A Fideszt erősíti Donald Trump és Volodimir Zelenszkij botrányba fulladt találkozója – jelentette ki Nagy Attila Tibor a Népszavának. A politikai elemző lapunknak megjegyezte azt is: „Az elmúlt hetekben ismét Orbán Viktor uralja a napirendet, és Magyar Péter nem tud mit kezdeni a megfordult politikai helyzettel.”
Gyorsan reagált Orbán Viktor miniszterelnök, miután pénteken kamerák – és a világ – nyilvánossága előtt esett neki Donald Trump és alelnöke J. D. Vance az ukrán elnöknek. „Ma Trump elnök bátran kiállt a béke mellett, akkor is, ha ezt sokaknak nehéz megemészteni. Köszönet érte!” – fogalmazott Orbán a Facebook-oldalán. Jóval óvatosabban nyilatkozott Magyar Péter, aki gyulai országjárásán konkrétumok és az amerikai elnök nevének említése nélkül csupán utalás szinten tért ki a Washingtonban történtekre: „Nem szeretnénk az első közös orosz-amerikai gyarmat lenni. Nem ezért harcoltak a ‘48-as őseink, az ’56-os szabadságharcosaink”.
Orbán Viktor: Rossz volt, amit tegnap láttunkMagyar Péter: Nem szeretnénk az első közös orosz-amerikai gyarmat lenniNagy Attila Tibor szerint a háború kérdésében szükséges és tudatos stratégiát folytat a Tisza Párt elnöke, ami azonban nehéz helyzetbe hozza őt. „Magyar Péter egymásnak ellentmondó választói elvárásoknak igyekszik megfelelni, ezért a külpolitikát illetően is óvatosan nyilatkozik” – mondta hozzátéve, hogy ez a téma egyébként is annyiban érdekli a magyarokat, amennyit a Fidesz a médián keresztül eléjük tár. Éppen ezért profitálnak ők a pénteki konfliktusból. „Ők most el tudják mondani, hogy következetesek maradtak. Soha nem szerették Zelenszkijt, és lám igazuk lett, most már Trump is úgy beszél, ahogyan ők” – fogalmazott. Az elemző szerint ugyanakkor az orosz-amerikai gyarmat emlegetése óvatos gesztus Magyar Péter részéről a „nyugati-orientációjú” szavazói felé. „Persze itt megint az a gond, hogy könnyen lehet, ez már a jobboldalról érkezett szavazóinak nem tetszik majd. A Tisza Párt elnökét leginkább az fenyegeti, hogy a folyamatosan egyensúlyozásban megbillen, és olyan dolog csúszik ki a száján, ami elriasztja a szavazói valamelyik rétegét” – mondta.
Trump–Zelenszkij: az EU egységesen lépne fel, Orbán Viktor azonnal fenyegetőzni kezdettOrbán Viktor úgy tudja, a háború folytatásáról döntöttek az európai vezetők, Al Di Meola újra kommenteltA fentiekkel annyiban ért egyet Ember Zoltán Levente, az Iránytű Intézet vezetője, hogy igazán veszélyes az lehet, ha Magyar bármikor átesne a ló túloldalára. „Ő viszont patikamérlegen méri ki, hogy mikor meddig mehet el. Ha ez az inga egyik vagy másik irányba kilendül, rögtön korrigálni szokott” – fogalmazott az Iránytű Intézet vezetője, aki szerint Magyar egyensúlyozása inkább középen állásnak nevezhető. „Ez nála nem előzmény nélküli, hiszen a politikai credo-ja mindig úgy nézett ki, hogy se Orbán, se Gyurcsány! De ez nagyon könnyen átfordítható a választói fejekben arra is, hogy se Putyin, se Trump!” – világított rá. Persze kérdés – folytatta -, hogy meg lehet-e nyerni a választást úgy, ha a nagyobb kérdésekben valaki folyamatosan középen áll, kikerüli azokat, vagy éppen nem is beszél róluk.
Ember Zoltán Levente - Nagy Attila Tiborhoz hasonlóan - úgy vélte, Magyar Pétert most kis időre megelőzte Orbán Viktor a politikai napirend uralásában, de – mint mondja – nem tudjuk, hogy ez hosszú távon elég lesz-e a Fidesz sikeréhez. „Most Orbán Viktor örülhet, de nem tudjuk, mi történik akár két hét múlva. A fejünk felett lebegnek Trump vámjai, ami a magyar gazdaságnak ugyanúgy odavág majd, mint az Európai Unióban bárki másnak. Leginkább azt a kérdést tenném fel: azzal, hogy Trump most éppen kamerák előtt torkolta le Zelenszkijt, változott-e bármelyik ország nemzeti érdeke? Az USA-nak továbbra is érdeke, hogy hozzájusson az Ukrajna területén található nyersanyagokhoz, és részt vehessen az ország újraépítésében. Orbán még koppanhat is, hiszen az EU-ellenes védővámokat már bejelentették, illetve két hét múlva lehet, hogy Trump és Zelenszkij mégis mosolyogva fog kezet. Április elejével akár újraindulhatnak a fegyverszállítások, cserébe az ukrán nyersanyagokért” – mondta az Iránytű Intézet vezetője.
Kiálltak Ukrajna mellett az európai országok, Ursula von der Leyen sürgős fegyverkezést hirdetettMagyar Péter szempontjából Nagy Attila Tibor nagyobb problémának tartja, hogy a Tisza Párt elnöke – a háborúhoz hasonlóan – Orbán nemrég bejelentett osztogatásra sem találta meg a határozott válaszokat. „Az újraindult országjárás nem biztos, hogy önmagában megfelelő eszköz erre” – foglalta össze gondolatait.
Nem várt sokáig a reakcióval Gyurcsány Ferenc sem, aki szintén a Facebookon szállt bele Magyar Péterbe: „Elvált a szar a májtól, Trumppal vagy ellene, a némaság is beszédes” – utalt a Tisza elnökének egyensúlyozására. Ezzel kapcsolatban Ember Zoltán Levente annyit mondott lapunknak: ez pontosan az az „egység sugarú reakció”, ami nem találkozik a társadalom többségi véleményével Gyurcsány persze könnyen mondhat ilyet, hiszen a DK célja már nem a 40 százalék, hanem az 5 százalék megtartása – tette hozzá. Nagy Attila Tibor is érthetőnek nevezte Gyurcsány mondatait, ugyanakkor emlékeztette lapunkat: a DK eddig sem tudta megingatni a Magyarba vetett választói bizalmat, de személy szerint már abban sem biztos, hogy a parlamenti küszöb átugrásához elég lehet-e a mostani kommunikációja.
Szolidaritási menet Ukrajnáért
Méltóságot és békét Ukrajnának! címmel szolidaritási menetet hirdetett vasárnap délutánra a Civil Bázis nevű, többek között a 2023-as pedagógustüntetések egy részét is szervező mozgalom. A menet a Széll Kálmán térről az ukrán nagykövetséghez vonult. A szervezők az esemény Facebook-oldalán azt írták, azért mennek a nagykövetség elé, hogy kifejezzék a szolidaritásukat Ukrajnával, mert létezik egy gyűlölködés nélküli, európai Magyarország. Sándor Fegyir ukrán nagykövet a követségnél megköszönte a magyarok támogatását.