– Mi motiválja, hogy több fórumon is felvilágosítsa jogi és egyéb kérdésekről a lakosságot?
– Kettős a motiváltság. Egyrészt van bennem egy erős közléskényszer. Édesapám újságíró volt egykor a Kelet-Magyarországnál, édesanyám pedig történész. Állandóan kattogott az írógép otthon. Apám még az ötös fogalmazásomat is újra átnézte, tanácsokat adott. Így aztán fő kifejezési eszközöm az írás. A másik tényező, hogy a mai napig minden érdekel, folyamatosan vadászom információkra. Amikor eljött a blogok világa, ahol bárki kitrombitálhatta, amit akar, berántott. De csak pár éve jutottam odáig, hogy sokan olvassák, amit írok, és befolyásolni tudjak vele közgondolkodást. Aztán 2017-18 táján úgy döntöttünk néhány barátommal, hogy nyitunk egy Facebook-oldalt (a Diétás Magyar Múzsa, melynek jelenleg 60 ezer követője van – a szerk.). Egy idő után fel kellett ismernem, hogy ha közéleti hírekről elmondom a véleményem, csak egy vagyok a sok közül.
A magyar közéleti beszéd amúgy is nagyon leegyszerűsödött, szinte meg lehet jósolni a szekértáborok reakcióit.
Kiderült, hogy ha jogi szempontból reagálok eseményekre, akkor érkezik a legtöbb pozitív visszajelzés. A könyvíráshoz az vezetett, hogy úgy látom, jól képzett magyar értelmiségiek is teljesen vakon, tájékozatlanul barangolnak az államigazgatás, a kormányzás területén, nem ismerik pontosan az intézmények funkcióját, működését, kapcsolódásaikat.
– Alighanem én is közéjük tartozom. Mekkora szerepe van ebben, hogy a jog teljesen hiányzik a közoktatásból?
– Biztos jó lenne, ha tanítanák általános vagy középiskolában, de már így is telített a tanterv. Más kérdés, hogy mivel, de nem vagyok oktatási szakember.
– Miközben olvassuk a jó kormányzásról szóló intelmeit, kiderül, milyen bonyolult rendszerről van szó. Ha meggondolatlanul belenyúlunk, nagy zűrzavarok keletkezhetnek.
– Jelenleg világtrend, valóságos mainstream, hogy megjelennek politikai erők, amelyek azonnali megoldásokat ajánlanak, miközben vannak olyan hagyományok, amelyek áthatják egy-egy állam működését. Amerika most attól szenved, hogy szociálpolitikát kellene csinálni, legalább tagállami szintű menedzseléssel, miközben az egész ország arra épül, hogy ne legyenek nagy állami beavatkozások. Nálunk meg fordított a helyzet: nem tudunk szabadulni attól a rendszertől, szemlélettől, amelyet a Habsburgok tanítottak meg nekünk.
– Mi jót vertek a fejünkbe?
– A közép-európai államszervezési hagyományt. Nagyjából Mária Terézia korától épült ki a modern magyar államszervezet, amely leváltotta a rendiséget, és keményen tartja magát. Még a Tanácsköztársaság népbiztosai sem szabadultak meg a korábbi struktúráktól. Amikor elém kerül egy csehországi nyomozás anyaga, bár egyáltalán nem tudok csehül, mégis otthon vagyok benne. Ugyanazon az oldalon van táblázatban a bűnügyi költségek összesítése, két lappal odébb jön az egészségügyi embléma, alatta egy igazságügyi orvosszakértői vélemény. Ha bármi probléma van, ehhez a hagyományhoz nyúl vissza minden kormány: álljon fel egy hatóság, kérjen be jelentéseket, vegyen fel nyilvántartást, csináljon intézkedési tervet, és elkezdenek vonalazni papírokat, mintha a XIX. század végén a magyar királyi államvasutak szénkészletezését kezelnénk.
– Egy bürokratikus alkotmányos monarchia hagyományai bizonyára a szocialista korszak centralizmusához is jól illettek.
– 1956 után Kádárék is rájöttek, hogy ebben a keretben nagyon jól lehet kormányozni. Meg lehet benne szervezni a téeszesítést meg minden mást. Nem mondom, hogy ma is el kell fogadni, de szétverni, figyelmen kívül hagyni kulturális örökségét komoly hiba. Főleg akkor, ha a változtatások mögött nem átgondolt koncepció áll, hanem csupán annyi, hogy egy kormány nem bízik igazán az embereiben, az igazgatási apparátusban.
