A kortárs művészeti piac az elmúlt években látványos hullámvölgyet élt át: 2024-ben a globális műkereskedelem összértéke mintegy tizenkét százalékkal csökkent. Összességében az eladások értéke jelentősen visszaesett, miközben számuk kissé emelkedett, és egyre több vásárlás az olcsóbb árkategóriájú alkotásokra irányult. Ez a kettősség pedig mélyebb trendeket is kirajzol a nemzetközi piac szerkezetében.
Massimo De Carlo, a róla elnevezett nemzetközi galéria alapítója úgy fogalmazott az Artsynak adott interjújában, hogy a 2025 „újrabeállítási év” volt, amikor a szereplők – galériák, műgyűjtők, kiállítási szervezők – kénytelenek voltak újragondolni működésüket és inkább a mélyebb, személyesebb viszonyokra, a tartós gyűjtő-galéria kapcsolatépítésre helyezni a hangsúlyt. Azt mondja, csak 2026-ban lesz világos, hogy az eddigi kihívások valóban strukturális változást jeleznek-e vagy csupán egy átmeneti piaci lassulást.
De Carlo arról beszél, hogy egyre fontosabb kérdés, hogy a művészet hogyan fér bele a gyűjtők életébe, hogyan lesz egy-egy alkotás igazi, maradandó részévé egy gyűjteménynek ahelyett, hogy pusztán spekulatív eszköz lenne.
Ez a fordulat a nemzetközi trendekben is tetten érhető: a jelentős vásárokon és aukciókon – például a bázeli eseményeken – egyre többször látható, hogy a legdrágább művek piaca visszahúzódott, és a galériák több középmagas árú alkotást mutatnak be, amelyeket szélesebb művészeti közönség és gyűjtői bázis is elérhet.
Itthonról nézve sem külső, idegen trend ez a folyamat. A hazai galériák, fiatal alkotók és gyűjtők számára is nyilvánvaló, hogy a korábbi „sztár-alkotások” utáni vakon futó spekuláció helyett érdemes mélyebb gyűjtői stratégiákat kialakítani, és a művek kulturális és személyes jelentőségét előtérbe helyezni. A nemzetközi piac átalakulása így a kulturális érték meghatározásának új módja is, amelyben a művészet valódi dialógus az alkotó, a közvetítő és a befogadó között.
Így 2026 olyan év lehet, amikor a művészeti piac egy tartalomalapúbb, kapcsolatorientáltabb működés felé veszi az irányt, amely hosszú távon lehetővé teszi a művészet mélyebb társadalmi és kulturális szerepének megerősödését – véli Massimo De Carlo.
