Bob Dylan;képgaléria;

Bob Dylan, a modern dal apostola

Pontosan 63 évvel ezelőtt, 1963. március 19-én jelent meg Bob Dylan debütáló albuma, ezen a néven és címmel, a Columbia Records gondozásában. A Robert Allen Zimmermanként, egy minnesotai bányászvároskában született, ma 83 éves amerikai énekes dalszerző épp húszéves volt ekkor, alig egy évvel korábban költözött fel New Yorkba. Szerette a rádióból szóló bluest, folk-rockot és Dylan Thomas verseit, autodidakta módon tanult zongorázni, gitározni és szájharmonikázni, aztán beszippantotta a nagyvárosi élet és a politikai aktivizmus.

Pályafutása egy folyton visszatérő főnixmadár ciklikusságát idézi: az évekig tartó elvonulások után mindig termékeny alkotói időszakok, hosszas turnésorozatok következtek. Máig több mint 125 millió lemezt adott el, minden idők egyik legsikeresebb zenészeként Oscar-, Golden Globe- és tizenegy Grammy-díjat kapott. 2016-ban neki ítélték az irodalmi Nobel-díjat (az első zenészként kapta meg), új irodalmi kifejezésmódjai miatt. Dylan azonban, örök lázadóként, nem ment el az átadóra, helyette egy életnagyságú papírmasé figurát állítottak a stockholmi szálloda elé, ahol megszállt volna.

A zene az emberi kultúra legősibb részét képezi, tulajdonképpen egyidős vele. Az emberiség kultúrtörténetének archaikus eleme, amely a sámánok által tartott szertartásokban gyökerezik. Akár az istenekkel történő kapcsolatfelvétel sikerességét igyekeztek befolyásolni, akár módosult tudatállapotba akartak kerülni elődeink a ritmusos dobolással, ez a rituálé mélyen beépült az emberi tudatba. A zene fontosságát az emberi kultúrában szintén tükrözi, hogy beszélt nyelvtől függetlenül az emberek 95-97 százaléka szereti, a fennmaradó rész ún. zenei anhedonista, valószínűleg neurobiológiai okokból immúnis rá. A hanghullámok gyógyító ereje szintén tudományosan is bizonyított, aminek háttere talán pont ebben az ősi kapcsolatban rejlik. És hogy mi miatt is hatnak a hangok a testünkre?