A 2023/2024-es tanévre 15,2 százalékra nőtt a 60 éves és annál idősebb pedagógusok aránya az általános iskolákban. Ez 11 ezer főt jelent – vette észre a Népszava, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi TÉR-KÉP kiadványából, ami a hazai térségek társadalmi és gazdasági különbségeit mutatja be. A korábbiakhoz képest az idős általános iskolai tanárok száma növekvő tendenciát mutat, a 2022/2023-as tanévben még 13,6 százalék (10 ezer fő), a 2021/2022-es tanévben 11,9 százalék (8830 fő) volt az arányuk.
A TÉR-KÉP kiadvány szerint az előző tanévben Budapesten, valamint a Nógrád és Zala vármegyei járásokban dolgozott arányaiban a legtöbb 59 évesnél idősebb pedagógus, egyes megyei járásokban a 20 százalékot is meghaladta az arányuk. A fővárosban legalább kilenc olyan kerület volt, ahol 16,5 és 20 százalék között, valamint hat olyan kerület, ahol 20-27 százalék között alakult a 60 éves vagy idősebb általános iskolai tanárok aránya. Miközben két évvel korábban a legmagasabb arányszámok még 14 és 20 százalék között mozogtak a járásokban és a budapesti kerületekben is.
Valamivel több lett a főállású pedagógus Magyarországon, de inkább csak a visszatérő nyugdíjasok miatt nőhetett a létszámA 35 évesnél fiatalabb pedagógusok száma 8,7 ezer fő volt az általános iskolákban a 2023/2024-es tanévben, arányuk 12,1 százalékot tett ki. A számuk lényegében nem változott az utóbbi két évben, a 2022/2023-as tanévben is 8,7 ezren voltak, a 2021/2022-es tanévben pedig 8,8 ezren. Az elmúlt évek statisztikáiból az is megállapítható, hogy míg a fiatal tanárok aránya csökkent, az idősebbeké nyolc év alatt szinte a háromszorosára emelkedett: a 2015/2016-os tanévben még 21,4 százalékot tett ki a 30-39 éves tanárok száma az általános iskolákban, a 60 évesnél idősebbeké viszont csak 5,3 százalék volt.
A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Totyik Tamás lapunknak azt mondta, az idősebb tanárok aránynövekedése nemcsak az általános iskolákra, hanem az összes iskolatípusra jellemző, általánossá vált a tanári pálya elöregedése. Szerinte a pedagógusok többsége az 50-59 éves korosztályba tartozik, miközben
a pályakezdők száma továbbra is alacsony.
Hozzátette: abban bízott, hogy az uniós forrásból biztosított béremelés vonzóbbá teszi majd a pályát a fiatalok számára, ám az eddigi adatokból ez még nem látszik. Bár tavaly mintegy 18 ezren jelentkeztek a pedagógusképzésbe – közülük csaknem 13 ezer főt vettek fel valamilyen pedagógiai szakra –, Totyik Tamás szerint ennek csak kisebb részét teszik ki azok, akik az ötéves tanárképzésre jelentkeztek. A felvi.hu adatai szerint osztatlan tanárképzésre tavaly 1584 főt vettek fel az általános felvételi eljárásban, további 143 főt a pótfelvételit követően.
Rövid idő alatt drasztikusan nőtt a nyugdíjasként foglalkoztatott pedagógusok száma