A végén 1-1-percben foglalta össze mondandóját a két politikus.
Takács Péter köszönetet mondott a vitáért, szerinte Kulja Andrástól kevés konkrétum hangzott el, miként az általában a Tisza Párt részéről jellemző. Azt várta volna hogy az ellenzéki formáció elhozza az egészségügyi programját - mondta, mire Kulja András visszakérdezett, hogy a Fidesznek van-e programja. Mint mondta, empátiával van az egyéni sorsok iránt. Állítása szerint számos helyen bemutatták az Orbán-kormány egészségügyi elképzeléseit, várja Kulja Andrást az összes szakmai fórumon, ahol látni fogja, hogy milyen intenzív párbeszédet folytatnak az illetékesekkel.
Kulja András abban bízott, hogy az államtitkár legalább a záró beszédben megemlíti kicsit az embereket. Ehelyett puszta számokkal és excel-táblákkal dobálózott. Elmondta, hogy a Tisza Párt a szakdolgozókkal közösen fogja kialakítani az egészségügyi programját, amelyen már több mint fél éve dolgoznak. Megcsinálták a problématérképet, megkérdezték az embereket - jelezte. Ezért a szakmai javaslatokat figyelembe véve fognak felépíteni Magyarországon egy jó egészségügyi rendszert - ígérte.
Zárásképpen Rónai Egon műsorvezető örömét fejezte ki, hogy végre volt egy szakmai vita, Takács Péter pedig kilátásba helyezte, hogy szívesen folytatja a vitát az MCC Feszten.
