Miért nem lesz (egyelőre) tartós béke Ukrajnában?

Olybá tűnik, a tartós béke feltételei jelenleg nem adottak Ukrajnában. Oroszország továbbra is ragaszkodik szűkebb és bővebb értelemben vett háborús céljaihoz. Teljes egészében el kívánja foglalni az egyébként az orosz alkotmány szerint már Oroszországhoz csatolt négy ukrán megyét: a 2014-ben megszállt Krím-félsziget mellett Herszon, Luhanszk, Donyeck és Zaporizzsja területét.

Ezek ukrán feladása nélkül Moszkva tűzszünetbe sem hajlandó belemenni. Putyin a december 19-ei évértékelő beszédében is kijelentette: Ukrajnában, 2014-ben törvénytelenül döntötték meg az akkori hatalmat nyugati támogatással. Ezért nemcsak Ukrajna, hanem a Nyugat is okolható azért, hogy Oroszország kénytelen volt elindítani a „különleges katonai műveletet”. De Moszkva ezzel sem elégszik meg. Továbbra is érvényes az a követelés, amit a háború előtti év, 2021 végén adott át a Nyugatnak: a NATO katonai infrastruktúrájának visszavonása a NATO 1997 utáni tagállamaiból, valamint a NATO további bővítésének kizárása. Legyen világos, hogy mi a minimum a Kreml számára: a négy ukrán megye teljes megszerzése, és egy Moszkvához lojális, katonailag elhanyagolható kormányzat Kijevben.

Van egy, a történelemhez és Oroszországhoz szemernyit sem értő amerikai partnere, akit folyamatosan megvezethet, újra és újra mézesmadzagot húzva az orra előtt. Európában sem kell kétségbe esnie. Bár vannak „tettre készek”, velük szemben Putyinnak van egy határozott szövetségese – Orbán Viktor –, és több ingadozó. Politikailag Robert Fico, az Ukrajnának nyújtandó gazdasági támogatással kapcsolatban pedig Andrej Babiš. Utóbb Giorgia Meloni olasz és Bart De Wever belga miniszterelnök is megfogalmazta kételyeit Ukrajna támogatásának módjával, a befagyasztott orosz vagyon felhasználásával kapcsolatban.

Moszkvát csak egy dolog állíthatja meg. A határozott erő. Ez jelenti egyfelől a megfelelően felkészült és felfegyverzett ukrán haderőt, amely képes megállítani az orosz előrenyomulást. Jelenti a szankciós rezsim fenntartását. Jelenti a töretlen európai anyagi támogatást, az ukrán gazdasági túlélés érdekében. Jelenti továbbá a Kijev melletti egyértelmű európai politikai kiállást. És jelentenie kellene, hogy az Egyesült Államok nem a saját önző gazdasági érdekeit képviseli, hanem felismeri az orosz agresszió okozta biztonságpolitikai kockázatot Amerika számára.

***

Washington számára a gyakorlatban „csak” háborús felek vannak, nem pedig orosz agresszor és ukrán áldozat. Moszkvát nem is tarthatja agresszornak, mert akkor nem lenne lehetséges az üzletelés. A Fehér Ház tehát nem békét akar, hanem mindenáron valamiféle tartós fegyvernyugvást, hogy felszámolhassa az Oroszországgal szembeni szankciókat és fejleszthesse a gazdasági kapcsolatokat, hozzáférve az olyannyira szükséges orosz nyersanyagokhoz. Így Trump számára teljesen mindegy, mi történik Ukrajnával: csak nyíljon meg az út Oroszországba. Paradox módon beleillenek ebbe a képbe az amerikai szankciók, időről-időre az azokkal való fenyegetés. Ugyanis a szankciók célja nem Oroszország megbüntetése, képtelenné tétele a harcok folytatására. A cél elsősorban annyi, hogy az oroszok belemenjenek a bizniszeléshez szükséges fegyvernyugvásba.

Az ukránok balszerencséje, hogy az amerikaiak – az orosz érdekeknek megfelelően – hozzá nem értő szereplőkkel tárgyalnak a „békéről” (értsd: az Oroszországgal kapcsolatos gazdasági érdekeik érvényesítéséről) Kijev és Európa feje felett. Úgy tűnik, a külpolitikáért és nemzetbiztonságért felelős szereplők partvonalra szorultak, egy golfpartner és egy elnöki vő (a magyar rezsimnek még lenne mit tanulni) vezeti érdemben a tárgyalásokat. Akiket meg az oroszok vezetnek az orruknál fogva.

Rendszeresen szóba kerülnek az Ukrajnának nyújtandó amerikai biztonsági garanciák is. Ezek azonban az amerikaiak hozzáállása miatt nem vehetők komolyan. Nemcsak arról van szó, hogy Trump szavahihetetlen és éppen adott szeszélyeinek megfelelően változtatja álláspontját. A komolytalanság másik oka, hogy Washingtont nem érdekli Ukrajna sorsa, csak az orosz üzlet. Végül miért vállalna konfrontációt Oroszországgal, miközben éppen most hárítja át rohamtempóban Európára a saját biztonsága iránti felelősségvállalást? Olyan papír ez, mint amilyet Chamberlain brit miniszterelnök lobogtatott 1938-ban, amikor visszatért Münchenből a Hitlerrel folytatott tárgyalásairól.

***

Kijev nyilván nem fog belemenni területi engedménybe. Így ahányszor csak „közelebb kerülnek a megoldáshoz”, Moszkvának csak be kell jelentenie, hogy a négy megye átadása nélkül nincs fegyverszünet.

