A Thália Színházban Görög László rendezésében a Fehér babák című Cseh Tamás-est szintén arra vállalkozik, hogy az egykori előadót, énekest megidézve a dalokból színházat teremtsen. Nagyrészt ez sikerül is. Az előadás díszlete egy vasúti várót, restit mutat. A színészek balon kabátban, a zenészek saját ruhában a színpadon. Az elején, mint egy keretet adva a Budapest című dal. Azonnal belecsöppenünk a hetvenes-nyolcvanas évek Budapestjébe és Cseh Tamás ma is népszerű dalaiba. Kapunk videóbejátszásokat is - a produkció egyik fontos kuriózuma – a hatalmas színpadi monitoron Cseh Tamás édesanyja és felesége, valamint a dalszövegeket jegyző Bereményi Géza beszél az énekesről. Ezek egyfajta beékelődésekként, kiegészítésekként működnek a dalok között. Mindig hozzáadnak valamilyen személyes momentumot a Cseh Tamás mítoszhoz és persze a dalokhoz is. Utóbbiakból pedig többször is színházi jelenet születik. Az egész olyan, mint egy régebbi színvonalas, minőségi orgánum. Fellapozzuk és egyre inkább magával ragad a benne lévő produktumok hangulata, rezdülése, mélysége. Cseh Tamás dalai is így hatnak a nézőre. Nyilvánvalóan mindenkit más érint meg leginkább. De azt hiszem abban megegyezhetünk, hogy nagy élmény újrahallgatni a címadó Fehér babák, a Légy ma gyerek, a Csönded vagyok, a Jobbik részem, vagy a Születtem Magyarországon című szerzeményeket. Új színeket hoz Rakonczai Viktor hangszerelése és a hét tagú zenekar laza, de mégis hatásos és avatott jelenléte a színpadon. A Thália Színház színészei – Czakó Julianna, Gubás Gabi, Hevesi László, Jámbor Nándor, Katona Péter Dániel, Molnár Piroska, Szabó Győző, Udvarias Anna, Vida Péter és Zayzon Zsolt – képesek magukra szabni a dalokat.
Nagyon fontosak a bejátszásokban megszólaló Bereményi Géza bölcs és önreflexív gondolatai. Ő képes rálátni kívülről is az alkotói folyamatra. Nem mellesleg elmondja, hogy ezek a dalok akkor is megmaradnak, ha ők már nem lesznek. Szerencsére ő még most is köztünk van. A dalok által pedig Cseh Tamás is.
Infó: Cseh Tamás-Bereményi Géza: Fehér Babák – Színházi est Cseh Tamás és Bereményi Géza dalaival Thália Színház. Rendező: Görög László