önkormányzatok;

Mindent vissza?

Visszaadjuk az önkormányzatok szabadságát – függetlenséget, hatásköröket, forrásokat. Mert az ország akkor működik, ha a falvak és a városok működnek – ezt Magyar Péter hirdette meg még augusztus 20-án Pannonhalmán a Tisza Párt Szent István királyunkról elnevezett programjának utolsó, tizedik pontjaként. Az azóta eltelt négy hónap alatt a kérdés aktuálisabbá vált, mint valaha. Rávilágít erre az Orbán-kormány minapi próbálkozása, hogy törvénnyel taszítsa csődbe Budapestet, az ország legnagyobb önkormányzatát, fenyegesse börtönnel annak vezetőjét.

Világossá vált ugyanis, hogy az idő túllépett a „mindent vissza” követelésén. Ha áprilisban Magyarországon rendszerváltás lesz, akkor a teljes önkormányzati rendszer is átalakításra szorul falutól fővárosig, minden szinten.

A Gémesi György gödöllői polgármester vezette Magyar Önkormányzatok Szövetsége szerint meg kell erősíteni az önkormányzatiságot. Azt is hozzátették, hogy ez alatt mit kell érteni: „Garantálni kell, hogy a helyi közügyekben helyben születhessenek a döntések. Ehhez rendelten biztosítani kell az önkormányzatok pénzügyi önállóságát és feladataikhoz mérten meg kell teremteni a települések önfenntartó képességének alapjait, figyelemmel a kötelező és önként vállalt feladatok egészére.” Továbbfejlesztenék az önkormányzati rendszert, felülvizsgálnák az önkormányzatoktól a rendszerváltás óta elvont feladatokat és hatásköröket, a kötelező feladatok finanszírozását, és természetesen a legfontosabbat, az álságosan szolidaritásinak és hozzájárulásnak nevezett adót.

A Megyei Jogú Városok Szövetsége, élén a fideszes kaposvári polgármesterrel, Szita Károllyal nem kívánt szervezetként foglalkozni az önkormányzatok gyakorlatilag kifosztott helyzetével, ehelyett a nem létező Tisza-adót (a valóságban adócsökkentési tervet) akarta elítéltetni a települések vezetőivel. A kormánypárti propagandát elutasító tíz ellenzéki polgármester ugyancsak előállt egy javaslattal, ahogy fogalmaztak, az önkormányzati feladatok és hatáskörök megváltoztatására, az átlátható és diszkriminációmentes finanszírozásra, kiemelten és teljeskörűen a kötelező feladatok tekintetében. Kérik továbbá a szolidaritási adó mérséklését, a személyi jövedelemadó egy részének, a gépjárműadó egészének a visszajuttatását.

Tölgyessy Péter azonban a közelmúltban a Vitézy Dávid vezette Podmaniczky Mozgalom vendégeként fejtette ki, hogy ha egy éles váltás után az önkormányzatok ugyan visszakapják az iskolákat, a kórházakat, a szociális intézményeket, hozzá az államtól forrásokat, de minden marad a régiben, akkor egy idő után ugyanott leszünk, ahol a part szakad. Kezdődik minden elölről. Harmincöt évvel ezelőtti létrejötte óta eddig minden kormány belenyúlt az önkormányzati rendszerbe, leginkább a kárára. Az alkotmányjogász szerint különösen égető a középszint (megyék, régiók) hiánya. Az autonómia és az elvett források visszaadása alap, de egy új kormánytól igenis elvárható, hogy letegye egy új, minden szinten működő önkormányzatiság alapjait.

Pillantás a kilencedikről