képgaléria;Fekete Valér Sior;

Szétvertek mindent

A környezeti katasztrófák, az Egyesült Államok külpolitikája, a magyarországi belügyek köszönnek vissza szerzőnk, Fekete Valér Sior legújabb rajzaiban. Az egykor egri pedagógus családjával évek óta a skóciai Edinburgh-ben él, onnan követi figyelemmel a közéletet, a politikát. Napi munkája után filctollat ragad, hogy így mesélje el nekünk, hogyan látja a világ dolgait.

Bár addig még több mint egy év van hátra, különböző jelekből már arra következtethetünk, hogy ráfordultunk a jövő évi választásokra, az ígéretek mezsgyéjére léptünk. Sok téma mellett előkerül majd a határon túl élő magyarok helyzete, lesz pénzosztás, amit a nyuszin kívül majd a kisebbségpolitikára fognak, pedig csak szavazatvásárlásra akarnak felhasználni – gondoljuk mi, az anyaországban élő többségi társadalom. És olykor így vélik a gazdasági vagy politikai okokból önkéntesen külföldre távozott honfitársaink is. Horváth András Csaba kisebbségpolitikai szakértőt arról kérdeztük, miért fontos az nekünk, anyaországban élő magyaroknak, hogyan élnek azok az állampolgárok, akik történetesen szintén magyarok, de hozzánk képest külföldön, bár a mi területünkből kiszakított ország egy részében, a közös határaink mentén élnek. Ahhoz, hogy megértsem vonzódását a téma iránt, először elmesélte, mi motiválta, hogy ezzel foglalkozva, a téma szakértőjévé váljon. Az interjú első részét olvashatják.