Nádasdy Ádám: „Legszivesebben a szótár lapjain, ott vagyok otthon”

Őszikék? Alighanem. Az új kötet verseit ugyanis át- meg áthatja a gazdag élettapasztalat, a kiküzdött ember- és önismeret bölcsessége. A róluk tanúskodó, aforisztikus részletek kínálata roppant színes, a viccestől a meghatóig terjed. Szemléltetésként csak egy-két idézet: „A felnőttkorral, azzal van a baj, / mert fiatalnak lenni könnyű, / öregnek meg, látom, veszélytelen”. Vagy: „a sebhely / mindig a rózsás oldalát mutatja”. S végül: „a mások fénye tényleg melegít”.

Jó néhány mű szembesíti továbbá a múltat és a jelent, az egykori és a mostani lírai én-t, a nosztalgia azonban idegen a lírai hőstől, a mentalitást a fanyar távolságtartás uralja.

Újra és újra felbukkan a számvetés, a leltárkészítés, de semmiképp sem a lezárás igénye (például a Mostantól minden más lesz és az Ez mást már így marad ikerverse).

Ebben a versvilágban rendszerint nincsenek tágas horizontok, nagy távlatok, nincsenek felfokozott ambíciók, lázasan lüktető szenvedélyek. Többnyire a privát szféra válik meghatározó helyszínné, ennek emlékei, epizódjai alakulnak ihletforrássá: „Egész hétvégén, szombat és vasárnap / húzkodtam a kertben a csalánt” – olvashatjuk a kötetnyitó mű elején. Hangsúlyosan profán kezdés, az ismétlés benne az élőbeszéd természetességét idézi, a monoton foglalatosságot pedig egyszerű pragmatikusság jellemzi. A mű – az általa reprezentált költészettípus – a maga minimalizmusával híven jelzi: életünket éppen az ilyen köznapiság uralja, a csúcsélmények roppant kivételesek. A csalánirtás ugyanakkor ebben a lírai alkotásban sem marad tanulság nélkül: a gyom virulenciája miatt a ténykedésbe egyre több indulat vegyül: „nagy igyekezetemben némelyik / a homlokomat végigsuhintotta. / Kvittek voltunk. Nem szép dolog a düh.”

Ez a minimalizmus – ha tetszik: letisztultság – azonban nem jelent valami magától értetődő egyszerűséget. Az új Nádasdy-versek bővelkednek szofisztikált, komplex, igencsak elgondolkodtató metaforákban. Az Átcsapott a hullám című költeményben a lírai hős egy viharos vizeken hánykolódó hajón döbben rá kiszolgáltatott helyzetére – az értelmezés keretei eddig elég egyértelműek. Aztán minden bonyolulttá válik: „Csak a távolba nézett, és próbálkozott, / hogy változatlanul egy pontra nézzen. / Egy homályos, mégis a segédvonalaktól / pontosan kijelölt lüktető gombra, / egy száraz, nehezen tapintható dudorra, / amit a horizont tenyere érez.” E részlet értelmezése kihívást jelenthet.

Nem enigmatikus viszont a kötet címadó verse. A folyó sodrásában billegő csónak, mint sorsmetafora alkalmazásával Nádasdy a klasszikus költői toposzok egyikét újította meg. Az utasok – a lírai én és a társa – szükségképp, szinte végzetszerűen összetartoznak. A vallomás így szerez igazi jelentőséget: „Szakállad őszül. Kopaszodsz. Szeretlek.”

Közülük a legtalálóbb Petri György alakjának és költészetének állít emléket – számunkra igen evokatív módon emelve ki a sötét tónusokat, a szuverenitás rendületlen uralmát. – A leginkább önreflexív az a Petőfi-kép, mely három Nádasdy-műből bontakozik ki (ez a feltűnő arány alighanem a tavalyi bicentenáriumnak köszönhető). Ezekben a szabadság/szerelem poétája túlzottan is az ösztönös, „könnyű kezű” zseniként jelenik meg, akinél minden evidens: „a fű zöld, az ég kék, a szalma sárga”. Műveiben nem tárulnak föl a lélek mélységei, a lírikusi én kerüli a szkepszist, „a bölcsességre nem vevő”. Természetesen mindez itt főként azért válhat igazán érdekessé, mivel ez a portré a szerző alkotói önképének szöges ellentétévé lényegül. – Végül a legmulatságosabb az ókori latin szerzőket is fordító irodalomtörténész, Csehy Zoltán ötvenedik születésnapjára készült költemény, mely játékos ötletként, jó poénokkal – és stílszerűen hexameterekben – azt részletezi, milyen is lenne az élet a kedvenc klasszikusaik Rómájában. Sejthetjük: nem túl vidám. (Cikkünk címét is ebből a versből választottuk, a „legszivesebben” szóban az i épp a daktilus miatt rövid.)

Végül az Őszikék-hangulatot erősítheti a „túl mindenen” időről időre felbukkanó attitűdje is. De mivel itt – hangsúlyozzuk – nem életrajzról, hanem irodalmi szövegekről beszélünk, a folytatásban természetesen csaknem bármi elképzelhető.