Európa józan politikusai pedig pontosan értik, hogy ha Moszkva eléri háborús céljait, akkor az orosz érdekszféra határai máris a NATO és az EU jelenlegi határain vannak. Oroszország valószínűleg lehetőséget kap gazdasága helyreállítására, az újra-felfegyverkezésre, és ezzel befolyási övezetének további bővítésére, mint Clausewitz óta tudjuk, „csupán más eszközökkel”.

A december 18-19-i EU-csúcs ebből a szempontból a „félig tele, félig üres pohár esete”. Az orosz szövetségesek (Orbán, Fico) és a kétkedők (Meloni, Babiš, De Wever) megakadályozták a befagyasztott orosz vagyon felhasználását. Ám döntés született egy 90 milliárd eurós hitel felvételéről Kijev két évre elegendő támogatására, amiben Csehország, Szlovákia és Magyarország nem vesznek részt. Ennek az összegnek a fedezetét ugyanez a befagyasztott orosz vagyon adja. A döntéssel egyben sikerült elvenni Orbántól annak a lehetőségét, hogy egy vétóval a későbbiekben felszabadítsa ezt a vagyont Moszkva számára. Ebből a szempontból a pohár félig tele van.

De a pohár félig üres. Putyin a 19-i évértékelőjében máris győzelemként jelentette, hogy az „EU nem mer a befagyasztott vagyonhoz nyúlni”. Az EU-ban kialakult az oroszbarát „Visegrádi Hármas” (Orbán, Babiš, Fico). A legnagyobb baj azonban, hogy az európaiak folyamatosan csak Ukrajna „szükséges, de nem elégséges” támogatásában tudnak kompromisszumra jutni. Pénzügyileg túlélést biztosítanak. Katonailag éppen a legszükségesebb fegyverekből nem tudnak vagy akarnak az oroszok megállításához elegendőt adni. És az sem tudható, hogy a következő – szerencsére nem holnap sorra kerülő – választások után hogyan alakul a francia, a brit és a német külpolitika.

Az „üres pohár” része a lehetséges tűzszünethez kapcsolódóan a békefenntartás kérdése. Ugyan a „Tettre készek koalíciójának” több tagja küldene békefenntartókat, ám ez nem lenne elegendő a mintegy 1250 km hosszú frontvonalra. (Ez a teljes, ún. „érintkezési vonal” becsült maximális hossza.) NATO-n kívüli ország nem jelezte konkrét részvételi szándékát. Az eddig szóba került kontingensek eleve nem lennének megállító erejűek egy újbóli orosz támadás esetén. Az elképzelés amúgy is eleve hamvába holt, mivel Moszkva semmiképpen nem járul hozzá NATO-katonák Ukrajnába telepítéséhez.

***

A magyar miniszterelnök mára Putyin legjobb magyarországi tanítványává vált. Mint ahogyan Rákosi Sztálin legjobb tanítvány volt az ötvenes évek elején. A magyar „külpolitika” ma következetesen az orosz érdekeknek megfelelő álláspontot képvisel. Orbán a december 18-19-i EU-csúcs kapcsán azt nyilatkozta, hogy igazándiból azt sem tudni, ki a felelős a háború kirobbantásáért. Ezzel nemcsak Putyin érdekét szolgálja, hanem egyben Trumpét is. Az amerikai elnök számára is csak „felek” vannak a konfliktusban.

Az Ukrajna támogatásával szembeni fellépésével Orbán hozzájárul az orosz célok eléréséhez, a háború folytatásához. Azzal, hogy az uniós segítséget mindenhol gáncsolva elősegíti, hogy az oroszok ne legyenek megállíthatók. Azzal, hogy az európaiakkal szemben az amerikai elnök kufárszellemű „megoldásai” mellé áll. Azzal, hogy ott akadályozza az ukránok segítését, ahol tudja.

A magyar miniszterelnök „külpolitikai” lépései minden egyéb tekintetben is orosz érdekeket szolgálnak. Nemcsak az Ukrajnával kapcsolatos uniós lépések folyamatos megtorpedózásától van szó, hanem a vétóval való fenyegetésről. Ebbe a sodorba tartozik – ismét az orosz, és most már az amerikai érdekekhez illeszkedően – a folyamatos EU-ellenesség, a szövetkezés a szélsőséges pártokkal, politikusokkal. Összességében mindez nem más, mint az EU bomlasztása.

A fentiek belpolitikai célokat is szolgálnak. Békeharcosként jelenik meg, miközben valójában a háborút támogatja. Nem lenne meglepő, ha a tavaszi hazai választások előtt – minden valós béke esélye nélkül – elérné, hogy Putyin és Trump Budapestre jöjjenek. Ez jól jönne a Fidesznek a kampányban. Nem lenne ellenére Putyinnak sem – „békepártiságát” demonstrálhatná ezzel. Mint ahogyan Trump is. Mindezt úgy, hogy egy lépéssel sem kerül közelebb a béke.

***

A valóban tartós ukrajnai béke ma szinte kizárólag Európa és Ukrajna kezében van. Az oroszok ebben nem érdekeltek jelenleg, Trumpot az üzlet érdekli, Orbánt a saját újraválasztása. Ukrajna csak akadály vagy eszköz a kezükben. Európának viszont létkérdés lenne, hogy egy erős Ukrajna köthessen békét. Ma még nem látszik pontosan, hogy a „Tettre készek” megmaradnak-e tettre késznek, vagy képes lesznek a „Cselekvőképesek koalíciójává” válni.