„Azt tudtuk, hogy a Szőlő utcában ezt nem így gondolják, de azt nem, hogy a verés a mindennapok része”

Nagyon megrázott az, ami a testvérintézményünkben történt – így kezdte a beszélgetést Aczél Anna, a Rákospalotai Javítóintézet és Központi Speciális Gyermekotthon, ismertebb nevén a rákospalotai leánynevelő egykori igazgatója, aki 1995-től 2013-ig vezette az intézményt.

Egy rokonán keresztül jutottunk el hozzá, aki a Szőlő utcai videó után írt arról, a Rákospalotai leányjavító intézet, az ország egyetlen lányjavítója, a vasárnapi ebédjei és karácsonyi vacsorái része volt. Felidézte, volt egy brutális rablásért elítélt lány, aki 10 évvel később egy külföldi szálloda sikeres dolgozójaként írt köszönőlevelet Annának. Egy másik, aki a saját édesanyját ölte meg, de különben kedves, szelíd lány volt, és ki tudja, mi lehet vele, miután elhagyta az intézetet. A harmadik brutális erőszakos cselekmények miatt került Rákospalotára, nemrég a szakács nénitől kérte azt a bizonyos piskóta receptet, mert azt szerette volna megsütni a kisfia második születésnapjára. A negyedik, aki nevelőapjától esett teherbe, bent is a picivel volt, és aztán két év alatt az intézményben letette az érettségit.

Aczél Anna lapunknak azt mondta,

Szakemberekkel dolgozott, az volt az alapelv, hogy az ott lakó gyerekek, fiatalok az ütést már ismerik, nekik kell megmutatni, hogy van más módszer is. – A Szőlő utcában ezt már akkor sem így gondolták, azt azért tudtuk. De, hogy őszinte legyek, arról nem volt ismeretem, hogy a verés, bántalmazás a mindennapok része. Ennyire nem láttunk bele az életükbe.

Nem ért egyet, sőt, határozottan elutasítja, hogy az Orbán-kormány a rendőrség fenntartása alá helyezte a javítóintézeteket. – Ünnepeltük, és komolyan vettük, hogy zártabb keretek között ugyan, de elsősorban pedagógiai intézmény vagyunk. Pedagógiai módszereket alkalmaztunk, úgy gondoltuk, nekünk az a dolgunk, hogy felkészítsük őket a jobb életre, és arra, hogy képesek legyenek majd a saját gyerekeiket szeretetben nevelni. Hatásos volt például a mediáció. Megtanítottuk őket arra, hogy beleéljék magukat a másik ember helyzetébe. Érezzék, mit érnek el a bántással, és mit a szeretettel.

Volt, hogy utcaszínházas színészekkel hoztak létre közös előadást. – A bemutatót követő beszélgetésen az egyik lány teljesen megtört attól, ahogy addig viselkedett, és azt mondta, most tanulta meg, mi egy anya dolga. Állatkertbe, színházba jártak a fiatalokkal, akik megtanulták, hogy a színházban azért kell tapsolni, mert a színésznek ezzel visszajelzik, tetszett, amit csinált. – Jó pár éve volt, hogy egymás után, két nyáron is kivittünk néhány lányt Londonba, élménypedagógiai táborba. Először azt gondolták a gyerekek, minek bámészkodjanak a városban, amikor a szálláson van tévé, zene. Aztán a második évben rákaptak a kimenőre, és a nevelőkkel együtt felfedezték a várost. Azt mondták, életre szóló élményt kaptak.

Elmondta, hogy a bekerülő lányok többsége roma származású. Kitalálták a pedagógusok, hogy a gyerekek fedezzék fel, mi a jó abban, ha valaki roma, szeressék a származásukat. Az intézményben végül hagyománnyá váltak a roma napok, ilyenkor cigánytáncokat mutattak be és tanítottak a lányok, kézműves foglalkozásokat tartottak. – Pedagógusok, pszichológusok foglalkoztak a lányokkal, elvárás volt, hogy megtalálják a hangot a gyerekekkel, a fiatalokkal. Nem mondom, hogy tilos volt a verés, mert verés fel sem merült. Egyszer a lányok egy kollégával valami hülyeséget csináltak, ha jól emlékszem valamit beleöntöttek a kávéjába. Ez gyorsan kiderült, mert valamelyik gyerek szólt a kolléganőnek, nehogy megigya. 

Fontos arról is beszélni – mondta, hogy a legjobb családban is előfordul, hogy a gyerek helytelenül viselkedik. De míg rájuk odafigyelnek a szülők, és van egy biztos védőháló, a javítóintézetbe került gyerekek mellől ez hiányzott. – Egy pedagógus ismerősöm lánya lopott egy áruházban. El sem jutott odáig a történet, hogy bárkinek a tudomására jutott volna, mert a szülőt azonnal értesítették, és mindent megoldott, még rendőrségi ügy sem lett belőle. De nem a gyerek tehet arról, ha ő nem ilyen családba született.

Amikor elment tőlük egy-egy fiatal, akkor boldog örömmel kapta fel a táskáját, hiszen szabad ember lett. De néhány hónap, év múlva sokan visszamentek például a bizonyítványukért, mert tovább akartak tanulni.

– Most is jelentkezett az intézetbe egy régebbi növendék, hogy az érettségihez elvinné a nyolcadikos bizonyítványát. Olyan is volt, igaz, ez nem egy sikertörténet, hogy a kollégák egész nyáron tanultak az egyik lánnyal a gimnáziumi vizsgákra. Kikerült, és sajnos a szülői ház közbe szólt, elküldték napszámba. Nem tudom, azóta mi van vele, de a tanulással az intézet utat mutatott, adott neki egy esélyt.

A rákospalotai intézet híres arról, hogy felkarolja az ott lakó leányanyákat. – A elődöm, Ferenczi György érdeme. Egy benti kislánynak babája lett, és akkori rend szerint csecsemőotthonba vitték az újszülöttet. Az anya minden nap végigutazta villamossal a várost azért, hogy szoptasson, ezen kívül mást nem csinálhatott. Néhány alkalom után elege lett, nem ment többet. Ekkor találta ki Ferenczi, hogy az intézeten belül legyen egy olyan részleg, ahol az anyával élhetnek a babák. Így visszakerült ennek a lánynak a babája, és csodálatos kapcsolatuk lett. Pár év múlva csináltak utánkövetést a kollégák, megnézték, hogy a lányok így a gyerekük mellett maradtak-e. Ez egy sikertörténet, mert a legtöbb lány azóta boldog, többgyerekes anya. Volt, aki rettegett az anyaságtól, hiszen nem volt előtte jó példa. Nekik segítettünk. Nem prédikálni kell a lányoknak, hanem mintát mutatni.