Ahogy beléptem, azonnal visszatért az ismerősség, otthonosság érzete, ami a helyiség berendezésének, megvilágításának, a drapériák és kiegészítők színharmóniájának – egyszóval enteriőrjének – összhatása. A belső tervezés művészeti és esztétikai aspektusai is a tervezőnőt dicsérik, bólintok magamban elismerően.
„A fotózás miatt ma az öltözékemet is úgy választottam ki, hogy harmonizáljon a szalonnal, és egységet érezzen, aki rátekint a képre” – rímel rá kollégám kattogtatása közben a gondolataimra. Lucia narancsszínű sálat visel az olívaszínű, egyszerű szabású, de jó minőségű pulóver felett, kekizöld nadrággal és fekete komfortbakanccsal. Fekete keretű szemüvege teszi fel megjelenésében az i-re a pontot. Látatlanban így képzelnék el egy híres divattervezőt, akinek a missziója, hogy ruhája viselője önazonosan kapcsolódjon saját magához, és kiteljesedjen a világban.
„Lélekszabászok vagyunk, az a dolgunk, hogy a hozzánk fordulók személyiségének varázsa a felszínre kerüljön, de azt is szeretnénk, ha az öltözet nem csupán a külső megjelenésre szorítkozna, hanem a test, a lélek és a szellem egységét hirdetné. A negyven év alatt tudatosan felépített márkánk, a Luan by Lucia és a Divatházunk holisztikus szemlélettel bír, aminek eredményeképpen nemcsak ruhákat tervezünk, hanem történeteket alkotunk” – magyarázza cégfilozófiáját Lucia. Spirituális lélek, tüzes csillagjegyekkel, ehhez mérten lendületes, pörgős természetű, dinamikusan fogalmaz. „Kivéve, ha ügyféllel dolgozom vagy a Divatakadémiánkon a tanítványaimmal foglalkozom. Akkor türelmes és fegyelmezett vagyok” – nevet.
Francia női szabóság
A tervezőnő vállalkozása nem szokványosan indult, nem a kilencvenes évekbeli cégalapítási boomra datálódik, hanem jóval előbbre. Még az átkosban fogant, a nyolcvanas évek közepén, amikor a maszek szitokszó volt a közbeszédben.
„Kezdőként a Május 1. Ruhagyárban dolgoztam francia női szabómesterként, de nem mint alkalmazott, hanem mint a gyárnak bedolgozó kisiparos. A kreativitásom és az önállóságra való törekvésem nem engedte, hogy beosztottként dolgozzak. Sajnáltam a szüleimet, mert egész életükben főnökök kénye-kedvének voltak alárendelve, én ezt nem akartam. A vállalkozásom első tizenöt éve a márkaépítésről szólt, és mint minden hazai divattervező és iparművész –, mint például Zoób Kati, Sziráczky Brigitta, Náray Tamás – én is világhírre törekedtem” – emlékszik vissza a kezdetekre.Tudta, hogy a sikerhez elsősorban nem tőke kell, hanem tanulás és gyakorlás, tehát nem sajnálta az időt, és beletette azt a tízezer munkaórát, ami ahhoz kell, hogy valaki alaposan elsajátítson egy szakmát, és később hiteles lehessen a maga területén. Voltak világhírű példaképei is, akiktől ellesett szakmai fogásokat, de alapvetően szülei tanításában hisz, akik szerint az életet három életszakaszra kell felosztani. Az első huszonöt-harminc év a tanulás, szakmai kiteljesedés, a második rész a családé, a harmadik pedig a karrierben az aratásnak nevezett ciklus, ahol ő most tart.
„Az élet dolgaiban viszont mindig egy belső hangra hallgattam, és arra gondoltam, a munkámmal elsősorban a családomnak szeretnék példát állítani. A megérzéseimre, a szívemre hallgattam, ezáltal egy belső forrásra támaszkodtam, az igazi önvalómhoz kapcsolódtam.
Ez segített abban, hogy a negyven év alatt nem égtem ki, inkább folyamatosan megújulok. Az egy erős hitkérdés, hogy amit csinálsz, arra szüksége van a világnak, nem hagyod magadat letéríteni az útról, és a nehézségek, kudarcok ellenére tovább folytatod, amibe belefogtál. Ezt a meggyőződést adom át a tanítványaimnak is. Azt mondom, ha tehetséges és kitartó vagy, ha nagyon szereted, amit csinálsz, akkor sok tanulással elérheted a célodat” – mondja meggyőződéssel. Nem adta el sosem a lelkét, nem hódolt be külső csábításoknak (nem gyártott a nyolcvanas években virágzó butikvilágnak tömeggagyit), sőt, már huszonéves korában kijelentette, nem szeretne úgy naggyá lenni, hogy rámegy a családja. A fontossági sorrend meghatározásában a szülei példáját követte, éppen ezért a kkv-szektorban látta a jövőt, lépésről lépésre akart haladni, egy organikusan fejlődő vállalatot irányítani. Erősen spirituális beállítottságú, úgy tartja, a ruha, a színek, a hangok, de a pénz is mind-mind energia. Az ember maga is hangszer, véli.
Nem felkapni – viselni
„Egy belső úton mentem végig, amíg rájöttem, hogyan tudom az embereket saját magukhoz hangolni, azóta lélekszabász karmesterként segítem őket a saját útjukra való rátalálásban. Amikor bejön a szalonba valaki, hogy ruhát rendeljen, elkezdünk beszélgetni. Megismerem őt, érzékelem, hogy milyen élethelyzetben van, hol tart az útján, és feltérképezem, hová szeretne eljutni, mit szeretne elérni. Megfigyelem, önazonos-e, vagy éppen kicsit kizökkent az élete, mert akkor nincs önmagára hangolva. Ez azt jelenti, nem a saját, hanem valaki másnak az életét éli. Sokat kérdezgetem, és rávezetem, hogy együtt megtaláljuk a problémája megoldásának kulcsát. Sokszor nem a ruha a megoldás, az csak a végtermék, illetve a manifesztációja a viselője személyiségének.
