Orbán-kormány;Európai Bizottság;Európai Bíróság;uniós források;kötelezettségszegési eljárás;

Korábbi felvétel

Megint elbukott egy pert az Orbán-kormány az EU-val szemben, most épp 700 millió forintot veszített el Magyarország

És persze további eljárások is jöhetnek, ha továbbra sem tesz eleget a kötelezettségének.

1 750 000 euró, azaz mintegy 700 millió forint megfizetésre kötelezte az Európai Bíróság Magyarországot egy újabb jogsértés miatt. Amennyiben a pénzt az Orbán-kormány nem fizeti be – miként azt általában szokta – úgy az EUrológus szerint a szokott módon az országnak járó uniós forrásokból vonják le az összeget.

A lap szerint az Európai Bizottság azért indította meg az erről szóló kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen, mert az Orbán-kormánynak

hat év alatt sem sikerült a visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló uniós irányelv rendelkezéseit átültetni a magyar jogrendbe.

Az ügyben a német, az észt, a cseh és a luxemburgi kormány ellen is eljárást indítottak.

Az Európai Bíróság helyt adott a Bizottság érveinek és elutasította az érintett tagállamok magyarázatait, hangsúlyozva ezen irányelv átültetésének fontosságát. A testület ugyanakkor eltért a Bizottság által szorgalmazott büntetési tételtől és kevesebb mint felére csökkentette azt – legalábbis Magyarország esetében. Az ítélet jogerős, és a pénzt elviekben azonnal be kéne fizetni. Mindemellett az irányelv átültetésének kötelezettsége továbbra is fennáll, s ha ez nem történik meg, akkor hazánk újabb eljárások elé néz.

Kérdéses, hogy hol lesz az ügy vége, az Orbán-kormánynak ugyanis esetenként nem szokása figyelembe venni a jogerős ítéleteket sem. Így például a menekültügyi jogszabályok semmibevétele miatt napi bírság van érvényben Magyarország ellen, amelynek eredményeképp hazánk már több mint 400 millió eurót veszített.

A papírformának megfelelően újabb fél évvel. Immár kilenc éve menekültügyi válsághelyzet van Magyarországon Orbánék szerint, emellett érvényben van a háborús veszélyhelyzet is.