Időnként keveri a matyó mintát a kalocsaival? Meglehet, a laikusok tévesztéseivel Czingel Szilvia kulturális antropológus, néprajzkutató is tisztában van, a Folk Fashion – Divat a folklór című tárlat kurátoraként egy kalotaszegi, egy matyó, egy sárközi és egy kalocsai viselet bemutatásával indítja a Hagyományok Háza új kiállítását. A tárlat ilyetén felütése – négy ismeretlen alkotó pompázatos munkája – persze nem csupán edukációs célzatú: e négy tájegység viselete sok divattervezőt ihletett meg az elmúlt évszázadban. A folklór iráni érdeklődés a hagyományos népművészet hanyatlásával párhuzamosan a XIX. század végén bukkant fel hazai és nemzetközi szinten. A néprajzosok, régészek, művészettörténészek mellett a művészek és a szélesebb közvélemény is figyelemmel fordult a népművészet értékei iránt. A divatban az 1910-es évektől kezdve jelentek meg olyan ötletek, motívumok, amelynek forrása a népművészet, az úri közönség ekkor már nem tévesztette össze a kalocsait a matyóval. A Folk Fashion – Divat a folklór ezt szemlélteti és meséli el mintegy 150 öltözékkel és kiegészítővel, a XX. század elejétől a kortárs dizájnerekeig. Történetekből, időnként egészen drámai embermesékből pedig e téren sincs hiány.
Ki gondolta volna például, hogy Mrs. Donald Petersonnak köszönhetően az Egyesült Államokban már 1916-ban kaphatóak voltak magyaros mintájú blúzok a Wanamaker’s áruház New York-i palotájában? Igaz, Mrs. Donald Peterson ekkor még Kárász Mariska néven volt ismert, tizennyolc évesen kapta a megrendelést a Munkácsy-kollekciójáról is ismert John Wanamaker vállalkozásától. A budapesti születésű textilművész, író a mezőkövesdi, a martosi és a buzsáki tüllhímzést használta motívumként, díszítőtechnikaként alkalmazta a hímzést, a batikolást, a textilapplikációt, a filcből készített szűráttétet és a gyapjúfonalból készített szűrhímzést. Testvérével, a forma- és textiltervező, grafikus Ilonkával az 1910-es évek derekán csatlakozott a Designed in America mozgalomhoz. A mozgalmat a New York-i American Museum of Natural History textilgyűjteményének kurátora, Moris De Camp Crawford alapította, a mozgalom tagjai e múzeum gyűjteményének észak- és dél-amerikai, balkáni és kelet-közép-európai műtárgyainak motívumkincsében leltek inspirációra. A múzeumi tárgyak ilyen célú tanulmányozásának példáját később az európai divattervezők is átvették. Kárász Mariska az 1930-as évek elején házasodott meg, két gyereke születése után gyerekeknek tervezett széles körben méltatott ruhákat. Divatkarrierje az 1940-es évek elején ért véget egy műteremtűz és az Egyesült Államok második világháborúba való belépése után, de művészi hímzéseit – a második világháború után készített absztrakt mintájú falikárpitokat is – számos amerikai közgyűjtemény megőrizte.
