„Legyen a szárhegyi tábor szélesre nyitott ablak a világra, váljék az egész romániai kortárs képzőművészet keresztmetszetévé azáltal, hogy minden stílust, irányzatot befogad és tisztel” – fogalmazták meg az alapítók, Zöld Lajos, Gaál András és Márton Árpád az erdélyi, Hargita megyei művésztelep ars poeticáját az első években. Ez az elv azóta is meghatározza Szárhegy szellemiségét, amely öt évtized alatt a periféria helyett a kortárs művészet egyik meghatározó metszéspontjává vált. A Műcsarnokban megrendezett jubileumi kiállítás ennek az ellentmondásnak a látványos dokumentációja, egy térbeli és időbeli reflexió az elmúlt ötven év művészeti gyakorlatára, amely a „szárhegyiség” eszméjén keresztül kívánja újrafogalmazni a művésztelep kulturális jelentőségét.
A kiállítás kurátora, Fazakas Réka és a szervezők – Erős István, Ferencz S. Apor, Ferencz Zoltán, Szigeti G. Csongor és Zakariás István – csapata nem retrospektív áttekintésre törekedett. A Szárhegy 50 – Kortárs anzix nem az emlékek archívuma, hanem egy aktív jelen idejű állapotkép arról, hogy mi mindent jelenthet ma a szárhegyi művésztelep. A bemutatott művekben egyszerre van jelen a hagyományok tisztelete és a folyamatos újraértelmezés gesztusa: helyspecifikus alkotások ugyanúgy szerepet kapnak, mint az univerzálisabb, konceptuális irányba mutató művek.
Fontos azonban megjegyezni, hogy az első szárhegyi művésztáborok még a hetvenes évek romániai diktatúrájának szigorú cenzúrája alatt születtek, egy ferences kolostor árnyékában. Az alapító triász az első években eldöntötte, hogy a művésztelep az eltérő alkotói megközelítések közös platformja lesz, így 1988-ban, amikor az akkori hatalom bezáratta az alkotótábort, a szárhegyi gyűjtemény már 616 darab képpel rendelkezett. Az 1989-es változások nyitottak új korszakot számukra. Az új média megjelenése és a kulturális intézményrendszer átalakulása lehetővé tette, hogy a művésztelep bekapcsolódjon a globális művészeti diskurzusba. A kilencvenes évek végére pedig már nem csak homogén művészeti blokkokban gondolkodhattak, hanem a nemzetközi művészeti szcéna tendenciáit figyelembe véve alakították a programot.
A tárlaton szereplő művészek földrajzi és kulturális sokszínűsége önmagában is egy üzenet. A romániai és magyar alkotók mellett Japánból, Indiából, Koreából, Ghánából és Mongóliából is találunk résztvevőket. A Barabási Albert László és Both Csaba készítette hálózati grafika – mely a művésztelep kapcsolatrendszerét jeleníti meg – már a centrum és periféria dichotómiáját kérdőjelezi meg. A diagrammatikus alkotás – mely olyan, akár a gombák micéliumhálózata – mintázatában alátámasztja azt az elméletet, miszerint a periféria már nem egy statikus, alárendelt pozíció, hanem egy dinamikus szerveződés része.
A tárlat műfaji sokszínűségében tükrözi a szárhegyi művésztelep hagyományait és kísérletező szellemét. Zakariás István Szárhegyi Művészbejáró című installációja egy régi vaskapu fragmentum (valószínűleg tényleg a művészbejáró ajtaja), amelyen a ferences kolostor körvonalai sejlenek fel. A kapu se kint, se bent, mintha maga is elvesztette volna a funkcióját. Már nem bejáró, csak művész, miközben az elmozdulás és a határok közötti lét kérdéseit feszegeti. Kolozsi Tibor Alkony Szárhegyen című bronz arcszobrának felületébe a ferences kolostor és egy fa kontúrja mélyül, nehezen, melankolikusan. Műve az identitás és az emlékezet rétegeit egyesíti, míg Koroknai Zsolt Bedrótozott táj című elektro-objektje a második világháborús detektoros rádió szerkezetét idézve, a tér vezető szerepét hangsúlyozza. Mayer Éva Továbbított üzenet Gyergyószárhegyről III. című vegyes technikájú alkotásában pedig mintha egy röntgenfelvételen keresztül látnánk a múlt és jelen találkozását.
Az egyik legizgalmasabb szegmens, a performanszok dokumentációja, melyek értéke, nem az esemény egyszeri és megismételhetetlen gesztusában, hanem annak archív formában való továbbélésében rejlik. Erős István BOX című munkájának anyaga például egy groteszk egészalakos portré, ahol kenyérből készült boxkesztyűben, alsónadrágban áll – sötét humorral reflektál a föld és a tulajdonviszonyok problematikájára, határok ide vagy oda.
A Szárhegy 50 – Kortárs anzix egy olyan kiállítás, amely a perifériát középpontba helyezve kérdez rá a művészet és a tér, a hagyomány és az innováció kapcsolatára. Izgalmas, kortárs lenyomata egy politikát, kastélyból való kiszorulást túlélő intézménynek, mely megőrizte alapértékeit és a globális diskurzushoz való viszonyát.
Infó: A Szárhegy 50 – Kortárs anzix című kiállítás április 27-ig látogatható a Műcsarnokban. Kurátor: Fazakas Réka
