– A Cinema Niche eddig olyan filmeket hozott el a magyar közönségnek, mint David Lynchtől a Tűz, jöjj velem, Frank Caprától Az élet csodaszép vagy Luc Bessontól A nagy kékség, de vannak a műsorban alig ismert alkotások is. Hogyan jött az ötlet, hogy elindítsák a vetítéssorozatot?
Donáth Péter: 2013-ban fogant meg bennem, hogy vetítsünk le olyan filmeket, amelyeket nem vagy csak ritkán szoktak moziban játszani. Akkoriban a Bognár Péter kollégámmal együtt indított, magyarhangya nevű filmforgalmazó csapatban dolgoztam, mely főleg dokumentumfilmeket mutatott be, és ami nem fért bele a repertoárba, azt a 2016-tól indított, Cinema Niche nevű programban vetítettük le. Először a Corvin Moziban, aztán a Bem és a Toldi mozikban, majd évekig szüneteltünk, mígnem 2022-ben megkeresett Rév Dani, aki meggyőzött, hogy jó ez projekt, és újra kellene kezdeni.
Rév Dániel: Nekem is vannak különleges filmélményeim, amiket meg akartam mutatni a barátaimnak, majd másoknak is. Illetve be akartam bizonyítani, hogy érdemes azokat moziban nézni, hiszen az közösségi élményt nyújt.
– Miért jó moziban filmet nézni? Azon túl, hogy nagyvásznon látjuk a történeteket.
R. D.: Mert egészen más élmény, mint otthon, a tévé előtt ülni. Nekem teljesen átkapcsol az agyam, amikor belépek egy moziterembe. Olyan világba kerülök, amit a mozgókép szeretne elmondani nekem. Teljesen belemerülök a filmbe, egy immerzív élményt kapok. Ezzel szemben ha otthon nézek valamit, akkor eszembe juthat, hogy kimegyek a konyhába és csinálok egy szendvicset, vagy válaszolok egy üzenetre. A moziban nincs erre lehetőség, vagy legalábbis nem úgy, ahogy otthon. Mindez belekényszerít abba, hogy átadd magad a filmnézés érzésének, ami földöntúli élmény is lehet.
D. P.: Igyekszünk is olyan különleges filmeket válogatni, amiket ha megnézel, akkor lehet, hogy megváltoztatják az életedet vagy a nézőpontodat valamiről. Otthon, amikor sorozatot néz az ember, csak darálja az epizódokat, és a következő percben már nem is emlékszik arra, mit látott.
De ha elzarándokolsz egy moziba, beülsz a sötétbe, felkészíted a lelked, vagy valaki felkonferálja a filmet, vagy csak végignézed az előzeteseket, majd egyszer csak elindul a film, akkor ez a várakozás egy különös, transzcendens állapotba helyez téged, ami jobban kinyitja az érzékszerveidet.
– A filmeket nemcsak digitálisan, de 35 milliméteres kópiáról is vetítik. Miben jelent ez más élményt?
D. P.: Érezhetően mást, mert manapság annyira sok a digitális információ, hogy egyszerűen minden, ami kézzelfogható, az nagyobb súllyal esik a latba. Közelebb van ahhoz a valósághoz, ami körbevesz. Vagyis nem digitális, és nem bináris kódból, egyesekből és nullákból áll, hanem valami megfogható.
R. D.: A 35 milliméteres vetítésen a film anyagiságát érezni. Ezért minden alkalommal más élmény egy ilyen kópiát látni, hiszen az mindig változik, például belekerül egy kosz, egy karc, ezért a szalag is együtt öregszik a filmmel.
– Milyenek manapság a mozilátogatási szokások?
R. D.: A Covid után mindenki attól félt, hogy az emberek távol maradnak a mozitól, de ez az elképzelés mára megdőlt. A közönség visszatért, és most nagyjából annyian néznek moziban filmeket, mint a pandémia előtt. A Covid ebből a szempontból nem volt paradigmaváltás.
A Cinema Niche vetítésein pedig azt látjuk, hogy Budapesten van ezer-ezerötszáz ember, akiket kifejezetten érdekelnek a hardcore művészfilmek, amiket mi elhozunk nekik. Reméljük, hogy már elértük a főváros szerzői filmes rajongóinak nagy részét, akik voltak már egy-két vetítésünkön, és ez meghozta a kedvüket ahhoz, hogy újakra jöjjenek el.
Magyarországon azonban sajnos nincs meg az a széles közönség, amely elmenne megnézni azokat a művészfilmeket, melyeket Franciaországban vagy Angliában országosan forgalmaznak. Aki itthon elmegy egy vidéki vagy fővárosi moziba, az konvencionális, úgymond hollywoodi sémákból építkező történetekre vágyik. Lehet, hogy egyesek néznek európai filmeket is, de azok is inkább francia vígjátékok. Mi viszont, ahogy a Cinema Niche név is mutatja, megmaradunk a niche, vagyis a keveseket érdeklő rétegfilmek mellett.