Hasonló mozgalomra Magyarországon egészen 1933-ig kellett várni, Ferenczy Ferenc belügyminisztériumi titkár a Társadalmi Egyesületek Szövetsége keretében ekkor hirdetett meg pályázatot magyar gyárak anyagából készülő ruhákra, az európai stílusú viseletet magyaros viseletté alakítására. A divatverseny hatalmas sikerét látva alakította meg a Magyar Öltözködési Mozgalom Országos Bizottságát, amely évente hasonló pályázatot írt ki. (Kezdeményezése nem volt előzmények nélküli: a Nőiszabók Országos Szövetsége 1920-ban írt ki magyaros ruhák készítésére pályázatot.) 1933 júniusában hasonló mérföldkő volt az Operaház jelmeztervezője, Szunyoghné (később Zsindelyné) Tüdős Klára A nagyvilág divatjának magyarosítása című előadása az Ipartestületben. Tüdős Klára a ruhamozgalom legmarkánsabb képviselőjeként a háziipar fellendülésétől remélte az ország társadalmi problémáinak megoldását. Jól működő háziipartelepet hozott létre, hogy ahol csak lehet, az eredeti helyszínen készítsék el a ruhák alapanyagát és hímzését. 1936-ban megnyílt belvárosi Pántlika szalonjában a kor filmcsillagai adták egymásnak a kilincset. Bár a kiállítás nem tér ki rá: Fény és árnyék című, 1943-ban bemutatott filmjének köszönhetően Tüdős Klára volt az első magyar filmrendezőnő is, de ami ennél is fontosabb: a vészkorszakban mintegy száz ember életét mentette meg. 1951-ben a férjével együtt kitelepítették, tizenkét évig volt házmester egy balatonlellei villában, csak halála után kilenc évvel, 1989-ben rehabilitálták.
Az 1920-as és 30-as években Almássy Jacqueline grófnő a társasági lapok egyik kedvelt szereplője volt, számos jótékonysági rendezvény szereplőjeként is, és persze a párizsi ékszerkirály, Louis-J. Cartier feleségeként is. Az Est című lap 1939 januárjában a hölgyvilágnak nagy szenzációként jelentette: magyaros lesz a nyári világdivat, mivel Almássy Jacqueline vendégül látta párizsi barátnőjét, Elsa Schiaparelli divattervezőt – Coco Chanel legnagyobb riválisát –, akivel „mindennap kirándult Budapestről azokra a magyar vidékekre, amelyeken különösen érdekes, színes és jellegzetes a magyar viselet”. A tárlat szempontjából ez mindenképp fontos, ám a jelen tekintetében az is érdekes, hogy Párizs német megszállása – és New Yorkba emigrálása – előtt Madame Schiaparelli 1940-es tavaszi kollekciója földbara színű és terepmintás ruhákból állt, azaz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök katonás öltözéke az haute couture szempontjából is kifogástalan.
Közelmúltunk – kissé még a jelenünk része – a táncházmozgalom és a hippimozgalom folkdivatja, a háziipari szövetkezetek ma már jobban értékelt népi ruhái, és az a dicsőség, hogy az elmúlt évtizedekben olyan hírességeket is magyaros öltözékben fotóztak le, mint Lady Diana vagy Claudia Schiffer. A néhai walesi hercegnő és a német szupermodell – akárcsak Elizabeth Taylor, Brooke Shields, Nancy Kissinger, vagy Naomi Campbell – mind Lea Gottlieb kollekcióit viselték. A tervező Róth Lea Lenkeként született Sajószentpéteren 1918-ban, férjével, Gottlieb Árminnal nem sokkal a második világháború előtt ismerkedett meg, a Gottlieb család esőkabátgyárában volt könyvelő. Férjét munkaszolgálatra vitték 1944-ben, ő a lányaival bujkálva élte túl a holokausztot, 1949-ben emigrált családjával Izraelbe, ahol esőkabátgyárat nyitott, csak épp eső nem volt hozzá. Így született meg 1956-ban a strand- és fürdőruhákat gyártó Gottex gyár, amely sikerei csúcsán 80 országba szállította ruháit, amelynek mintáit Chagall művei és a magyar népviselet motívumai ihlették: a Csárdás kollekciót a matyó motívumok, a Hungarian Rhapsody-kollekciót pedig a kalocsai minták kavalkádja tette híressé.
Infó: Folk Fashion – Divat a folklór. Hagyományok Háza (Budapest, I., Corvin tér 8.). Kurátor: Czingel Szilvia. A kiállítás október 30-ig, keddtől vasárnapig látogatható. (Nyári szünet: július 28. – augusztus 18.) A kiállítás március 12-én áramszünet miatt zárva tart.
