Orbán-rezsim;jövőkép;"folytatjuk";

Folytatják

Hosszú menetelés

Postaládámba megérkezett a Fidesz, pontosabban Orbán Viktor programja a küszöbön álló választásokra. Egyetlen pontból, sőt egyetlen szóból áll: „Folytatjuk!”

Ez a tömör egyszavas program minden elemében azonos azzal, amit 2010 óta csinál. A hazugság, a kábítás programja, amelynek egyetlen komoly funkciója van: eltakarni, hogy ez a hazaszerető kormány miként hordja haza, a saját és szeretett családtagjai zsebébe az országot. Cserébe itt hagyja azt, ami évtizedekre munkát ad majd nekünk, az inflációtól az adósságig, a lerombolt környezettől a működésképtelen üzemekig, a felgyulladó mozdonyoktól a húsz kilométeres sebességre alkalmas vonatpályákig, a szakorvos nélküli kórházaktól a szaktanár nélküli iskolákig, meg az üres, semmibe meredő tekintetekig.

Már  Magyar Gazdasági Kamaragazdasági évnyitóján, 2014. március 19-én – Magyarország náci megszállásának évfordulóján – is így hirdette meg a miniszterelnök, milyen programmal készül az azévi választásokra: „Folytatjuk!”

MONDHATTA VOLNA AZT IS, HOGY FOLYTATJUK AZ ORSZÁG SZÉTLOPÁSÁT, AMIHEZ A KÖZÖNSÉG LELKESEN TAPSOL. Hiszen értünk lopnak, nem ellenünk. A lopás üteme eleinte szerény, „visszafogott” (20 százalék) volt. Erről a valahai amerikai nagykövetasszony (Eleni Tsakopoulos Kounalakis) egyik levele árulkodik, amelyben az akkori debreceni polgármestert Mr. 20%-nak nevezte, amiatt, mert minden Debrecenben elbírált pénzes pályázat nyertes összegéből ennyi illette őt meg. Később a „visszafogottság” látszata is lepergett, mert egyfelől nem csupán az uniós pénzek, hanem más közbeszerzések, pályázatok, támogatások visszaosztásáról is hallani lehetett az „országos zuhanyhíradóból”, másfelől a mérték is emelkedett.

Magyarország olyan módon került átszervezésre, mint a valahai szovjet szamovárgyár: akárhogy rakta össze a hazavitt szamovár-alkatrészeket Vlagyimir Vlagyimirovics, mindig csak géppuska jött ki belőlük. Persze nem mindenki vihette haza a „szamováralkatrészt”, de kifelé minden úgy volt gondosan megrendezve, mintha ezek „tiszta” pályázatok lennének, és valahogy mindig ugyanazok lettek a nyertesek. Ennélfogva a kiíró hűtlen kezelést, a nyertes csalást követett el, természetesen egyetlen bűnszervezetet alkotva.

Ebben az utolsó polgármesterig összecsiszolt gépezetben „mindenki szem a láncban”, mert csak az jut munkához, aki – legalább - 20 százalékot lead a gazdának. Másfelől lehetőleg értelmesnek látszó, de az adott közösség szempontjából éppen akkor fölösleges, de túlárazható beszerzéseket kell lebonyolítani, hogy a 20 százalék ne tűnjön fel. A nép vérét (jólétét) így a maffiaállam kétféle módon csapolja meg: egyfelől leszívja saját zsebre az akár teljes egészében jó célra használható pénz 20 százalékát (egyenes lopás), másfelől kizárólag a leszívás vezérli, ezért pazarol. Csoda-e, hogy minél tovább folytatják ezt az unortodox gyakorlatot, az ország annál inkább lemarad, a nép annál jobban szegényedik? 

ELTORZULT MAGYAR ALKAT, ZSÁKUTCÁS MAGYAR TÖRTÉNELEM. Bibó István a magyar társadalmi fejlődés kritikai elemzését 1948-ban írta meg ezzel a címmel. Be kell látnom, hogy a tárgyi környezet megváltozása ellenére, a perspektívák egyre jobban érzékelhető hiányában, három emberöltővel Bibó művének megszületése után - semmivel sem jutottunk előbbre.

Társadalmunk tagoltsága lassan már harmadik évszázada duális, kettős szerkezetű. Alul vannak a jobbágytudatú, autonóm gondolkodásra és cselekvésre képtelen, a tömegfogyasztásra szocializált, kulturálatlan, nyelvileg bezárt tömegek, felül az országot saját hűbérbirtokuknak tekintő, az alulról elszívott jövedelmet magyarországi bevételszerzésre és a fogyasztás monopolizálására felhasználó, rajtuk élősködő oligarchák.

Ebben a makacs kettősségben a „harmadik rend”, a polgárok önállóságra, európai beilleszkedésre képes középrétege folyamatosan vékonyodik.

