hófúvás
Reggelit készítesz, a királynő jut eszembe
akinek nem volt szája. Stephen King
kölcsönözte Murakamitól. Eldobott paprikacsumákban
feszül a kimondhatatlan. De tudott has beszélni.
Gyomorkorgásnál messzebb nem megyek.
A belek lázadoznak a tojásrántotta illata
belengi a konyhát, az ablaküveg előtt a tegnapi
újság. Gondolatban meghosszabbítani verdeső szárnyait.
Vársz valakit. Szürkébb kockakövek.
Álmodban egy szökőkutat kerülgettem,
amiből felfröccsent a víz a csillagokig.
A szobában álltál, jobb kezedben szivárvány,
a balban borosüveg. A képek összesűrűsödtek.
Kivilágosodik. Én még mindig kint az eltemetett
utcán. Kezedben egy sótartóból kiszakadó
hófúvás.
ikrek
nyakamban roppanó kötél tíz ujjadból fonták
a sötétség ezüstszínű vontatóhorgát
köldökömön a hold csillan
szemedben két sovány délibábja
reszkető talpfejem egyre viaszfehérebb
zavar ez a tükröződés
az ébredés végtagjainkat összemosta
a fehér pulcsi csak távoli rokona
a rózsaszínnek lehetnénk
ikertestvérek
a tenyerünkbe rótt útvonalak hálózata
több méter magasból nézve
emlékeztet a hajnali csúcsforgalomra.
százholdas
Minden ág egy a fa szíve felé fordított távcső.
A törzs téli csúzli,
a decemberi pókfonalakat kell meghúzni.
A vörös után néhány sárga, a halványuló tűz burkában,
spontán gyulladásról álmodunk. Levélhullás.
A fák sötét, recsegő végtagok, fájdalmukban megfeszülnek,
távoli betegség diaszpórákat alkotva vagy
olyanok mint egy csöndes terapeuta.
A lombozat rozsdás kabátot sző
a tájra. Mint egy maszatos
függönyt, félrehajtom,
mögötte törött gyerekkori játékok;
bagolyhuhogás és százholdas pagony,
elég, ha holnap összerámolom.
