A nyugdíjak – legalábbis egy jelentős részük – valóban igen alacsonyak. 20,5 ezer fő nyugdíja nem több 40 ezer forintnál, 40,3 ezer fő nyugdíja 40 és 60 ezer forint között van. Közel 200 ezer azoknak a száma, akiknek a nyugdíja nem haladja meg a 100 ezer Ft-ot. Legfeljebb 160 ezer Ft-os nyugdíjban pedig 712,5 ezren részesülnek.
A következőkben megkísérlem röviden összefoglalni a jelenlegi – korábban és most is igen bonyolult – nyugdíjrendszer főbb jellemzőit, majd felhívom a figyelmet néhány olyan összefüggésre, amelyek érdemben befolyásolják egy esetleges változtatás irányát, végül megfogalmazok néhány olyan javaslatot, amelyet bármilyen kormány, sőt, akár a társadalom is magáénak vallhat.
A jelenlegi rendszer főbb vonásai
A nyugdíjak mértékét két fontos szabály határozza meg: az egyik az induló nyugdíjak megállapítása – azaz mennyi lesz a nyugdíjunk, amikor nyugdíjba vonulunk. Ezt követően pedig az a fő kérdés, hogy évenként hogyan változik a már megállapított nyugdíj. Az induló nyugdíj nagysága lényegében két tényezőtől függ: egyrészt az életkeresettől, pontosabban az 1988-tól számított azon nettó – tehát a személyi jövedelemadóval (SZJA) és a járulékokkal (jelenleg 18,5 százalék) csökkentett – keresetek átlagát kell meghatározni, amelyek után a járulékokat befizették (ezt nevezzük nyugdíjalapnak), másrészt a szolgálati időtől.
A számítások során azonban háromféle korrekcióra is figyelemmel kell lenni. Mindenekelőtt számolnunk kell azzal, hogy régebben a keresetek sokkal alacsonyabbak voltak. Például 1992-ben az egy főre jutó bruttó átlagkereset 22 294 Ft volt. Ezért a korábbi évek kereseteit meg kell szorozni az átlagkeresetek időközben bekövetkezett növekményével. Ezeket a szorzószámokat minden évben egy kormányrendelet tartalmazza. Két további szabály pedig a kiugróan magas kereseteket, illetve az ebből következő igen magas nyugdíjak kialakulását korlátozza. Az egyik az ún. járulékplafon (ezt a kormány 2013-ban megszüntette), ami azt jelentette, hogy az ún. plafon feletti kereseteket egyáltalán nem lehetett figyelembe venni nyugdíjalapként, igaz, hogy ez után a járulékot sem kellett befizetni. Másfelől létezik az ún. degresszió, ami azt jelenti, hogy a nyugdíjalap számításakor (egy 2012 óta létező szabály szerint) a 372 és 421 ezer Ft közötti keresetrésznek csak a 90, a 421 ezer Ft feletti keresetrésznek pedig csak a 80 százalékát lehet figyelembe venni. Említést érdemel. hogy ezt a két küszöbértéket a kormány 2012 óta nem módosította, azaz nem emelte meg, ami által ez évről évre egyre nagyobb keresetrészt érint. Az így megállapított nyugdíjalap még nem egyenlő az induló nyugdíjjal, a nyugdíj nagysága ugyanis a szolgálati időtől is függ. A szolgálati időt lényegében a munkaviszonyban, illetve az annak megfelelő jogviszonyban eltöltött idő adja ki. A nyugdíjat pedig a nyugdíjalap és a szolgálati időtől függő szorzó szorzata határozza meg. Például 20 év szolgálati időnél ez a szorzó 53 százalék, 40 év után 80 százalék. A szolgálati időbe a felsőfokú képzésben eltöltött időt is be kell számítani, de öregségi nyugdíj esetén csak az 1998. január 1-je előtti tanulmányok vehetők figyelembe.