Pedig jobb lenne hagyni az embereket dolgozni. Nem politikai kérdés, hogy az oktatásért felelős minisztérium megszervezze a tankönyvek beszerzését, kiosztását. Hogy mi legyen a tankönyvekben, esetleg az. Eljutottunk odáig, hogy minden politika.
Megszüntették az önkormányzatok, az alsó fokú közigazgatási szintek önállóságát, megpróbálják őket menedzselni, vagyis kontrollálni, amitől lefagynak, mert mindent fel kell terjeszteni engedélyezésre.
– 1989 után a tulajdonviszonyokat is át kellett alakítani, miközben minden képlékennyé vált, zajlott a privatizáció, nehéz lett volna jól megalkotni egy polgári jogállamhoz illő, korszerű államigazgatási rendszert.
– Nem is sikerült. Reflexszerűen működött tovább a régi, hogy aztán 2006-tól mindenki úgy gondolja, szét kell verni. Szét is verték, csak nincs új. Ahhoz, hogy 2026 áprilisától bármilyen kormány jól tudjon működni, rá kell tudnia venni újra a közigazgatást, hogy dolgozzon vele. Nem lesz könnyű bevonni az embereket, elfogadtatni, hogy itt csoda nincsen, nulláról indulunk. Bizalom, kommunikáció, szervezeti kultúra. Én tanultam Amerikában. Amikor kikerültem, a legnehezebb azt volt megszokni, hogy minden szeminárium más csoportokkal végzett projektmunkát jelentett. Tudni kellett feladatokat szétosztani, bízni abban, hogy a másik megcsinálja a magáét, elfogadni, hogy ha a projektmegbeszélésen leszavaznak, ne kezdjek aknamunkába, hanem álljak be az elfogadott irányba. Ezzel szemben a hazai politikában mit látunk? Az összefogást hirdető ellenzéki pártok képtelenek voltak megállapodásokra jutni, s tartani magukat hozzájuk. A NER-t pedig teljesen az erőpolitika, a hatalomgyakorlás jellemzi. Rivális érdekcsoportok, klikkvezetők harcolásznak egymással. Járt nálam jogi tanácsért egy minisztériumi munkatárs. Megdorgálták, mert egy másik minisztériummal egyeztetett, és azt kérdezte, érheti-e jogi retorzió. Náluk a másik minisztériumra az „ellenséges” jelzőt használta valaki. Mi az, hogy ellenséges minisztérium? Ez arra utal, hogy pártklánokhoz rendelik a minisztériumokat, az igazgatási területeket. Nem csoda, ha cseppfolyósak, zavarosak a portfóliók.
– A könyve szerint törvényeket is sokszor csoportokra, egyénekre szabott célok miatt írnak, ami nagyon belezavar a jogrendszer egészébe.
– A szakzsargonban ezt szobajognak hívjuk. Régen is tudtuk, hogy egy cég módosításához szükséges iratokat Budapesten így, Nyíregyházán meg úgy kell beadni, mert a helyi bíróságnak van egy-két nünükéje a cégtörvény értelmezésénél. Ma már ott tartunk, hogy ugyanazon törvényszék cégbíróságának egyik szobájában így értik, a másikban úgy. Nagyon káros. Hogyan számoljak így cégvezetőként valamihez költségvetést, honnan tudjam, mihez tartsam magam jogilag öt évig, hogy meglegyen egy halastó üzemeltetéséhez az engedélyem? Hogy megérje hitelt felvenni a vállalkozásra? Mert ha kiásatom, majd két év múlva azt mondhatja valaki, itt már nem is lehet halastó – számomra végromlás. Ezért aztán extrém szinten kockázatkerülő a magyar gazdaság. De máshol is hiányzik a jogbiztonság. Rossz minőségű törvényeket írunk, egyre nehezebb eligazodni köztük.
– A jó kormányzás a könyvében érintett szinte minden területen hosszú távú projekteket igényel. De vajon továbbviszik-e őket az egymást váltó kormányok? Fölmerülhet a kérdés: Minek négyévenként választás?
– A választások fontosak, mert iránykorrekciókra mindig szükség lehet. De nézzük az első kérdést. Donald Trump beleáll, hogy gyökeres gazdasági-politikai reformot csinál Amerikában. És mit látunk? Bíróságok, tagállamok, időközi választások lenyesegetik a politikájának azokat a részeit, amelyeknél nem kereste a széles körű kompromisszumot. A legtöbb nyugat-európai és skandináv ország azért tudja sikeresen végigvinni a húsz-harminc évet követelő folyamatokat, mert ha egyszer valamiről társadalmi konszenzus született, a soron következő választás ugyan kisebb irányváltoztatásokat megenged, de az alapvető célt ismét csak teljes társadalmi konszenzussal lehetne megváltoztatni. Magyarország jelenlegi kormányzásával nemcsak az a baj, hogy valamiben rossz vagy éppen tisztességtelen döntéseket hoz, hanem hogy a választóknak esélye sincs a kormányt befolyásolni. Nincsenek igazi fékek és helyi ellensúlyok.
