Legutóbb egy félmondattal említettük már a magyar forgatókönyvíró-rendezőt, aki a két világháború közti Párizsban filmre vitte Fantomast. Fejős Pál (1897–1963) azonban többet érdemel. Élete külön történet, mondhatni: különctörténet. Neve talán ismerős, de inkább máshonnan, például a Messzi népek magyar kutatói című kötetből (Gondolat, 1978). Merthogy ez a korát megelőző, sokoldalú tehetség neves etnográfus is volt. A maga útját járva lett meg nem értett művészből elismert tudós.
Fejős Pál Budapesten született. A kecskeméti piaristáknál kezdte a színjátszást, katonatársainak előadásokat szervezett a világháború olasz frontján, majd vegyészhallgatóként az Operaház díszletműhelyében ontotta újszerű ötleteit. Mozgóképes karrierje ígéretesen indult, ám az Egri csillagok megfilmesítésébe belebukott. 1923-ban kivándorolt. Megfordult sokfelé, Bécsben, Berlinben, Párizsban, majd Amerikában. Vegyésztechnikusként dolgozott, továbbtanult orvos-bakteriológusnak, azután megint elcsábította a filmezés.
Lonesome (A nagyváros mostohái, 1928) című vígjátékát ma a washingtoni Kongresszusi Könyvtár őrzi mint „kulturálisan, történelmileg vagy esztétikailag jelentős” alkotást. Ám avantgárd elképzelései, ahogy egyik kortársa mondta, „nem nagyon egyeztek Hollywood ízlésével”. Európába visszatérve készítette a Fantomas-thrillert (1932), majd francia pénzből két filmdrámát Magyarországon. A Tavaszi zápor egy cselédlányról szól, az Ítél a Balaton tragikus szerelmi történet. Egyik sem aratott közönségsikert.
Ezek után hajózott új, ismeretlen vizekre. „A dán Nemzeti Múzeum megbízásából beutazta Madagaszkárt és a Seychelle-szigeteket, majd egy svéd expedíció tagjaként néprajzi dokumentumfilmeket forgatott Indiában és Thaiföldön, ahol 1938-ban elkészítette az Egy marék rizs című expedíciós filmet. Érdeklődése mindinkább az etnográfia és antropológia felé fordul” – írja Boglár Lajos néprajzkutató. Műfajteremtő kamerájával bejárta az ausztrál partokhoz közeli Csütörtök-szigetet, azután Dél-Amerika következett.
„Valamely kultúrát pontosan megérteni csak átélés, közvetlen tapasztalat útján lehet” – vallotta. Peruban, az Amazonas forrásvidékén bizalmukba fogadták a bennszülött jaguák. Egy évig élt közöttük, a trópusi mocsárban tanyázó tapírok szomszédságában. Megtanulta a nyelvüket. Aprólékosan dokumentált mindent, a vadászatot és a zsákmány közös megcsodálását, a fúvócsövet, a függőágyat, az ágyékkötőt. Cáfolta az előítéletet, miszerint a törzs tagjai buták és lusták. Ősi inka városok romjait tárta fel, és kiváló tanulmányokat írt.
Így lett rendezőből nemzetközi tekintélyű antropológus, előadó a Stanford, a Yale, a Columbia Egyetemen. 1941-től New Yorkból irányította a Viking Alapítványt, amelyet dúsgazdag barátja, Axel Wenner-Gren svéd mecénás pénzelt. Kurátorként is ugyanaz a kísérletező szenvedély fűtötte szabadon szárnyaló szellemét. Bámulatos, mennyi kudarc és siker, tanulás, újrakezdés és kaland sűrűsödött Fejős Pál fordulatos életének 66 évébe. Nagy tudósként is megmaradt művészléleknek.