A legnagyobb elismerés, amit Magyarország kaphatott, miután három évig következetesen békepárti álláspontot képviselt, hogy nem hívták meg a háborúpártiak londoni gyűlésére – vonta le következtetéseit hétfői Facebook-bejegyzésében az elmúlt napok világpolitikai történéseiből Orbán Balázs. A miniszterelnök politikai igazgatója a jelek szerint már akkor tudta, hogyan kell békét teremteni, amikor az orosz hadsereg gőzerővel állt neki az ukránokat aprítani, például Harkivban, Mariupolban és Bucsában.
– Három éve konzekvensen ugyanazt mondjuk: újra kell nyitni a kommunikációs csatornákat, fel kell venni a diplomáciai kapcsolatot mindkét harcoló féllel, és közvetlen tárgyalást kell kezdeményezni Oroszországgal a mielőbbi tűzszünet és a béke elérése érdekében. Úgy tűnik, erre az európai vezetők jelentős része továbbra sem nyitott. A háborúpárti vezetők teljesen eljátszották a hitelességüket. Ezért a sértett vezetők most Londonban gyűltek össze, hogy megegyezzenek abban, hogy tovább támogatják Ukrajna háborús céljait, illetve hogy úgy próbálnak békemegállapodást elérni, hogy továbbra sem ülnek le tárgyalni az egyik háborús féllel – írta Orbán Balázs. Úgy fogalmazott, „a mi megítélésünk szerint harci eszközök, katonák és háborúpárti üzenetek Ukrajnába küldésével nem lehet békét teremteni”.
A politikai igazgató nagyvonalúan eltekintett attól, hogy Londonban vasárnap nem uniós csúcs volt, az Egyesült Királyság pedig több mint 5 éve nem EU-tag, mégis úgy fogalmazott: A brüsszeli vezetők nem vették észre, hogy megtört a háborúpárti konszenzus a nyugati világban. A brüsszeli stratégia zátonyra futott. Amerika békét és üzletet csinál, az Ukrajna elnevezésű probléma meg majd a háborúpárti európaiak kontóján marad.” – Magyarország és Amerika a béke oldalára állt, de úgy látszik, hogy a brüsszeli vezetőknek még mindig fontosabb a háborús állapotok fenntartása, mint az európai polgárok érdeke. Szomorú történet bontakozik ki a szemünk előtt – tette hozzá Orbán Balázs.
Orosz rakétatámadás ért egy gyakorlóteret, 30-40 ukrán katona is életét veszthetteOrbán Viktor telefonon beszélt Donald Trumppal a washingtoni botrány és a londoni Ukrajna-csúcs utánKiálltak Ukrajna mellett az európai országok, Ursula von der Leyen sürgős fegyverkezést hirdetett