Bár Lázár János szerint nem vagyok magyar ember, csak egy román asszony, azért magyarul írom le, hogy ő is és a miniszterelnök is értse: elkezdődött a visszaszámlálás! Stratégiai hibát vétettek, saját fegyverüket fordították maguk ellen. Nem, nem azért, mintha ebben az országban őszinte felháborodást okozna az, hogy egy miniszter megkérdőjelezi egy kisebbségi magyar nemzeti identitását.
Dehogyis, itt az első Orbán-kormány 2001-es státusztörvénye kavarta politikai örvény óta a mindennapok része a szlovákozás, románozás, ukránozás. A határon túli magyarok kollektív masszaként kijelölt bokszzsákok lettek, akiknek csuklás nélkül osztogatták az ütéseket a Lázár elszólásán most elképedve szörnyülködő „demokraták” is.
Orbán rezsimjét célozták ugyan, de azt ütötték, aki kéznél volt, majd csodálkoztak, hogy az általuk kilóra megvásároltnak nevezett határon túliak megváltójukként tisztelik azt az embert, aki gátlás nélkül céltáblává tette és eszközként használja őket.
A Fidesz sokáig nem hibázott, most viszont kifutni látszik talpuk alól a talaj. A Lázár szavait és a Beneš-dekrétumokat övező csend végképp lerántotta a király eddig is csak képzeletbeli ruháját. A király meztelenségét nem lehet tovább takargatni. A tihanyi beszédet még kimagyarázták határon túli helytartóik, ezt viszont már nem lehet, mert ezzel érzelmekbe tapostak bele. A csodafegyver kettős állampolgárság ellenük fordulhat, csak idő kérdése, mikor. Merthogy időközben felnőtt egy generáció, amelynek ez már természetes állapot, és esze ágában sincs ezért hálásnak lenni. Ugyanakkor egyre többen cserélik magyarországira határon túli státuszukat, és mint a Tisza „szlovák asszonya” kötnek ki más pártok mellett. A fiatalok körében határon innen vagy túl, egyaránt ciki fideszesnek lenni, már a tusványosi táborban is zúgott a „mocskos Fidesz”. Erre tett rá jókora lapáttal Lázár, egyszerre gyalogolt bele minden határon túli magyar, de minden nő és minden szomszédos nép érzelmeibe. A meztelen király pedig sem a ruháját, sem a szavakat nem találja.