Barátaim az Úrban és a NER-ben: a kor szellemével ellentétes egy olyan fenomén ünneplése, ami arról szól, hogy a megtámadott kicsi ellenáll a megtámadó nagynak, rossz vért szül ez. Muszáj ezt erőltetni? Ha a görögök nem álltak volna ellent a perzsáknak, a zsarnokság formálta volna az európai ókort és nem kellene ennyit ba...akodnunk a demokráciával. Az új paradigma, pontosabban a régi-új paradigma az erősebb kutya-modell – ősi idea ez, még abból az időből, amikor lekászálódtunk a fáról és elkezdtük agyonverni egymást, voltak felszólamlások ezzel kapcsolatban Buddhától a Hegyi beszédig, hogy ne az erőszakkal formáljuk a valóságot, de hát nézzünk körül, hölgyeim és uraim, legyünk realisták, ne ajvékoljunk. Ahelyett, hogy a nyegle anarchista Petőfit (akinek ugye egyébként eredetileg más neve volt, az, hogy Petrovics) és a kizsákmányoló osztály olyan prominenseit ünnepelnénk, mint Széchenyi, Wesselényi, Deák vagy Eötvös, térjünk vissza azokhoz a szép tradíciókhoz, amelyekben mélyen gyökerezik a magyar lélek, és méltányoljuk testvéri támogatóinkat, megadva nekik is a kellő tiszteletet.
Elsőként állítsunk szobrot Vlagyimir Putyinnak a Dózsa György úton, meg van a helye ugye, btw át kéne keresztelni azt is, mert ez a Dózsaizé is ilyen afféle balos ikon, sokkal jobb lenne mondjuk Rettenetes Iván, aki kellően kemény kézzel és kreatívan bánt el kora szuverenitásvédelmi problémáinak okozóival és olyan nagyon eredeti innovációi voltak, mint a nyilvános kivégzések, az ellenzékiek élve való megfőzése, az érzéki karóba húzás, a grillezendő civilek nyílt tűzön való megsütése vagy a végtagok leszakítása; Ivánnak láthatóan volt érzéke a finomságok, a vér és a barbecue iránt. És ő teremtette meg a központosított orosz állam alapjait is, márpedig a központosítás az alfája és ómegája egy ország működtetésének, nem az a hülye libernyák demokrácia a szakadatlan pepecselésével és az ellentétes érdekek közti kompromisszumok meg a hatalmak megosztásának nyálas és feminin erőltetésével, ez a gyengék és a buzik világa, ebből elég. Az utat ízlésesen díszíthetnénk olyasmi köztéri szobrokkal, mint Kocsis Máté lovasszobra és Schmidt Mária gigászi, őrjítően erotikus aktja.
De menjünk tovább, ne álljunk meg itt! A gulyáslevest kereszteljük át guláglevesre, vezessük be ismét az orosz nyelv kötelező oktatását és a komcsiszagú Kossuth-díjat kereszteljük át Wass Albert-díjra. Új szlogenünk, hogy „Világ fasisztái egyesüljetek!”, ezt varrjuk az új fényes szelek lobogtatta zászlóinkra, pokolba a köcsög felvilágosodással és a zsidrák euroatlanti gondolattal, a totojázó libsi Európával, az egészséges, fiatal népeké a jövő, hulljon a férgese, ne féljünk a vértől, azzal mossuk tisztára az elpuhult Nyugat fertőzte izéinket. Szóval vissza az igazi gyökereinkhez, van mire támaszkodni Szapolyaitól Szálasiig, akik a tisztogatás nagymesterei voltak.
Egyszóval semmi Petőfi és Talpra magyar, ne a gyengéket és a demokráciát, a szabadságot ünnepeljük, hanem a vér és a talaj bajnokait, ne a sebek vakarását, hanem a hatalom akarását magasztaljuk, és legyünk rabok, az erő és a siker, a vér és a talaj, a Nagy Testvér rabjai.
