kórház;távozás;tüdőgyulladás;Ferenc pápa;lábadozás;

Ferenc pápa 2025. január 6-án a vatikáni apostoli palota ablakában

Ferenc pápát vasárnap kiengedik a kórházból

A kétoldali tüdőgyulladásból lábadozó katolikus egyházfőről szóló jó hírt a római Gemelli-kórház igazgatója közölte.

Ferenc pápát vasárnap hazaengedik a római Gemelli-kórházból – jelentette be Sergio Alfieri, az egészségügyi intézmény igazgatója a szombat esti sajtótájékoztatóóján. Kiemelte, hogy Ferenc pápának legalább két hónap pihenésre és rehabilitációra lesz szüksége még. A 88 éves katolikus egyházfő február 14-én légzési nehézségekkel került kórházba, kétoldali tüdőgyulladást állapítottak meg nála, azóta is a klinikán ápolták.

Ferenc pápa orvosai – hívja fel a figyelmet az AP amerikai hírügynökség – a legutóbb február 21-én adtak hasonló sajtótájékoztatón személyesen tájékoztatást a katolikus egyházfő egészségi állapotáról. 

Sergio Alfieri

Amint arról lapunk is beszámolt, a Vatikán korábban kiadott szombati közleményében tudatta, hogy Ferenc pápa vasárnap dél körül szeretne a kórház ablakán kitekintve üdvözletet és áldást küldeni. Orvosai úgy vélik, hogy a betegséget kordában tartják – állapotát két hete stabilnak vagy javulónak írják le –, azonban továbbra is lábadozik. Ekkor még azt sem tudták megmondani, hogy mikor hagyhatja el a kórházat.

Victor Fernandez bíboros pénteken nyilatkozott arról, hogy noha lassan visszanyeri erejét, időbe telhet, amíg Ferenc pápa „újra megtanul beszélni”, miután kórházi tartózkodása alatt hosszan tartó oxigénterápiára szorult.

A pozsonyi kormány illetékesei helyben tanácskoztak, majd döntöttek, a medvei, nyáradi és bakai gócpont 3 kilométeres körzetében végeznek a szarvasmarhákkal, a sertésekkel, a kecskékkel és a juhokkal.