A ruha mint olyan, illetve egy bizonyos ruhát viselni, mágia. Nem felkapni, nem hordani – viselni. Ha olyan öltözéket, színt, fazont húz magára valaki, ahol még nem tart a személyiségfejlődésben, akkor más lesz a frekvenciája, és hiába jól szabott a ruha, disszonáns lesz a megjelenése.
Hiába vannak általános színelméletek, évszaktípusok, először magát az embert kell megvizsgálni. Persze nem bántóan beleavatkozva az általa vélt identitásába, csak finoman arrafelé terelni, ahol majd megtalálja az egyéni életfeladatát, küldetését, és akkor majd kitündökölhet az általam tervezett, rá szabott ruhában.”
Ha Lucia a beszélgetésből, a megjelenéséből arra következtet, hogy energiahiányos, akkor energiaszintet emelő, ha túlpörgős, stresszes, akkor meg hűvös, nyugtató színekbe öltözteti a vendéget. Az embert teljes egészében vizsgálja, nem csak külső adottságai alapján, hiszen a test-szellem-lélek harmóniájának megteremtése a célja. Persze ha valaki mereven ragaszkodik az elképzeléséhez, nem erőlteti rá az akaratát, csak annak segít, aki kéri.
Az lenne jó, ha mindenki felébredne, és rájönne arra, ő úgy jó, ahogy van. Akkor elkezdené tisztelni önmagát, és elfogadná, ahol pillanatnyilag tart, de egy szakember támogatásával oda fejlődhet, ahová szeretné pozicionálni magát. Lucia víziója, az Elemek kertje pályafutásának ékköve lesz, amiben összegzi eddigi munkássága tapasztalatait. Az ebből levont tanulságok lesznek annak az edukációnak alapkövei, ami inspirálhatja a jövő generációit, bemutatva, hogyan válhat az esztétikum a tudatosság, a fejlődés és kiteljesedés eszközévé.
„A divattervezőnek az a felelőssége, hasonlóan egy könyvelőhöz, jogászhoz, hogy a legjobbat hozza ki a megbízójából. Ezt az önismereti munkát saját magamon kezdtem, ami nehéz, néha fájdalmas és hosszadalmas volt, de megérte a küzdelmet, és profitálhatnak belőle azok is, akiknek én vagyok a mestere. Enélkül nem lehetnék hiteles a hivatásomban, nem lennének olyan tulajdonságaim, amelyekkel akár az ügyfeleim, akár a tanítványaim azonosulhatnak. Utóbbiaknak szoktam mondani, hogy a tehetség utat tör magának, bármi akadály gördül is elé. Az a tervező, akiben megvan a szakmai alázat, és beleteszi azt a bizonyos tízezer munkaórát gyakorlásként, hosszú távon lehet sikeres. Ha viszont azt kihagyja, akkor még a fejlett technológia és a mesterséges intelligencia használatával sem tud értéket felmutatni.”
Az önismeret öltöztet
A Divatház saját módszertana a Soul Branding program, amelyben az ügyfelek egyéni fejlesztését helyezik előtérbe. A változás útja egy kérdőívvel kezdődik, amely segít feltárni az életükben lévő elakadásokat, és szembesíti az egyént saját magával, a természetével, erős, illetve gyengébb készségeivel. Ha valamely síkon nincsen harmóniában önmagával, nem tudja beteljesíteni azt a talentumot, amelyet eleve hordoz magában. Az is fontos, hogy a fiatal tanulja meg az önazonosság mibenlétét, hogy érzései és cselekedetei egy irányba mutassanak, és ne másnak, csakis önmagának akarjon megfelelni. Merje felvállalni önmagát és az érzéseit azért, hogy ne legyen kénytelen egy kitalált karakter mögé bújva élni az életét.
„A divat mentálisan mérgezi az emberiséget, mégpedig úgy, hogy mindenki versenyez valakivel. Senki nem mer önmaga lenni, mert fél, hogy akkor lemarad valamiről. Az emberek nem jönnek rá, hogy manipulálják őket ebben is, hiszen a nagy befektetői csoportok, konglomerátumok a profit érdekében folyamatosan befolyásolják az emberiséget, vásárlásra ösztönöznek. Ez energetikai rablás, a tudatlanságnak pedig ára van. Valójában az embereket a brandek tartják össze, ha az nincs, szétesnek, pedig lehet, hogy a saját frekvenciájuk, energetikájuk nem is passzol ahhoz a márkához, amihez hűek, amibe a pénzüket ölik. Az igazi fenntarthatóság úgy kezdődik, hogy nem vásárolok többet annál, mint amennyire valóban szükségem van. Igaz ez a trendi dizájnerruhákat viselőkre, és az anyagiak híján plázás üzletekben tömegtermékeket viselőkre egyaránt” – ingatja fejét a divattervező.
Szerinte ezzel a pazarlással az emberek hiányt pótolnak az életükben, vagy kompenzálnak, így akarják megspórolni az önismereti utat, amely azzal a kérdéssel kezdődik: ki vagyok én? S. Hegyi Lucia viszont jól tudja, ki ő, és mit akar. Negyven év után is az a belső tűz hajtja, hogy munkájának valódi értelme legyen. A tudás átadása, a nők erejének felszabadítása és az motiválja, hogy a divaton keresztül tudatosságot, önbizalmat adjon, hogy tervezői munkája túlmutasson rajta, értékké, inspirációvá és örökséggé válva.
