Donald Trump;Jeffrey Epstein;

Playboys

Így írta le Donald Trumpot és Jeffrey Epsteint az amerikai elnök kabinetfőnöke, Susie Wiles a Vanity Fairnek adott interjújában. Szerinte a most nyilvánosságra hozott több mint 100 ezer oldalnyi dokumentum sem bizonyítja, hogy bűnt követett volna el főnöke, amikor baráti viszonyban volt a szexkereskedelem miatt később elítélt bűnözővel.

A Fehér Ház vele együtt állítja, egyetlen kormány sem volt olyan transzparens, mint Trumpé, hisz nyilvánosságra hozták az Epstein-aktákat. No de… Egész oldalakat és például egy 119 oldalas kihallgatási jegyzőkönyvet satíroztak ki. És azok nevét, mondják ők, akiket áldozatként védeni kell. Viszont Clinton neve éppúgy ott van a kétségtelenül zavarba ejtő fotókon, mint Donald Trumpé. Ők tehát – diktálja a logika – elkövetők. Pedig Pam Bondi igazságügy-miniszter nem tett mást, mint hogy hűen követte elnöke utasításait. Utóbbi nem csinált titkot abból, hogy Clintonra, a demokratákra kell ráhúzni az ügyet. Ő fedezékbe vonulhatott, hisz igazságügyminiszter-helyettessé nevezte ki azt a Todd Blanche-et, akit évtizedeken át ügyvédjeként fizetett.

Ro Khanna (demokrata) és Thomas Massie (republikánus) képviselők ügyeskedték ki, hogy Trump törvényt írjon alá az „Epstein-akták átláthatóságáért”, de egyikük már a Bondi elleni impeachmentet fontolgatja. 

Ugyanis még mindig több százezer oldal van szerkesztés (vagy inkább cenzúra) alatt, de hallani, hogy 3,5 millió nyomozati anyag kallódik. Sőt, 24 órán belül leszedtek a tárca oldaláról jó pár dokumentumot és fotót Trumpról. Az tény, hogy Jeffrey Espteinnel egy fotón lenni nem jelent bűnrészességet. A demokraták ki is adtak jó pár fotót ilyen figurákkal, mint Woody Allen, Richard Branson, Mick Jagger, Donna Ross, Michael Jackson, Noam Chomsky, Kevin Spacey, András herceg, Bill Gates. Elmerengünk…

Az FBI és a kormányok mulasztását viszont mostantól az a levélke is bizonyítja, amit Maria Farmer kiskorú 1996-ban írt a hatóságoknak a bűnbarlangról. 13 hónap után szabadult Epstein 2008-ban. Ott folytatta, ahol abbahagyta, míg 2023-ban meg nem gyilkolta magát. Egyik a két playboy közül.