Letépték a matricákat arról a brüsszeli ereszről, amelyen Szájer József 2020-ban, a Covid-lezárások idején menekülni próbált egy melegorgiáról – számolt be minap a 444 a világhírűvé vált esővízelvezető bádogcsatorna sorsáról. A lapnak egyik olvasója jelezte, hogy az épület homlokzatát átalakítják, és az erről szóló hirdetményt már ki is helyezték. A jelek szerint valamilyen műalkotást is elhelyeznek majd a falon, de arról egyelőre nincs információ, hogy pontosan mit terveznek az épület tulajdonosai.
Amint arról mi is beszámoltunk, Szájer József nemrég reaktiválta magát, és Schmidt Mária felkérésére a Szabad Európa Intézet felállításán fáradozik. A nagy visszatéréskor azt állította, hogy nem mászott le az emeleti lakásból, sőt a szóban forgó eresz létezését is tagadta. Ehhez képest a lap által közölt fotók és hivatkozott videófelvételek szerint annyira létezik, hogy időközben el is távolították róla azokat a matricákat, amelyeket leginkább magyarok ragasztottak rá, s ezzel egyfajta emlékhellyé avatták, ha arra jártak.
2024 áprilisban számoltunk be arról, hogy vad menekülésével Szájer József bekerült a történelemkönyvekbe, és a megválasztották a tavaly véget ért EP-ciklus egyik legemlékezetesebb képviselőjének. – „Kilépése egy orgiát, egy ereszcsatornán keresztüli szökési kísérletet és egy kábítószert tartalmazó hátizsákot is magába foglalt” – indokolta az akkori döntést a Politico.
Vad menekülésével Szájer József bekerült a történelemkönyvekbe, megválasztották a mostani EP-ciklus egyik legemlékezetesebb képviselőjénekEmlékezetes, Szájer József még 2020 november 29-én mondott le az EP-képviselőségről arra hivatkozva, hogy a napi politikában való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelent számára. Két nappal később elismerte, hogy részt vett azon az illegális november 27-i szexpartin, amelyről az ereszcsatornán menekült a rendőrségi razzia miatt. A hátizsákjában talált kábítószerekről a politikus állította, nem tudott róla, és nem is fogyasztott belőle.
Szájer József örül, hogy menekülése ereszként híresült el, mert sokkal durvább nevet is lehetett volna neki adni Szájer József: Nem volt eresz azon a házonSzájer József visszatér