja közben keresi a helyét, sok mindent elcsen a színháztól, a filmtől, és gyakran érezni azt, hogy már kényszeresen, túlzottan is meg akarják újítani. A többgenerációs artistacsaládból származó Kristóf Krisztiánnak, a világot járt zsonglőrnek, és egy ideje már nemzetközi szintű rendezőnek, menedzsernek, akinek a kisujjában van a szakma, voltak már ilyen törekvései. Most úgy gondolta, hogy inkább megint porondra állít egy hagyományos műsort. Bizonyos közegben már a klasszikus számít újdonságnak. Különösebb körítés nélkül, egymás után, jól szerkesztve áradnak a számok. Nincs „bemelegítés”, rögtön az első mutatvány meglehetősen erős; Simet László, aki drótkötélen keresztülment a Duna fölött, és a nyári műsor próbáján balesetet szenvedett, roppant akaraterővel visszatért a porondra, és megint fölmegy a magasba, az Asztronauták elnevezésű attrakcióban. Ami különös ötvözete a nagy monstrum halálkerék és a drótkötél számnak. Most azért rajta van a biztosítókötél, ahogy társain, Lakatos Zsuzsannán és Andreii Zhukovon is. A számot eddig hárman csinálták, de most négyen vannak, ám a negyedik artista nevét nem tünteti fel a műsorújság. Sejthető, hogy ő az utánpótlás, és előbb-utóbb a már 66. évében lévő Simet remélhetően tanítással folytatja a pályáját, ahogy édesapja is tette az artistaképzőben.
Szintén régi artistadinasztia Richteréké. A legjelentősebb cirkuszfesztiválon, Monte-Carlóban Arany-Bohóc-díjat nyert Richter Flórián hetedik generációs artistadinasztia tagja. Pompázatos paripáival látványosan virtuóz lovas szabad idomítással lép fel. A lánya, Angelina pedig 18 vágtázó lovat hajt fergeteges tempóban úgy, hogy kettőn áll, s egyenként érkeznek a manézsba a lovak, amelyek átvágtáznak a lábai alatt, és hosszú szalagokkal tartja őket egyben. Bámulatos. Mindössze 19 éves. Már meghívást kapott a jövő évi Monte-Carlo-i fesztiválra. Rajta még látszik, hogy izgul, megfeszül, ami persze nem csoda, de a fesztiválig az előadásmódon, hogy elegánsabb, könnyedebb, esetleg valamennyire még játékos is legyen, érdemes csiszolni.
Sok a jó magyar produkció, és köztük azért van újdonságszámba menő is. Ilyen Kriz Orsolya úgynevezett dog dancing száma, amiben nyolcszoros magyar bajnok. Nem temérdek kutya rohan be a porondra, ahogy azt általában megszoktuk, egyetlen kutya a táncpartnere. Rohamtempóban ropják különböző táncfigurákat elővezetve. És láthatóan élvezik. Ez igazi, remek ember és állat közötti kapcsolat. Szabó Réka gyorsöltözés jelenetében, amiben egy-egy szempillantásnyi eltakarást követően másik és másik ruhában jelenik meg, szintén jól táncol. Csepregi Lilla még artista növendékként rugalmas anyagon, úgy két méter magason kifeszített gurtnin spárgázik, szaltózik, virgonckodik.
A programnak van még egy csodája, egy 8-9 éves forma ukrán kiskölyök, Onyshchenko Dmytro. Körülbelül úgy néz ki mint a mesebeli kis herceg. Szelíd mosolyú, kiegyensúlyozottság, harmónia árad belőle, és annak láthatóan jókora élvezete, amit csinál. Két függőleges gurtnival fölhúzzák a magasba, azokba helyezve a lábfejét lemegy spárgába, és mintha ez a világlegtermészetesebb dolga lenne, ebben a pozícióban a magasban kis labdákkal zsonglőrködni kezd. Kitűnne, ha ebben kényszer lenne, ha erre netán bárki kényszerítené. De erről a kisfiúcskáról lerí, hogy imádja ezt csinálni, szabad mint a madár ott fönt a levegőben. Vladyslava Naraieva ugyancsak Ukrajnából érkezett, ő 19 esztendős, de négyéves korától heti hatszor gyakorol, naponta hat órát, hogy nagy nehézségű, szépséges testmozgással megvalósított kézegyensúlyozó mutatványát előadhassa, amivel európai ifjúsági fesztiválon már kétszer nyert első díjat. A Fővárosi Nagycirkusz a háborús helyzetben példaadóan segíti az ukrán művészeket, az akrobatikus ügyességű Extreme Light csapata is Ukrajnából érkezett, sajátos fénytánc produkciójukkal, amiben hol villogó színekben pompáznak a táncosok, hol eltűnnek a szemünk elől a különleges, fantáziadús világításnak köszönhetően. Bronz Bohóc-díjat érdemeltek érte Monte-Carlóban.
A Fővárosi Nagycirkusz zenekara, Szakál László vezetésével, ezúttal is megszokottan magas színvonalú, együtt él az artisták minden rezdülésével, attrakcióikhoz hozzásimulva bármilyen stílusban játszik, amire szükség van. Kristóf Krisztián vérprofi rendezése annak ellenére, vagy tán éppen azért is, mert zömében klasszikus cirkusz, jócskán szolgál ámulni valókkal, meglepetésekkel, és ami gyakran számít hiánycikknek a manézsban, sok humorral. Az utolsó bohócszám szerintem túl hosszúra nyúlik, és számomra az Ayala csoport elképesztő magasdrót attrakciója, ami után állva tapsolt a premier közönsége, a zárószám, utána már nem tennék semmit, mert nem tud olyan fajsúlyos lenni. Értem, hogy a jövőt is előrevetítő fénytánc produkció azért került utána, mert a keretjátékhoz az illik, de én mégis megcserélném a kettőt. Ám ez ízlés kérdése. A lényeg, hogy a Cirkuszherceg telitalálat.