Az ország a versenyvilágba való beilleszkedésének mintázatát a Magyarországon letelepedett multinacionális vállalatok a hazai termelési láncokhoz szervesen nem illeszkedő leányvállalatainak exportja rajzolja ki. Magyarország gazdasága az Európai Unió Strukturális Alapjaiból éves rendszerességgel szerzett, a GDP 3-4 százalékát elérő transzferek nélkül folyamatosan fizetési mérlegválsággal küzdene, mivel a magyar gazdaságba 1990 óta belépett multinacionális vállalatok itteni tőkebefektetései után hazautalt profit (évente a GDP 3-4 százaléka) miatti hiányt az Uniótól szerzett fejlesztési segélyek tömik be. Mióta az unió országainak polgárai kormányaiktól megkövetelik, hogy ne engedjék a befizetett adóik szétlopását az uniós transzferek nem átlátható, sőt inkább szerfölött gyanús felhasználásával (jogállamisági követelmények), azóta ez a forrás elapadt.

A magyarországi helyzet hasonlít az argentinhoz, a venezuelaihoz vagy ecuadorihoz. Amikor Bibó híres elemzését írta, még nem volt közismert a dél-amerikai fejlődés, ezért ezt a hasonlatot nem is használta. Mivel nem kapcsolódott be szervesen a világ termelési láncaiba, a mindig is jellemző kis, nyitott gazdaságból Magyarország átjáróházzá, illetve a magyarországi oligarchák által megszállt és leigázott félgyarmattá vált. A monopolizált szolgáltatói (kiskereskedelem, energia, telefon, közművek stb.) bevétel, mint a valahai királytól eredő, általa engedélyezett regálé jövedelem nem az országban és nem az ország fejlődését szolgáló módon hasznosul.

HA NYERSEBBEN FOGALMAZZUK MEG A „FOLYTATJUK” TARTALMÁT, AKKOR EZ ÍGY HANGOZNA: FOLYTATJUK AZ ORSZÁG TÖNKRETÉTELÉT. Folytatják az ország eladósítását, hiszen - ha már az uniós transzferek elapadtak, az ország gazdasága pedig csak vegetálásra képes a beruházások hiánya miatt - hiteleket kell felvenni, hogy a nagy összegű, többnyire fölösleges közberuházásokra (amit túláraznak és szétlopnak) legyen pénz.

Folytatják az államháztartás hiányának és az államadósságnak a magas szinten tartását, aminek finanszírozásához a Magyar Nemzeti Banknak működtetnie kell a „bankóprést”. Folytatják emiatt a fogyasztói árak szárnyaltatását, vagy ha időnként a jegybank „melléüt”, akkor a magasba szárnyaló kamatok miatt a beruházások visszaejtését. Folytatják az állam jóléti funkcióinak leépítését, hiszen folyamatosan egyre kevesebb jut (reálértéken) oktatásra, egészségügyi és szociális ellátásra, a közszolgáltatások fenntartására és az infrastruktúra üzemeltetésére.

Folytatják az adócsökkentéssel való szemfényvesztést, ami az előbbi folyamatokat (leépülés) – a fenntartáshoz szükséges források elapadása miatt – exponenciálisan felgyorsítja. Folytatják az ország termelési szerkezetének egyoldalú, monokulturális fejlesztését (ld. akkumulátorgyárak), amelynek következménye az egyre alacsonyabb gazdasági növekedési ütem és egyre kevesebb forrás a jólét növelésére. Folytatják oligarcháik gazdagítását, hogy az eddig a közösséget szolgáló környezetet (ld. Fertő-tó vagy a Balaton) a saját céljaikra hasznosíthassák, vagy olyan módon változtassák meg, hogy a következmény a történeti értékek meghamisítása (ld. királyi Vár épületei), illetve a kiszervezés révén a zsebek megtömése legyen.

Folytatják a közösség mesterséges megosztását, a mindennapos gyűlölködést, a rágalom- és szitokhadjáratot. Folytatják Magyarországnak Agyarországgá változtatását. Folytatják az értelmes beszéd ellehetetlenítését, a felkészültség, a tudás és a szorgalom becsületének lerontását. Folytatják a magyarországi polgárok elkorcsosulásához, eltorzulásához vezető oktatás- és kultúrpolitikai irányzatok támogatását. Folytatják Magyarországnak Európától, a civilizált és kulturált népek családjától való távolítását.

Folytatják az orosz belügyi szervek által sugallt „felperzselt föld” taktikát. Folytatják a sztálini „békepolitikát”, akarom mondani, putyini és trumpi béketeremtést, amely szerint „ha itt kő kövön nem marad, akkor is béke lesz!”.

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.

Atlantisz