Csak átmeneti segítség a legszegényebbeknek a 13. havi nyugdíj, valós megoldást nem nyújt számukraA nyugdíjak évenkénti változását Magyarországon az árak, illetve a keresetek változásához kötötték. 1993-tól az átlagkereset éves növekményével megegyező mértékben emelték a nyugdíjakat. 2000-től az átlagkereset mellett az árak változását, azaz az inflációt is figyelembe vették (ún. vegyes indexálás). Ez azt jelentette, hogy a nyugdíjemelés 50 százalékban az inflációtól, 50 százalékban pedig a keresetek növekményétől függött (svájci indexálás). Mivel a keresetek reálértéke általában emelkedik, ezért a nyugdíjak reálértéke is fokozatosan növekedett. 2010 óta a nyugdíjak csak az inflációval megegyező mértékben emelkednek.
A nyugdíjkorhatár a korábbi nők 55, illetve férfiak 60 évéről 2009-ben egységesen 62 évre nőtt, majd 2022-re fokozatosan 65 évre emelkedett.
2002-ben bevezették a 13. havi nyugdíj fizetését, amit 2009-ben – a világgazdasági válság miatt – felfüggesztettek, és csak 2021-ben egy negyed havi nyugdíj kifizetésével, majd 2022-től teljes egészében ismét bevezették. Ugyancsak 2009 óta létezik az ún. nyugdíjprémium, amelyet akkor fizetnek, ha a GDP növekedése eléri a 3,5 százalékot. E fölött minden 1 százalék 20 ezer Ft egyszeri kifizetést ér, de csak maximum 7,5 százalékos GDP-növekedés vehető figyelembe, azaz a nyugdíjprémium maximuma 80 ezer Ft lehet.
Néhány elvi meggondolás
1. Az inflációnak különleges jelentősége van, hiszen ezzel a mértékkel emelik minden évben a nyugdíjakat. A KSH kidolgozott módszertan alapján havonta figyeli bizonyos termékek és szolgáltatások árainak a változását, illetve meghatározza ezeknek a termékeknek és szolgáltatásoknak az arányát a teljes fogyasztáson belül. (Ezt nevezik fogyasztói kosárnak.) A havonta közölt adatokból negyedéves, éves stb. árváltozásokat is számolnak. A KSH által közölt inflációs adatok tehát értelemszerűen átlagos mértéket jelentenek, amelytől az egyes emberek személyes (senki által nem mért, de rendszeresen emlegetett) árindexe („inflációja”) eltérhet és általában el is tér. Ennek nagy jelentősége van, ha a mai inflációkövető rendszert vizsgáljuk.
A nyugdíjasok járandóságát minden év januárjától emelik a várható inflációnak megfelelő mértékben, vagyis itt egy időbeli eltolódást figyelhetünk meg: az éves várható inflációról a megelőző évben döntenek a költségvetési törvényben, azonban a tényleges éves szintű infláció csak az emelést követő év januárjában lesz pontosan ismert. Így pl. 2024-ben a költségvetési törvényben 2025-re 3,2 százalékos éves inflációt határoztak meg, a pontos mértéket azonban csak 2026 januárjában ismerjük meg. Ez a módszer így kockázatokkal jár, hiszen pl. 2022-ben 0,3 százalékponttal, 2023-ban 1,2 százalékponttal nagyobb lett az infláció a tervezettnél, így a nyugdíjak emelésénél is, amit a kormányzat utólag sem térített meg. 2024-ben viszont a 6 százalékra tervezetthez képest csak 3,7 százalékos lett az éves infláció, vagyis ebben az évben a nyugdíjasoknak kedvezett a szerencse. Éppen ezért a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) több alkalommal kezdeményezett egy végelszámolást, de ettől a Pénzügyminisztérium elzárkózott.