– Mivel érik el, hogy sokan látogassák a vetítéseket?
R. D.: Azzal, hogy ha valaki meghallja a Cinema Niche nevet, akkor tudja, hogy a mi vetítéseinken különleges élményben lesz részük. Még akkor is, ha semmit sem tudnak a filmről. Áprilisban például egy grúz alkotást fogunk vetíteni, aminek az emberek nem fogják ismerni a rendezőjét, se a színészeit, és a sztorija sem lesz egyből megkapó. Én viszont azt remélem, hogy mégis sokan lesznek a vetítésen, mert a Cinema Niche brandet mi igyekeztünk úgy felépíteni, hogy a névről az embereknek egyből valami minőségi jusson eszébe. Ugyanezt a hozzáállást akartuk átültetni egy fesztiválra is, ezért tavaly ősszel megrendeztük a Corvin Moziban az első Budapest International Film Festivalt (BIFF) is.
– Ez miben különleges más hazai fesztiválokhoz képest?
R. D.: Olyan, főleg új, külföldi, egész estés játékfilmeket hozunk el, melyeket nem feltétlenül ismernek az emberek, de akárcsak a Cinema Niche esetében, a fesztivál neve garanciát jelent a minőségre, így a nézők anélkül is beülnek a filmekre, hogy tudnák, mire számíthatnak. Ezzel lehet becsábítani őket a különleges művekre. Hasonlóan működik az A24 nevű amerikai független cég, amely sok művészfilmet forgalmaz, az emberek fejében pedig ez a név összekötődött egy minőségi garanciával. Tudják, hogyha tőlük választanak filmet, akkor szerzői alkotást fognak kapni, ami egy kicsit darkos, sötét hangulatú lesz. Lehet, hogy nem ismerik az adott mű rendezőjét, sem a sztoriját, de mivel tudják, hogy A24-műről lesz szó, ezért az valószínűleg stílusos lesz.
D. P.: Az általunk szervezett BIFF másrészt az egykori Titanic Nemzetközi Filmfesztivál szellemi örököse, amely hosszú évekig mutatott be Budapesten különleges külföldi filmeket a magyar közönségnek. Azért is érezzük, hogy szellemi örökösök vagyunk, mert a Titanic egykori igazgatójának, Horváth Györgynek a fia, Horváth Kristóf is segít nekünk a szervezésben.
– Milyen más filmes programokat rendeznek még?
R. D.: Én a Budapest Filmnél is dolgozom, melynek mozihálózatán belül is szervezünk vetítéseket – elsősorban Nagy Balázs kollégám felügyeletével, aki a cég műsorosztását is vezeti. Az úgynevezett Sci-fi csütörtökön például egy-egy klasszikust vetítünk le, mint a Brazilt, a Sztalkert és az E.T.-t. Nemrég pedig véget ért a Puskin Moziban a Milos Forman-életműsorozatunk, és hamarosan Stanley Kubrick filmjeit kezdjük játszani a Művész moziban. Illetve igyekszünk magyar filmeket is újra bemutatni, hogy ne csak a Budapesti Klasszikus Film Maratonon lehessen azokat látni. Kéthetente fogunk a Kino nevű moziban Kádár-kori szatírákat játszani, amelyeket Gelencsér Gábor filmesztéta, az ELTE Bölcsészettudományi Karának docense fog bemutatni. A repertoárban van a Pókfoci, az Egészséges erotika, a Gyerekbetegségek és az Ismeri a szandi mandit? is.
Donáth Péter (a képen balra) 1987-ben született Bukarestben, erdélyi szüleivel háromévesen költözött Magyarországra. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett film- és televíziórendezés szakon idén, előtte 2020-ig filmbemutatással foglalkozott a magyarhangya és az ELF Pictures nevű filmforgalmazó csapatokban. Ebédszünet című első rövidfilmje a 44. Magyar Filmszemle kisfilmes versenyprogramjának különdíját nyerte el.
Rév Dániel 1998-ban született Budapesten, az ELTE BTK-n tanult film alapszakon, majd elköltözött Londonba, ahol elvégezte a filmprogramming nevű mesterszakot, amely segített neki abban, hogy filmek bemutatásával foglalkozzon. Dolgozott a Raindance nevű angol filmfesztiválon mint filmválogató, 2025 óta pedig a Budapest Film filmforgalmazásáért felel. 2022-től mindketten a Cinema Niche programjait szervezik, tavaly óta pedig a Budapest International Film Festival programigazgatói.
