tüntetés;felelősségrevonás;halálos tűzeset;Észak-Macedónia;

Ezrek tüntettek Észak-Macedóniában a halálos klubtűz felelőseinek felkutatásáért

A belügyminiszter korábban azt közölte, hogy a klub nem rendelkezett működési engedéllyel, működését „a lefizetések és a korrupció” tették lehetővé. 

Több ezren tüntettek Észak-Macedóniában hétfő este a nyolc nappal korábbi, 59 halálos áldozatot követelő klubtűz felelőseinek felkutatását követelve, illetve az országos korrupció felszámolása ellen.

A tiltakozók „Ki a következő (áldozat)?”, „A korrupció öl”, „Mennyi kenőpénzzel hozhatók vissza az áldozatok”, és „A rendszer legyen a következő” feliratú transzparensekkel vonultak az észak-macedón főváros, Szkopje utcáin.

Az észak-macedóniai Kocsaniban március 16-án hajnalban gyulladt ki az egyik szórakozóhely. A tűzben 59 ember vesztette életét, további 155 pedig megsérült. A helyi ügyészség tájékoztatása szerint a szórakozóhelyen számos szabálytalanságot észleltek: az épületben csak két tűzoltókészülék volt, a vészkijárat be volt zárva, egy hátsó ajtó szintén, és belülről nem volt kilincs. Az egész hely tele volt gyúlékony anyagokkal, emellett engedély nélkül használtak pirotechnikai eszközöket zárt térben.

A belügyminiszter közölte, hogy a klub nem rendelkezett működési engedéllyel, működését „a lefizetések és a korrupció” tették lehetővé. Hozzátette: a korábbi hasonló esetekkel ellentétben, ebben az esetben minden felelőst meg fognak nevezni, és mindenkit felelősségre fognak vonni.

Az üggyel összefüggésben letartóztatták Kocsani korábbi polgármestereit, de a koncert főszervezőjét is, aki a belügyi tárca vezetője szerint közvetlen módon tehető felelőssé a tragédiáért, míg a 34 gyanúsított között szerepel egy korábbi illetékes államtitkár, valamint a védelemért felelős igazgatóság korábbi vezetője és néhány munkatársa, illetve hét rendőr. Az elégedetlenségekre reagálva az ellenzéki, baloldali Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) Pancse Toskovszki belügyminiszter lemondását követelte. 

Az érintett Signal-csoportban a jemeni húszik ellen légicsapások terveit vitatták meg, a Fehér Ház vizsgálatot indított az ügyben.