A nyugdíjak emelésekor elvi fontosságú kérdés, hogy a mértéke hogyan viszonyul az inflációhoz. Ha ugyanis azt vizsgáljuk, hogy egy nyugdíjas személyes fogyasztásának az árai hogyan alakulnak, és feltételezzük, hogy a nyugdíj teljes összegét elkölti, megállapítható, hogy amennyiben pl. az ő inflációja 5 százalék, és ezzel egyidejűleg nem változik a nyugdíja, a nyugdíjából ugyanazt a mennyiségű, összetételű árukat és szolgáltatásokat már nem tudja megvásárolni. Ahhoz, hogy továbbra is meg tudja őrizni az életszínvonalát, azaz a korábban vásárolt árukhoz és szolgáltatásokhoz hozzájusson, az inflációval megegyező nyugdíjemelés szükséges. A nyugdíjak inflációval megegyező mértékű emelését ezért helyesebb korrekciónak nevezni, hiszen ez az emelés semmilyen többlet-fogyasztást nem hoz: ugyanazt fogyasztja, csak többet kell fizetnie érte. Mindezt azért érdemes hangsúlyozni, mert a nyugdíjak összegének évenkénti változását a kormány és a közvélemény is emelésként könyveli el. Valóságos emelésnek csak az inflációt meghaladó emelést tekinthetjük, hiszen csak ekkor lehet a kapott nyugdíjért több árut és/vagy szolgáltatást vásárolni.
„A szegénységünk nem a mi szégyenünk” – Inkább óvakodnak a házfelújítástól a vidéki magyar nyugdíjasokA nyugdíjkiadásokat az éves költségvetési törvényben tervezik meg. Ennek nagysága azonban nem a költségvetés készítőitől függ, számukra ez valójában adottság, mert a nyugdíjkiadásokat egy másik, a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló, 1997. évi LXXXI. számú törvény határozza meg, amit mindenképpen ki kell fizetni, akármekkora összeget is állítanak be a tervezők. Ennek megfelelően, ha a munkáltatók és a munkavállalók által befizetett járulékok a szükséges összeget nem fedezik, a költségvetés a hiányzó részt – ami jelenleg a GDP 2 százaléka – automatikusan pótolja. Ebből az is következik, hogy pl. a 13. havi nyugdíj kifizetéséről nem kell évenként dönteni, a miniszterelnöknek nem kell a pénzügyminisztert „rábeszélnie”, hogy az idén is fizessék ki ezt a járandóságot, mert ez a törvény alapján kötelező. Ahhoz, hogy ne fizessék ki, törvényt kellene módosítani, azaz ezt a kötelezettséget törölni kellene a törvényből, ami totálisan ellentétes lenne a kormány nyugdíjakról hirdetett felfogásával (propagandájával). Az a gyakran elhangzott állítás sem reális, amit egyes fiatalok állítanak: nekünk már úgysem lesz nyugdíjunk, nem vagyok érdekelt a járulékok befizetésében. Döntés (természetesen nem következmények nélküli) kérdése, hogy mekkora nyugdíjat akarunk fizetni és ehhez milyen bevételi forrásokat teremtünk meg. A finanszírozás megteremtése valójában nem nyugdíj-, hanem költségvetés- és adópolitikai kérdés.
2. Amikor a nyugdíjrendszer változtatására teszünk javaslatot, mindig figyelemmel kell lenni ennek költségvetési hatására. Itt nemcsak az a kérdés, hogy a járandóságok emelése mekkora kiadástöbbletet okoz, hanem azzal is számolni kell, hogy rengeteg más, hasznos javaslat is jól megindokolható. Így az idősek számára nemcsak a megfelelő nyugdíj, de pl. az egészségügyi ellátások, a házi gondozás vagy éppen a bentlakásos intézmények elérhetősége, ára is döntő fontosságú lehet. Az egyes, amúgy értelmes, hasznos célok, feladatok minden évben kiélezett „versenyt” folytatnak azért, hogy bekerüljenek a költségvetésbe. Ezeknek a céloknak, feladatoknak a nagysága sokszorosa a költségvetésben rendelkezésre álló szabad döntésű forrásoknak, vagyis csak egy kisebb részük teljesíthető azonnal. Éppen ezért amikor megfogalmazzuk a megvalósítani kívánt javaslatainkat, számolnunk kell azzal, hogy a cél elérésének sebessége az éves költségvetési törvény lehetőségeitől függ – nem minden valósítható meg azonnal.
(Herczog László írásának második, Javaslatok a nyugdíjrendszer változtatására című része egy hét múlva, a Szép Szó következő számában jelenik meg)