– Pontosan milyen fékekre és ellensúlyokra gondol?
– Magyarország ebből a szempontból a kontinentális hagyományt követi. Itt egy bíróságtól fölösleges elvárni, hogy megfékezi a kormányt, mert nem ez a feladata. Nálunk a fékek és ellensúlyok elsősorban választási, másodsorban pedig közigazgatási természetűek lehetnek. Ezért is szól a könyvemben külön fejezet arról, hogy a közigazgatás erkölcsi-szakmai integritását, megbecsültségét vissza kell építeni, hogy legyenek hivatalok és hivatalnokok, akik oda mernek állni a mindenkori miniszter vagy akár a miniszterelnök elé, és elmondani neki, ha valami szakmailag nem fog menni. A másik, hogy a választási rendszerben vissza kell állítani a kompromisszumkényszert. A győztes nem vihet mindent. Robert Fico a saját pártja szavazóinak eladhatja az oroszbarát szöveget, de kormányt csak koalícióban tud alkotni, és meg kell egyeznie velük az orosz orientáció jellegéről, határairól. A magyar kormány 15 éve nem döntött semmiről más politikai erőkkel közösen. Ha nem tudtatok nyerni, mindenben nekem van igazam.
A mostani kampány egyik legfenyegetőbb vonása, hogy a régi vezér helyett újat akarunk választani.
Ez valahol érthető, mert olyan radikális változásokra van szükség az állam működésének jogi kereteiben, amit gyakorlatilag csak egy alkotmányozó felhatalmazással lehet megtenni. Csak kérdés, a Tisza Pártnak lesz-e elég önmérséklete ahhoz, hogy lemondjon a győzteskompenzációról, visszaállítsa a kétfordulós választást, az alkotmánybíróság jogköreit, lemondjon a legfőbb ügyész politikai kontrolljáról, és így tovább.
– Önnek vannak intelmei a jó kormányzásról. Tegyük fel, hogy jön egy új kormány, és figyelembe veszi őket. De mi az, ami mindebből az első ciklusban reálisan megvalósítható?
– A kis lépések politikájáról című fejezetben írok erről. Ha egy új kormány meg tudja csinálni, hogy egy normális, működő minisztériumi struktúrát hagy maga után, és az 2030-as kormány használja tovább, akkor minden oké. Többet aligha lehet elérni, de ha sikerül, óriási dolog. Ha vissza tudják csábítani az államigazgatásba az onnan kiebrudalt 40-50 éves szakembereket, rávenni őket, hogy működjenek együtt a kormánnyal, elkezdődhetnek jó projektek. Nem a minisztertől kell elvárni, hogy jól működjön a vasút. Ő politikus, önmagában nem hátrány, ha nem ért a vasúthoz. Neki az lenne a feladata, hogy odahozza azt az öt embert, aki ért hozzá, és meg lehet őket bízni, rakják rendbe a területet. Akkor szóljanak a miniszternek, ha politikai ellenállásba ütköznek, mert ezen a szinten ő az ütközőember. Ha az új kormány minisztériumainak élén olyanok állnak, akiknek van vezetői tapasztalata és képessége, hogy a portfóliójukhoz tartozó alapszakirányokat hozzáértő emberek kapják meg, és ne egy-két, hanem öt-hat projekten dolgozzon az intézmény, nagy változásokat szülne, és ezt szintén el lehet érni egy ciklusban. Ahhoz sem kell sok idő, hogy a végrehajtó hatalom felhagyjon a mindent kormányozni akarunk erőszakos politikájával, és merje rábízni egy regionális hivatalra például az ottani útkarbantartást, mert helyben jobban tudják, mit kell éppen leaszfaltozni.
És még egy fontos dolog, amit azonnal meg lehet csinálni: letekerni az agresszivitást a közéletben. Az új kormány ne költsön évi több tíz milliárd forintot arra, hogy egymás torkának eső közhangulatot teremtsen.
Hagyjon fel a vádaskodásokkal, az egyéni és csoportos karaktergyilkolászással, hogy ez kábítószeres, az homokos, a harmadik hazaáruló, a negyediket Brüsszelből pénzelik. Ha ezt a közbeszédet sikerül visszatekerni, egy-két éven belül nyugalom lesz. És talán ez a legfontosabb. Ma ez az ország stresszes, szorongó, nem maradhat ilyen tovább.
