Karácsony Gergely;átutalás;Rákosrendező;Budapesti Közművek;

Korábbi felvétel

A BKM utalta a 12,7 milliárdot, Karácsony Gergely pedig közölte, hogy Rákosrendező a budapestieké

A főpolgármester szerint a szemét, amelyet az állam hordott oda, az az államé, és az államnak kell elszállítania vagy fizetni érte.

Karácsony Gergely főpolgármester nem sokkal hétfő délután két óra elött Facebook-posztjában közölte a főváros lakóival az örömhírt: „12 734 387 060 forint átutalva, Rákosrendező a budapestieké.” Budapest vezetője ugyanakkor felhívta mindenkinek a figyelmét, hogy a tulajdonszerzés után még legalább két hónap, míg birtokba vehetik a területet. – Akkor – és nem előbb – tudjuk elkezdeni a terület rendbetételét. Ami sürgető, mert több jelzést is kaptam arról: az állam még az elmúlt hetekben is szemétlerakónak használta a budapestiek új tulajdonát – tette hozzá.

A főpolgármester kiemelte, a Budapesti Közművek délelőtt utalta át a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő számlájára Rákosrendező vételárának első részletét. Megismételte, amit már korábban sokszor nyilatkozott, hogy Budapest az adásvételi szerződésbe lép be, és abból a magától értetődő tényből indul ki: ami járt volna az arab milliárdosnak, az jár a budapestieknek is.

A birtokba kerülést megelőzően azonban 60 napon belül az önkormányzatnak meg kell állapodnia a MÁV-val a használati megosztásról. Ezt követően, egy újabb hónapon belül kerülhet a terület a főváros birtokába. Karácsony megjegyezte, azért fontos újra és újra tisztázni ezt a jogi menetrendet, mert már „megérkeztek az egységsugarú trollok” a maguk éleslátásával: órák óta Budapesté a terület és még mindig tele van szeméttel. Erről a főpolgármester azt is világossá tette, hogy a magyar jogszabályok világosak: a szemét, amelyet az állam hordott oda, az az államé, és az államnak kell elszállítania vagy fizetni érte.

„A tisztázás után jöhet a megállapodás a kármentesítésről is, na meg az állami közlekedési beruházásokról is. Rajtam nem fog múlni. Hosszú folyamat, bizonyosan nem lesz vitáktól mentes, de Rákosrendező kapcsán a legfontosabb már eldőlt: a terület a magánérdekek helyett a közérdeket, Budapest jövőjét fogja szolgálni” – szögezte le Karácsony Gergely.

Feljelentést tettek garázdaság és súlyos testi sértés miatt.